Don Carlos
Verdi, G.

 

A Fontainebleau-kép 

 

1559. A fontainebleau-i erdő. A spanyol-francia békekötés napja. 

A spanyol infáns, Don Carlos inkognitóban, apja, II. Fülöp király tudta nélkül a franciaországi Fontainebleau erdejébe utazott, hogy lássa jegyesét, Valois Erzsébetet, akit a békekötés jegyében fognak hozzáadni.  

Carlos találkozik is a francia királylánnyal, aki kíséretével a közeli kastélyba igyekszik. Carlos nem fedi fel kilétét a hölgy előtt, csak nemzetiségét árulja el. Beszédbe elegyednek, Erzsébet elárulja neki: tele van reménnyel és szorongással közelgő esküvőjével kapcsolatban, hiszen apját s hazáját kell emiatt elhagynia. Vőlegénye felől tudakozódik a spanyol idegentől: vajon szeretni fogja-e majd őt a trónörökös? A férfi biztosítja őt arról, hogy az infáns bizonnyal élete végéig szeretni fogja, s egyúttal egy ékszeresládikát ad át a hölgynek, amely Carlos portréját rejti. Erzsébet a ládát kinyitva boldogan fedezi fel: jegyese nem más, mint a kedves idegen, ki előtte áll. Szerelmet vallanak és halálig tartó hűséget esküsznek egymásnak.  

Hirtelen egy ágyú hangja töri meg az erdő csendjét, s a kastélyban fények gyulladnak: megérkezett a békekötés híre. Carlos és Erzsébet boldogan néznek egymás szemébe: szerelmük végre házasságban pecsételődhet meg. A spanyol küldött, Lerma gróf és Erzsébet kísérete érkezik vissza élén Aremberg grófnéval, a királylány gyermekkori barátnőjével. Erzsébet apródja, Tebaldo megcsókolja az új spanyol királyné ruhájának szegélyét hűségének jeléül, és boldogan kiáltják: „Éljen a királyné, II. Fülöp hitvese! Erzsébet és Carlos bénultan fogadja a hírt: „Lelkünk elítéltetett, boldogságra nem lel többé. Lerma gróf Erzsébet kezébe helyezi a döntést: ha hajlandó elfogadni férjül a spanyol királyt, úgy a háborúnak vége. A jelenlévő, sokat szenvedett asszonyok békéért esengenek. Erzsébet „igen-t rebeg. Carlos és Erzsébet megtörten állnak az ujjongó tömegben: jegyesekből mostohaanyává és mostohafiúvá lettek. 

 

I. felvonás 

 

A Szent Jusztin kolostor. V. Károly sírja. Hajnal. 

Szerzetesek imádkoznak Istenhez a halott V. Károly király lelki üdvéért, aki büszkén világuralomra akart törni. A harangszó elszólítja őket.  

Carlos lép az üres terembe. A kolostorban próbál békét találni fájó szíve. Váratlanul egy szerzetes szól az elgyötört infánshoz: „A fájó szív az égben lel nyugalomra. A szellem-szerű alak távozik. Carlos elszörnyedve áll: a szerzetesben nagyapját, a halott V. Károlyt vélte felismerni. 

Carlos rég nem látott barátja, Posa márki érkezik Flandriából. Az infáns segítségét kéri, hogy az elnyomott flamandok felszabadítására siessenek, kiket a királyi csapatok halomra ölnek: ártatlan emberek vére folyik igazságtalanul! A márki észreveszi Carlos levertségét; az infáns megvallja barátjának, mi gyötri: titokban és reménytelenül szerelmes mostohaanyjába, Erzsébetbe. Posa kéri Carlost: szerezzen apjától engedélyt, hogy Flandriába távozhasson s az elnyomottak királya legyen. Carlos beleegyezik: testvéri esküt tesznek a szabadság harcosai. 

A király s a királyné lépnek be a szerzetesek kíséretében. Don Carlos remeg a királyné jelenlétében...  

    

Erzsébet udvarhölgyei élvezik a kert szépségét a kolostor kapujában. Hogy az időt elüssék, Eboli hercegnő - aki titokban szerelmes Carlosba - egy dalt ad elő egy lefátyolozott nőről, aki rabul ejtette a mór király szívét. 

A dal végén a búskomor Erzsébet lép be, s ezután Posa márkit vezetik a királyné elé. Párizsból hoz levelet - s e levéllel titokban egy másik üzenetet is a királyné kezébe csúsztat. „Bízz Posában, amint bennem bíznál. - Carlos. Posa arra kéri a királynét, hogy hallgassa meg mostohafiát, kit ismeretlen bánat emészt. Erzsébet némi vívódás után úgy dönt, eleget tesz Posa kérésének és kész fogadni Carlost. Posa távozik Ebolival, és az udvarhölgyek és apródok is elvonulnak; csupán Aremberg grófnő marad a kertben. 

