Tovább a tartalomhoz
Hollerung Gábor (Budapest, 1954. augusztus 18. –) Liszt Ferenc-díjas karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője.
Tanulmányok
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés (1972–77) és karmester szakon (1975–80), ahol Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Kórodi András voltak a tanárai, majd Eric Ericson (1975) és Kurt Masur (1978) Somogyi László (1981) mesterkurzusain képezte tovább magát.
Szakmai pályafutás
1979–81 Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya 1981–83 Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított zeneelméletet, zenetörténetet és karvezetést, valamint a nőikart vezette. 2001–2008 Honvéd Együttes zeneigazgatója, majd művészeti vezetője 1989-2000 Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere 2001-től Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója.
Karmesteri tevékenység
Magyarországon
1979–81 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya. 1989 óta a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, 2001 óta ügyvezető zeneigazgatója. Vendégkarmesterként számos magyarországi zenekarnál vezényelt.
Külföldön
2002–2005 között a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere, 2002-től 2007-ig a Philharmonia Singers Tel Aviv zenei tanácsadója. Számos európai zenekarral való fellépésén kívül szerepelt az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar, a Brazil Szimfonikus Zenekar, a Shanghai Szimfonikus Zenekar, Guangzhou Szimfonikus Zenekar és a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként.
Karvezetői tevékenység
Énekkara, a Budapest Akadémiai Kórustársaság az egyik legsikeresebb magyar énekkar, számos nemzetközi győzelmet aratott. Egyebek közt a Debrecen Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusa, a Llangolleni Versenyen pedig elnyerte a Világ kórusa címet. Az énekkar önálló egyesületként jelenleg az ország legnagyobb amatőr énekkara.
Az 1986-ban útjára indította az „Énekel az ország” sorozatot az az ország legjelentősebb eseménye amatőr énekesek számára. Az egyik legsikeresebb formája a zene megszerettetésének.
Pedagógiai tevékenység
Magyarországon és külföldön rendszeresen tart kurzust fiatal karvezetőknek és karmestereknek, szinte valamennyi európai országban, emellett az USA-ban. Tajvanon az elmúlt 15 évben minden nyáron tartott mesterkurzust. Itthon a BDZ Akadémia keretében tart karmesteri mesterkurzust a világ minden tájáról érkező résztevőknek. A BDZ Zenekari Akadémia keretében fiatal muzsikusok zenekari képzését segíti.
Kitüntetések
Érdemes művész (2015)
Jeruzsálem-díj (2006)
Liszt Ferenc-díj (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002)
Hollerung Gábor