Geiger Lajos | magánénekes | basszbariton
Az ifjú énekes-generáció egyik legígéretesebb tagja, akit a Magyar Állami Operaház 2008-tól ösztöndíjas művészként szerződtetett. Még egyetemistaként debütált az Operaház színpadán Richard Strauss: Elektrájának felújításában Orestes nevelőjeként. Részt vett számos világhírű művész - többek között Renato Bruson, Marton Éva, Jevgenyij Nyeszterenko - mesterkurzusán. Az Operaházon kívül több vidéki színház vendégművésze, már Zeneakadémistaként a Debreceni Csokonai Színház Bánk bán produkciójában II. Endre királyt alakította. 2008 tavaszán megnyerte a II. Nemzetközi Erkel Ferenc Áriaversenyt, ezután meghívást kapott Madridba, hogy ő is képviselje hazánkat az Európai Unió ünnepén. Még ebben az évben felkérést kapott a Miskolci Nemzeti Színháztól Rossini Sevillai borbélyának címszerepére. A 2009/2010-es évadban az operaházi elfoglaltságok mellett a Szegedi Nemzeti Színház két produkciójában vett részt; ősszel a Bohéméletben Marcellot, majd 2010 tavaszán Verdi Álarcosbáljában Renatot alakította.
Előadások:
- 2013-09-22 - Traviata
- 2013-09-26 - Traviata
- 2013-10-13 - Traviata
- 2013-10-18 - Traviata
- 2013-10-20 - Traviata
- 2013-10-24 - Traviata
- 2013-10-27 - Traviata
- 2013-11-03 - Traviata
- 2013-11-05 - Traviata
- 2013-11-14 - Pillangókisasszony
- 2013-11-16 - Pillangókisasszony
- 2013-11-24 - Pillangókisasszony
- 2013-11-29 - Pillangókisasszony
- 2014-02-09 - A sevillai borbély
- 2014-02-11 - A sevillai borbély
- 2014-02-13 - A sevillai borbély
- 2014-02-15 - A sevillai borbély
- 2014-02-16 - A sevillai borbély
- 2014-02-22 - A sevillai borbély
- 2014-04-16 - Parsifal
- 2014-04-18 - Parsifal
- 2014-04-21 - Parsifal
- 2014-05-22 - Az árnyék nélküli asszony
- 2014-05-25 - Az árnyék nélküli asszony
- 2014-05-28 - Az árnyék nélküli asszony
- 2014-05-31 - Az árnyék nélküli asszony
- 2014-06-04 - Az árnyék nélküli asszony