Miklósa Erika | magánénekesnő | szoprán
Az Operaház történetének legfiatalabb tagja 1990-ben, mindössze húsz évesen Papagenaként debütált az Erkel Színházban. A bemutatkozást követően sorra kapta a legnagyobb koloratúrszoprán szerepeket, A denevér Adéljától a Lammermoori Lucia címszerepéig. 1992-ben énektanára, Hamari Júlia meghívta brüsszeli koncertjére Mester és jövő címmel, ez volt első külföldi fellépése. Még ebben az évben lehetősége adódott elénekelni Mannheimban Az Éj királynője szerepét, amely a későbbi években védjegyévé vált. Nemzetközi karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé. 1996-ban külföldre ment tanulni. Előbb Philadelphiában (Academy of Vocal Arts), azután Milánóban (Teatro alla Scala) képezte magát ösztöndíjasként. 1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, de azóta is szinte minden évadban fellép Budapesten.. A varázsfuvola Éj királynőjeként a világ összes jelentős színpadán fellépett, Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig közel háromszáz előadással a háta mögött ő a legkeresettebb művész ebben a szerepben. 2004-től folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitanben. Az opera műfaja mellett szívesen kalandozik a musical és operett világába is, számos exkluzív gálakoncert
főszereplője.
2012-ben Kossuth-díjjal jutalmazták kimagasló tehetségét, eddigi pályafutását.
Előadások:
- 2013-10-10 - Verdi Gála
- 2014-01-16 - Don Pasquale
- 2014-01-18 - Don Pasquale
- 2014-01-21 - Don Pasquale
- 2014-01-23 - Don Pasquale
- 2014-01-26 - Don Pasquale
- 2014-01-29 - Don Pasquale
- 2014-02-02 - Don Pasquale
- 2014-04-12 - A varázsfuvola
- 2014-04-15 - A varázsfuvola
- 2014-05-03 - A varázsfuvola
- 2014-05-06 - A varázsfuvola
- 2014-05-27 - Arabella
- 2014-05-30 - Arabella