Társulat
Művészek

Pavol Remenár | magánénekes | bariton

Dolné Dubrovéban született, 1974-ben. Pozsonyban a Comenius Egyetem Pedagógiai karán szerzi első diplomáját, ahol tagja volt az iskolai Comenius Énekkarnak is. 1996-ban megnyerte a Schneider-Trnavsky Eurovíziós Énekversenyt, 1999-ben a Lucia Popp Énekverseny döntőse volt. 2000-ben diplomázott a Pozsonyi Zeneakadémián, professzor Vlasta Hudecová növendékeként. Ugyanebben az évben szerződtette a Szlovák Nemzeti Színház, melynek azóta is tagja. Pozsonyban a Don Giovanni címszerepében debütált, majd Belcorét énekelte a Szerelmi bájitalban és Rossini Sevillai borbélyát. Első sikereit, melyre a nemzetközi sajtó is felfigyelt két Peter Konwitzny rendezésben aratta: Anyeginként (ezt az alakítást 2008-ban Miskolci Bartók + Szlávok Nemzetközi Operafesztivál közönsége is láthatta a pozsonyi színház vendégjátékakor) és a Pillangókisasszony Sharpless konzuljaként. Főbb szerepei: Martin (Freso: Martin és a Nap), Orfeusz (Gluck), Valentin (Gounod: Faust), Papageno (A varázsfuvola), Marcello, Schaunard (Bohémélet), Mojmir (Suchon: Svatopluk). Pavol Remenár 2010 januárjában Anyeginként debütált az Operaházban.