Tovább a tartalomhoz

Csaknem öt éven át tartó rekonstrukció után 2022. március 12-én látványos gálaelőadás keretében ismét felgördült a függöny a felújított Andrássy úti Ybl palotában.

Az Operaház rekonstrukciójának háttere

A 1884-ben megnyílt Magyar Állami Operaház 138 éves története során két jelentős átépítésen, rekonstrukción esett át. 1912-ben a Medgyaszay István irányításával végzett átalakítás legfontosabb, közelmúltig ható változtatását jelentette a földszinti nézőtér kibővítése két széksorral, aminek fa alépítményét ekkor vasszerkezetre cserélték. Ezzel párhuzamosan a zenekari árkot mélyítették és a színpad irányába kibővítették, miáltal az együttes egy része a színpad alatt kapott helyet. Ugyanekkor alakították ki a földszinti ruhatárat is.

1980-84 között Siklósi Mária tervei alapján valósult meg az Operaház átfogó felújítása és a Hajós utcai Üzemház megvalósítása. Ekkor a színpad csaknem százéves patinás Asphaleia alsó- és felsőgépészetét cserélték a kor lehetőségei alapján húszéves NDK technológiára, a zenekari árok mellvédjét pedig vasbetonból kivitelezték. Az üzemi és közönségforgalmi területek, valamint a homlokzat korszerűsítése és felújítása mellett ugyancsak ekkor épült meg a Hajós utca 11. szám alatti tízszintes Üzemház, amit alagút köt össze az Operaházzal az utcaszint alatt. Itt az Erkel Színház hiányos infrastruktúrájára is tekintettel jöttek létre további próbahelyiségek, ide költöztek a műhelyek közül a varrodák és az adminisztráció irodáinak jelentős része, továbbá az Operaház kazánháza is itt a tetőtérben kapott helyet.

Az Operaház épülete a fentieken túl számos kisebb, nem mindig pontosan dokumentált vagy archivált átalakításon is átesett: az eredetileg gázvilágítású épületet a századfordulón három ütemben kötötték rá az elektromos hálózatra, a 19. század végén az első emeleti társalgóban (Feszty bár) egy beázást követően Feszty Árpád 9 falképéből ötöt Újváry Ignác festményeivel pótoltak. 1945 után ugyancsak végeztek helyreállítási munkákat a viszonylag csekély világháborús sérülés kijavítására, majd az ’50-70 évek alatt a közönségforgalmi terek is fokozatos felújításokon estek át, melyek során ezek színei és anyagai a kor lehetőségeihez képest egyszerűsödtek. Az Operaház homlokzatán az eredeti 16, zeneszerzőket ábrázoló mészkő párkányszobor az 1930-as évekre tönkrement, ezért azokat eltávolították. Pótlásukra 1965-ben került sor, az eredetitől eltérő stílusban és névsorban, ismét több olyan zeneszerzőt is felsorakoztatva, akiknek művei nem szerepeltek az OPERA repertoárján.

Ókovács Szilveszter főigazgató 2011-es kormánybiztosi kinevezésétől fogva egyik középtávú céljaként határozta meg a színpadtechnika cseréjét, aminek zajos működése, valamint elavult rendszereinek karbantartása és működtetése már az 1990-es évek óta rendszeres problémaforrást jelentett az OPERÁNAK. Bár a közönségforgalmi tereket az intézmény restaurátorai karbantartották, az üzemi területen az 1984 óta nem valósult meg átfogó felújítás. Ebből adódóan az Operaházban nem volt rendes zenekari öltöző, tűzjelző rendszer, elektromos hálózata nem felelt meg a kor igényeinek, gépészeti rendszere korszerűtlenné vált, klimatizálása nem volt megoldott, pincéje pedig beázott.

Az OPERA elképzelései szerint a korszerűsítés során az Operaházban, az Üzemházban és a környező utcákban található, hely- és logisztikai problémákkal küzdő jelmez- és díszletműhelyeit, valamint a jelmeztár jelentős részét, továbbá városszerte tucatnyi helyen tárolt díszletvagyonát egy közös háttérbázisba kívánták összevonni. Az Ybl palotát ezáltal tehermentesítő, próba- és színháztermi funkciókkal is rendelkező Eiffel Műhelyház 2020-ra valósult meg az egykori MÁV Északi Járműjavító területén, amelynek a 2013-ban újranyitott Erkel Színházzal együtt kulcsszerepe volt abban, hogy az elhúzódó felújítás alatt az intézmény működése nem állt le.

