A nyitány háromrészes formában, szinte didaktikus világossággal előlegzi az opera fő konfliktusát: a keresztényi, tiszta szeretet és a bűnös, érzéki szerelem ellentétét. A zarándokok kórusának emelkedett dallama csendül fel előbb, s a Vénusz-barlang féktelen tobzódásának hangjai után ismét ez tér vissza, megbékélésként. 

I.felvonás 

Tannhäuser, az egykor ünnepelt dalnok, aki Vénusz kedveseként évek óta az istennőnek a gyönyörök élvezetére berendezett barlangjában él időtlen szerelemben, hirtelen megcsömörlik eddigi életétől. Egy álom csábítja vissza a földi világba, s miközben dalában továbbra is a Vénusz nyújtotta boldogságot zengi, az emberek világába, a földi tájakra, a szabadság után vágyódik. Az istennő egyre tartóztatja, de végül sértett hiúságában, átokkal jövendölve meg Tannhäuser keserű sorsát, elbocsátja. Mária nevének említésére eltűnik a Vénusz-barlang és Tannhäuser egy völgyben találja magát, Wartburg vára közelében. Egy pásztorfiú, tilinkóját fújva a pogány Holda istennőről, az édes tavaszról énekel, majd a Rómába tartó zarándokok vonulnak át a színen. Vezeklő énekük mélyen megrázza Tannhäusert, aki bűnös életének tudatára ébredve, immár bűnhődésre vágyik. Mielőtt továbbindulna, vadász-hallali veri fel a völgy csendjét: Hermann őrgróf s a lovagi dalnokok érkeznek. A régi patrónus és a régi társak örömmel üdvözlik Tannhäusert, s kérlelik, hosszú távolléte után maradjon immár együtt velük. A vezekelni készülő Tannhäuser hajlíthatatlan, ám mikor Wolfram von Eschenbach Erzsébet, az őrgróf húga nevében kéri maradásra, már nem gondol előbbi tervére. Az emlékek és a hír, hogy Erzsébet mindvégig reá várt, végül maradásra bírják.  

II. felvonás 

Erzsébet a wartburgi vár ősi csarnokában, a régi dalnokversenyek színhelyén emlékezik és várakozik, mert tudja, hamarosan viszontlátja a rég nem látott barátot. Wolfram vezeti be Tannhäusert, aki Erzsébet lábai elé veti magát. Az úrnő hiába kérdezi, hogy merre járt és most miért tért vissza, a lovag csak kitérő válaszokat ad. Erzsébet azonban váratlan boldogságában megvallja, hogy Tannhäuser dalai szerelmet gyújtottak szívében, s a vallomást a dalnok is viszonozza. Végül ketten együtt ünneplik a közös jövőt, mint múltjuk boldog folytatását. Az őrgróf örömmel üdvözli, hogy Erzsébet oly sok idő után ismét vállalja a dalnokverseny díjának átadását, de nem kérdezi az elhatározás okát. Bevonulnak a verseny vendégei, majd maguk a dalnokok lépnek be. Az őrgróf köszönti őket és megadja a verseny témáját: a szerelem lényegét kell az énekeseknek feltárniok. Wolfram nyitja meg a sort. A szerelem tisztaságáról, a boldogság szennyezetlen forrásáról énekel. Tannhäuser kéretlen válaszolni neki: ő a szerelem forrásában vágya tüzét akarja csillapítani. A szókimondást fogadó döbbent csend után a lovagok sorra Wolfram pártjára állnak. A szóváltás mind hevesebbé válik, majd Tannhäuser váratlanul Vénuszról, az ő mámorító szerelméről szóló dalba fog. Tette most már általános megbotránkozást kelt, a vendégek menekülnek a halálos bűnbe zuhant Tannhäuser közeléből, a lovagok pedig kardjukkal támadnak rá. Erzsébet közbelépése menti meg a dalnok életét. Hiába ő az, akit legmélyebben megsértett Tannhäuser tette, mégis ő kegyelmet számára. A lovagok megrendülten ismerik el a bűnös jogát a vezeklésre, amit- az őrgróf rendelése szerint- római zarándokúttal kell Tannhäusernak betöltenie. 

III. felvonás  

Wolfram és az imájába merülő Erzsébet a vár előtti völgyben várják a zarándokok visszatérését. A Rómából érkezők lassan bevonulnak, ám a régen várt férfiú nem érkezik velük most sem. Erzsébet fohászban fordul a Szűzanyához, maga és a bűnös Tannhäuser számára kér feloldozást. Wolfram egyedül maradván, az égen átvonuló esthajnalcsillaghoz énekel, s közben Erzsébet sorsáról töpreng. Magányosan, rongyos zarándoköltözetben támolyog be Tannhäuser. Wolfram kérdéseit elutasítja, egyedül a Vénusz-hegyre vezető utat keresi. Végül mégis elbeszéli zarándoklata történetét. Hiába járta meg a nagy utat; amikor a pápa megtudta, milyen súlyos a bűne, nem nyújtott neki bűnbocsánatot. Ahogyan pásztorbotja nem zöldül ki ismét – mondta -, úgy nem nyerhet megváltást Tannhäuser sem. A bűnösnek így nincs más útja, mint a bűnhöz való visszatérés. Megnyílik a Vénusz-barlang, s az istennő epedve várja vissza régi szerelmesét. Tannhäuser meg is pihenne mellette, amikor Wolfram ismét Erzsébet nevével akarja maradásra bírni. A varázslat szertefoszlik, és temetési menet közeleg a vár felől: a tiszta szűz halálával váltotta meg a bűnöst. Tannhäuser holtan rogy össze, már nem láthatja, ahogyan a zarándokok csodajelként hozzák a pápa kizöldült pásztorbotját.  

Halász Péter