Carlos érkezik a királyné színe elé. Alig mernek egymás szemébe nézni. Erzsébet Aremberg grófnét is elküldi, akinek a spanyol udvar szabályai szerint nem lenne szabad magára hagynia a királynét. Carlos Erzsébet közbenjárását kéri apjánál, hogy Flandriába távozhasson, mivel megfojtja a spanyolországi levegő. A királyné udvariasan megígéri mostohafiának, hogy szólni fog érdekében a királynál. Az infáns kifakad: fáj neki, hogy Erzsébet ily közömbösen viselkedik irányában, s elutazási szándéka semmilyen érzelmet nem vált ki a nőből. Erzsébet kéri Carlost, hogy értse meg helyzetét; neki is éppúgy fáj a búcsú. Carlos ezt hallván euforikus állapotba kerül és rövid időre eszméletét veszti, majd mikor magához tér, azt képzeli, Erzsébet és ő újra egymáséi lehetnek. A királyné ijedten szabadítja ki magát Carlos öleléséből. Az infáns egyszerre kijózanodik és elsiet.  

A király, Posa és a teljes kíséret vonul a kertbe. Fülöp döbbenten látja, hogy felesége egyedül van - azonmód meneszti Aremberg grófnét az udvartól. Erzsébet szelíden vesz búcsút udvarhölgyétől. A királyné és a kíséret távozik.  

Posa márki is a tömeg után menne, de a király marasztalja. Fülöp arra kíváncsi, miért nem jelentkezett a márki audienciára, hisz flandriai szolgálataiért megérdemelné a királyi kegyet. Posa bátran szót emel Flandria szabadságáért. Fülöp hallani sem akar arról, hogy a lázadó reformátusokkal szemben engedjen, és már-már az inkvizícióval fenyegeti a márkit vakmerőségéért. Viszont megtetszik neki Posa merészsége, és meggondolja magát: inkább azzal bízza meg őt, hogy féltékeny szívének bizonysággal vagy cáfolattal szolgáljon.  

 

II. felvonás 

 

A királynő kertjében. Ünnepi készülődés. Éjfél.  

Carlos érkezik egy név nélküli üzenet utasításait követve: „Éjfélkor, a királyné kertjében.... Úgy hiszi, Erzsébet üzent, s boldogan várja szerelmét. A királyné fátylával letakart Eboli lép elő, akinek Carlos tévedésből szerelmet vall. Eboli felfedi fátylát, s Carlos megdöbben. A hercegnő figyelmezteti Carlost, hogy a király és Posa gyakorta suttognak az infánsról... Eboli meg akarja védeni szerelmét, Carlos azonban gyengéden elhárítja a közeledést, melyből Eboli rájön a férfi titkára: mást szeret!  

Rodrigo érkezik, és igyekszik kiszedni Eboliból, mit tudott meg Carlostól. „Ne hallgass rá, hiszen őrült. Késő, Eboli szíve megsebződött és bosszút kíván, Carlos sorsa pedig immár az ő kezében van. Az infáns remegve döbben rá, hogy akaratán kívül bajt hozott Erzsébetre... Posa megfenyegeti Ebolit, ám a nőnek nincs mitől tartania, még ha a király kedvence próbálja is útját állni - neki is megvannak a maga eszközei. Posa tehetetlen dühében tőrt ránt, de Carlos visszatartja. Eboli bosszút ígérve elmegy. 

Posa inti Carlost: legjobb, ha minden fontos iratát, levelét nála helyezi biztonságba. Carlos egy pillanatra meginog: Posára, a király bizalmasára bízza legfontosabb értékeit? Végül barátságukban megnyugodva átadja papírjait.  

 

Tér Valladolid városának katedrálisa előtt. Harangoznak. 

A nép vidáman várja a kivégzést, és II. Fülöp hatalmát dícséri. Kivégzési menet ér a térre: szerzetesek kísérik azokat, akiket halálra ítélt az inkvizíció; énekükben Isten hatalmát dícsérik.  

