<< Augusztus >>
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
 
 
Sebeők Sári új síremléket kapott
Fotó: Tomas Opitz

Sebeők Sári az Operaház neves szopránénekesnője volt. Június 26-án, születésének 125. és halálának 60. évfordulója alkalmából, a Fiumei úti temetőben új síremléket avatott tiszteletére a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság. Az avatáson köszöntőt mondott Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja, a Budapest Galéria igazgatója, majd Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa mondott beszédet. 


Ókovács Szilveszter a magyar operajátszás egykori nagyasszonyára emlékezett, aki 1942-ben vonult vissza a színpadról. A kormánybiztos kiemelte, az elhunytak emlékét hosszútávon csak intelligens közösségek képesek fenntartani – ez is megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. Sebeők Sári több mint három évtizedes pályafutásából meglepően kevés emlék maradt meg, ami mégis tudható, az igen tiszteletreméltó.

1886-ban Sátoraljaújhelyen született lasztóci Sebeők Antal ezredorvos harmadik gyermekeként. A családi kúriát nemrég a helyi önkormányzat felújíttatta, így most már elmondhatjuk, hogy Sebeők Sári életének két végpontja méltóképp őrzi a művésznő emlékét. A fiatal lány tehetségére hamar felfigyel a művészetkedvelő, jó hanggal megáldott édesapa.

A Zeneakadémián Maleczkyné Ellinger Jozefa lett a mestere, majd Bécsbe küldték tovább tanulni, ahol a neves Rosa Paumgartner képezte tovább. A bécsi Hofoper akkori igazgatója Gustav Mahler volt, aki 1905-ben szerződtette a frissen végzett koloratúrszopránt. A világ egyik vezető dalszínházában Sebeők Sári, azaz akkoriban Charlotte von Seeböck – olyan szerepekben mutatkozott be, mint Konstanza, Az éj királynője, Norma, Gilda vagy A trubadúr Leonórája. Két évadot töltött a császárvárosban, majd egy Mahlerrel történt szóváltás következtében Frankfurtba szerződött. Innen hívta vissza Mészáros Imre főigazgató Pestre, ahol 1909-ben a Normában és A trubadúrban mutatkozott be. Az előadások olyan jól sikerültek, hogy 1909 őszétől magánénekesi szerződést kapott. A Bánk bán Melindájaként mutatkozott be, de igen hamar lemondott a koloratúr szerepekről. Olyan együttesbe került Sebeők Sári, ahol csak a szoprán fachot olyan kiválóságok képviselték ekkoriban, mint Sándor Erzsi és Medek Anna. A következő két évtizedben elképzelhetetlen volt premier nélkülük. Sebeők Sári a klasszikus repertoár mellett igen gyorsan birtokba vette Wagner legnehezebb szerepeit, végigénekelte mindhárom Brünnhildét és Vasquez Italia után ő volt a második magyar Izolda. „Sebeők Sári Izoldáját mutogatva hordozhatnák végig a világon.” – írta egyik méltatója. Másik specialitása az akkor igen modernnek számító Richard Strauss magyarországi bemutatóinak főhősnői voltak. Sebeők igen jó kottista lehetett, ha meg tudott birkózni a szokatlan és nehéz szerepekkel. Már 1909-ben megtalálja őt az Elektra Chrysothemnise, majd két évvel később ő lesz az első magyar Tábornagyné. 1909-ben az Ariadné Naxosz szigetén címszerepét kapja meg, végül pályája utolsó új szerepe az 1934-es Arabella-repríz Adeleide-je lett. Sebeők Sári mindent elért, amit magyar énekesnő itthon elérhet. Évtizedekig vetélytárs nélkül énekelte szerepeit, 1923-ban megkapta az örökös tag címet. Pályája vége felé még két nagy karakterszerep várt rá: a Háry János ősbemutatóján ő alakította a Császárnét, de a maga idejében Kodály daljátékánál jóval sikeresebb volt Poldini Ede Farsangi lakodalma. Ebben több mint százszor keltette életre a vígopera motorját, a Nemzetes asszonyt. Hangelvételt Magyarországon sosem készítettek vele, azt a néhány részletet, ami fennmaradt vele, ifjúkorában, Bécsben rögzítették. Sebeők Sári ötvenhat éves korában, 1942-ben hagyta el a színpadot, tíz évvel később, Budapesten hunyt el.

A megemlékezés elején felcsendült Sebeők Sári 1905-ös felvétele, amelyen a címszereplő áriáját énekelte Donizetti: Lukrecia Borgia című operájából. Az elhangzott muzeális értékű ritkaságot dr. Szomolányi István lemezgyűjtő bocsátotta az Operaház rendelkezésére.