Héja Domonkos | karmester, mb. főzeneigazgató |
1997-ben ütőhangszeres, majd 1998-ban karmesteri diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Megnyerte a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyének első díját, közönségdíját és a Solti György-különdíjat is. Az athéni Dimitris Mitropoulos Nemzetközi Karmesterversenyen különdíjat és a közreműködő Chromaton Zenekar nagydíját nyerte el. Az 1995/96-os évadban Weiner László ösztöndíjjal a Budapesti Fesztiválzenekar asszisztens karmestereként dolgozott Fischer Iván dirigens mellett. 2003-tól a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának állandó asszisztens karmestere. Rendszeresen kap felkérést hazai vezető zenekaroktól. 2001-ben debütált a Magyar Állami Operaházban Puccini Bohémélet című operájával. 2002-ben Firenzében és Rómában Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját vezényelte nagy sikerrel. Visszatérő vendége a Kassai Állami Filharmóniának, a Macedón Filharmonikus Zenekarnak, Tokyo City Philharmonic Orchestranak és a Orchestra di Lazio Romanak.
2003-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2005-ben Artisjus-díjat kapott. 2004-re felkérést kapott több olasz zenekartól, valamint a berlini Deutsches Symphonic-Orchestertől. Az általa 1993-ban alapított Danubia Szimfonikus Zenekarnak a mai napig vezető karmestere és művészeti vezetője. 2005 szeptembere óta a chemnitzi színház karmestere.
Előadások:
- 2012-09-28 - Hunyadi László
- 2012-09-29 - Hunyadi László
- 2012-09-30 - Hunyadi László
- 2012-10-02 - Hunyadi László
- 2012-10-04 - Hunyadi László
- 2012-10-06 - Hunyadi László
- 2012-11-03 - Anyegin
- 2012-11-07 - Anyegin
- 2012-11-14 - Otello
- 2012-11-16 - Otello
- 2012-11-17 - Anyegin
- 2012-11-18 - Otello
- 2012-11-20 - Otello
- 2012-11-22 - Otello
- 2012-11-24 - Anyegin
- 2012-11-25 - Otello
- 2012-12-21 - Rigoletto
- 2012-12-23 - Rigoletto
- 2013-01-01 - Újévi koncert
- 2013-02-20 - Turandot
- 2013-02-22 - Turandot
- 2013-02-24 - Turandot
- 2013-03-21 - Anyegin
- 2013-03-22 - Anyegin
- 2013-04-06 - Rigoletto
- 2013-04-08 - Stiffelio
- 2013-04-11 - Don Carlos
- 2013-04-12 - Don Carlos
- 2013-04-13 - Don Carlos
- 2013-04-14 - Don Carlos
- 2013-05-15 - Ariadné Naxoszban
- 2013-05-17 - Ariadné Naxoszban
- 2013-05-19 - Ariadné Naxoszban
- 2013-05-21 - Ariadné Naxoszban
- 2013-05-23 - Ariadné Naxoszban
- 2013-05-25 - Öt tánc - Modern balett est - Örvény
- 2013-05-28 - Öt tánc - Modern balett est - Örvény
- 2013-05-30 - Öt tánc - Modern balett est - Örvény
- 2013-06-01 - Stiffelio