(Pécs, 1943. december 3., – Budapest, 1999. szeptember 21.)
Operaházi tag: 1967–1999
Posztumusz örökös tag (2001)
„Patkó József énektechnikai, zenei, dramaturgiai tudása az Operaház felbecsülhetetlen értéke volt. Minden törekvése, lelkes vállalása, véka alá soha nem rejtett értékítélete mindig az Operaház érdekeit szolgálta. (…) Hosszú évek korrepetitori munkája után néhány esztendeje a Zeneművészeti Főiskolán megkapta az őt megillető, méltó pozíciót az ének tanszék élén. Ki tudná felsorolni a fiatal énekesek végtelen sorát, akiknek nevét az ő több évtizedes, áldozatos, kompromisszumot nem ismerő munkája nyomán a hazai vagy nemzetközi színpadokon, hangversenytermekben ismerhette meg a nagyközönség? Nagyszerű zongoraművész volt – kísérő, aki karakteresen irányított, és alkalmazkodott, ha kellett. Egyedülálló pedagógus, aki zenei mindentudásán kívül az énekhang kezelésének, alkalmazhatóságának legkiválóbb mestere is volt” – írta nekrológjában Lukács Ervin arról a Patkó Józsefről, aki több mint harminc éven keresztül volt az énekesek legfőbb támasza.