Magyarország Kormánya 2016-ban döntött az Operaház korszerűsítéséről, ami magába foglalta az Operaház homlokzatának felújítását, a színpadtechnika és az akusztika korszerűsítését, a nézőtér kényelmének javítását, a zenekari árok átalakítását, a műemléki terek restaurálását, a közműhálózat és az elektromos és gépészetirendszerek cseréjét és az Üzemház és a környező kisingatlanok felújítását.

A közbeszerzési eljárás során a generálkivitelezési feladatokat egyedüli pályázóként a West Hungária Bau Kft. (WHB), az Épkar Zrt. és a Laki Zrt. alkotta konzorcium nyerte el, aminek építészeti és műszaki programját a ZDA – Zoboki Építésziroda dolgozta ki. A színpadtechnika szállítására szoros versenyt követően a Bosch Rexroth Kft kapott megbízást.

Az OPERA társulata a 2016/17-es évad végén búcsúzott el az épülettől, a kivitelezés pedig a következő kezdődött meg úgy nevezett design & build konstrukcióban, ahol a tervezés és a munkálatok ütemezése egymásra épülve, párhuzamosan halad. A bezárást megelőző és azt követő feltárások, valamint a tervezőiroda és a restaurátorok által végzett kutatások alapján 2018 végére Magyarország Kormánya felülbírálva korábbi döntését az Operaház teljes körű, történeti rekonstrukciója mellett foglalt állást, az operai beruházások korábbiaknál kiterjedtebb feladatainak felügyeletét pedig 2019-től a Városliget Zrt. alá tartozó Opera Vagyonkezelő Kft.-nek adta át.

Korszerűsítés a közönségforgalmi terekben

A 2022. március 10-ig tartó beruházás keretében megújult az Operaház teljes homlokzata, azok díszítése és a főhomlokzat és tető díszkivilágítása, valamint a tető borítása. A műemléki közönségforgalmi terekben elvégzett restaurátori munkálatok során a tervezők a restaurátori feltárások, archív dokumentumok és saját elképzeléseik alapján igyekeztek helyreállítani a homlokzat és a belső terek eredeti színeit és anyagait. Mindemellett megújult a belső terek világítása is, így a falikarok és a nézőtéri nagycsillár lámpatestjei is eredeti formájukat kapták vissza. Új, kétszintes csillárokat kapott a főlépcsőház, a földszinti terek jobb bevilágítása érdekében. A Vörös szalon kihidrogénezett tölgyfaborításának ugyancsak visszaállították az eredeti színeit. Megváltozott az 1. emeleti nézőtéri büfé, a Feszty bár térelosztása is, az eredeti bútorzatot idéző pultok az terem Andrássy út felöli oldalán helyezkednek el. Az OPERA gasztronómiai partnere a továbbiakban is a Zsiday Csoport, ami a nézőtéri büfén kívül a földszinti Opera Cafét is működteti.

A színházterem megnövelt függönykamrájába új, díszes függönyt helyeztek el, míg az OPERA szcenikai műhelyei a vasfüggönyre egy, a megnyitás idejéből származó, meg nem valósult vázlat alapján bronzhatású borítást készítettek. Szintén a szcenikai műhely készítette el az ún. bádogfüggönyt, ami a valóságban rétegelt lemez elem, és a korábbi bársony előfüggönnyel szemben nem nyeli el a hangot. A korábban kibővített nézőtéri zsöllyét az 1912-ben betoldott két sor kivételével visszaállították eredeti méretére, ezáltal újra rekonstruálni lehetett annak korábbi dőlésszögét. A zsöllye alépítménye ismét favázas lett, az itt található, a szellőztetésben kulcsszerepet játszó nyomótér és a zenekari árok közt pedig olyan átjárást alakítottak ki a hangnak, ami a szándékok szerint javítja majd a nézőtér akusztikai élményét. Ugyancsak ezt a célt szolgálja, hogy Ybl tervei közt fennmaradt, korábban meg nem valósult elképzelés szerint egy tömbbe, patkóformába rendezve alakították ki a földszinti széksorokat, így a páholyok oldalfalának borításai is jobban visszaverik majd a hangot, elősegítve annak lecsengését. Emellett a földszinti páholysorokat elválasztó falemezeket áttetsző nádfonatos térelválasztás váltotta fel, szintén az akusztikai fejlesztések jegyében.