A palotából kivonulnak az állam emberei: Erzsébet udvarhölgyeivel és apródjaival, Posa és más grandok. A templom lépcsőjéhez vonulnak. A templomkapu kitárul: megjelenik mögötte a megkoronázott Fülöp. A király esküt tesz Isten és a nép előtt, hogy tűzzel és karddal fog az Úrért harcolni. A jelenlevők megdöbbenésére flamand küldöttek lépnek a király elé Carlos-szal az élükön, és a flamand nép szabadságát kérik Fülöptől, Carlos pedig arra kéri apját, hogy bízza rá Brabant és Flandria tartományait. Fülöp a flamand népet istenhez hűtlennek, Carlost pedig őrültnek nevezi. Az infáns kardot ránt. Fülöp felszólítja az urakat, hogy fegyverezzék le Carlost, de senki nem meri elvenni tőle kardját. Végül Posa lép elő, hogy a királyi parancsot teljesítse. Az infáns lesújtva adja át a márkinak a fegyvert, aki meghajol a király felé. A király hitvesével és udvartartásával távozik. Egy mennyei hang csendül fel, mely Isten trónjához szólítja a megbocsátást és békét kereső szegény lelkeket. Felcsapnak a lángok a máglya körül. 

 

III. felvonás 

 

A király szobája. Fülöp papírokkal borított asztalára borulva. Hajnal.  

Ha a király alszik, elárulják; koronáját s asszonyát elrabolják. Fülöp éber. Azon mereng, hogy felesége sosem szerette őt. Merengését megzavarják: a főinkvizítor érkezését jelentik be.  

A kilencvenéves, vak főinkvizítort azért kérette a király, hogy megtudakolja: felmenti-e őt az egyház, ha a lázadó Carlost eltávolítja? „A világ békéje ér annyit, mint egy fiú vére. Hisz Isten is feláldozta tulajdon fiát érettünk... A főinkvizítor fontosabb ügyről akar tárgyalni: a reformátor Posa kiadatását kéri az egyház számára. Fülöp nem egyezik bele. Az inkvizítor hidegen közli: másnap akár maga a király is állhat az inkvizíció előtt. 

 

A főpap távozása után Erzsébet járul a király elé panaszával: kincsesládáját, mely nagy értéket rejtett, ellopták! Fülöp felveszi a ládikát asztaláról és Erzsébetnek nyújtja. Kéri az asszonyt, hogy nyissa ki. A döbbent Erzsébet megtagadja, így a király maga feszíti fel a ládikát. Fülöp megtalálja benne Carlos képmását; inti a királynőt: reszkessen, ha hűtlen volt hozzá. Erzsébet felindulásában elájul. Fülöp segítséget hív hozzá: Eboli, majd Posa siet be. A király a márkival távozik,  

Erzsébet magához tér. Ebolit gyötri a bűntudat, és mindent bevall a királynénak: ő maga lopta el a ládikát, hogy bosszút álljon Carloson, mi több, ő a király ágyasa. Erzsébet elszörnyedve ultimátumot ad udvarhölgyének: vagy kolostorba vonul, vagy elmenekül. Eboli átkozza szépségét, mely romlásba vitte, s úgy dönt: megpróbálja megmenteni a fogságban lévő Carlost a kivégzéstől.  

 

Carlos cellája a föld alatt.  

Posa látogatja meg a bebörtönzött infánst. A márki elárulja barátjának: Carlos titkos iratait felhasználva saját magát hozta gyanúba a flamand lázadással kapcsolatban, így Carlos megmenekülhet. Kéri az infánst, küzdjön helyette tovább Flandriáért. Lövés dörren: az inkvizíció utolérte a márkit. Posa utolsó erejével elmondja: a királyné másnap a kolostorban várja Carlost.  

Fülöp jön kíséretével - szabadon akarja bocsátani fiát. Carlos apjának támad: őt hibáztatja Posa haláláért. A király ekkor fedezi fel a márki meggyilkolását, s ő is fájdalommal siratja Posát.  

Erzsébet, majd Eboli érkezik. A hercegnő a várost járva felbőszítette a népet: a kapuk mögött Carlos szabadon engedését követelik a királytól. Fülöp kinyittatja a kaput. A dühös tömeget a főinkvizítor megjelenése csillapítja le: rettegve esnek térdre a főpap előtt, és parancsára meghódolnak a király előtt.  

 

IV. felvonás 

 

Szent Jusztin kolostor. Holdvilágos este.  

Erzsébet térdepel V. Károly sírja előtt. Carlost várja. Ígéretet tett Posának, hogy segít neki elmenekülni Flandriába. Az infáns belép, búcsút vesznek egymástól.  

Fülöp érkezik a templomba a főinkvizítorral. Carlosért jöttek... Az infáns V. Károly sírja felé hátrál az őrök elől. „Fiam, békét csak Istenben lelhetsz. - mondja a Carlos mögött megjelenő szerzetes, akiben V. Károlyt ismerik fel. Magával viszi az infánst a kolostor mélyébe. 

 

Nincs találat.