A csökkentett méretű nézőtéren szélesebb sortávban, nagyobb, komfortosabb székek szolgálják a nézők kényelmét. A páholyokban is a korábbi hat helyett csak négy ülőhely elérhető, ezeket az OPERA egy tömbben kívánja értékesíteni. Mindezekből adódóan a nézőtér befogadóképessége a korábbi 1200 főről 1000 főre csökkent. A karzaton a diákok számára állóhelyeket, illetve a nem látó helyeken a hozzáértők számára partitúraolvasó helyeket alakítottak ki, a látásérülteket ugyanitt audionarráció segíti és a hallássérültek számára pedig indukciós hurok került beépítésre a zsöllye egyik széksorában. Szintén az akadálymentesítés jegyében az épület Dalszínház és Hajós utcai karzatlépcsőházába közönségforgalmi lifteket építettek be, emellett a karzatlépcsőház szintezését összehangolták és egybenyitották a zsöllyével és az emeleti páholysorokkal.

Korszerűsítés az üzemi területeken

A felújítás központi eleme a számítógép vezérelte színpadi alsó- és felsőgépészet, előbbi a korábbiakhoz hasonlóan 6 utcába és 10 oldalpódiumba rendezve, hangtalanul tud majd üzemelni, míg a liftek emelkedési magassága mellett a sebessége is állítható lesz. Ugyanígy liftszerkezettel lesz állítható a magassága a három részre tagolt zenekari ároknak is, aminek belső falára hangolócellákat is beépítettek.

Az alagsorból kiköltözött asztalosműhelyek helyén a zenekar számára korszerű öltözőt alakítottak ki, emellett az együttes hat új hangszeres gyakorlóval és hangszerraktárral gazdagodott ezen a szinten. Az énekes szólistaöltözők zuhanyzóval és mosdóval egészültek ki, míg a balettegyüttes rekreációját a felújítást követően szauna is segíti.

A 4-5. emeleten, a korábbi festőtermek helyén a balettegyüttes és az operaház művészei számára alakítottak ki egy-egy új próbatermet, ahol színpadi méretek közt tudnak felkészülni az előadásokra. Az 1. 2. és 3. emeleten a főigazgató-helyettesi titkárság, az igazgatók és a művészeti igazgatóság tágas, egyterű, üvegfalakkal elválasztott modern irodákat kapott. A fentieken túl sor került a pince és az esővíz elvezető alagutak víz-, valamint az ablakok hőszigetelése, a közműhálózat korszerűsítésére és a teljes épületet behálózó gyengeáramú rendszeretek kiépítésére (ügyelői hívó, közönségtájékoztató, informatikai, mobiltelefon jelerősítő és wifi-hálózat, biztonságtechnikai és beléptetőrendszerek). Az OPERA emellett megújította színpadi hatásvilágítási, hangtechnikai eszközparkját, restauráltatja nagy értékű műemlék bútorait és műtárgyait, valamint irodabútorokat, berendezési tárgyakat, zongorákat és más hangszereket, továbbá a büfék üzemeltetéséhez szükséges konyhatechnológiát is vásárolt.

Az év folyamán fejeződnek be várhatóan az Üzemház munkálatai, valamint az 5. emeleti jelmeztár helyére tervezett Medgyaszay terem kialakítása, amely kamaraszínpadként és rendezvényteremként funkcionál majd. A későbbiekben valósul meg a Királyi lépcsőház és a Székely Bertalan terem rekonstrukciója, valamint a homlokzaton a párkányszobrok restaurálása és cseréje.