<< Augusztus >>
28293031123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Következő előadások:
A csengő
A telefon
Szabadság OperaGála
 
 
„Az emberek imádják a jó történeteket. Az opera ezt adja meg nekik.”

Interjú Christian BadeávalTöbb mint 170-szer vezényelt a MET-ben, opera-repertoárja meghaladja a százat és egyik meghatározó zenei élménye Bartókhoz kötődik. A világ egyik legnagyobb karmesterével, aki négyszer vezényli a Tannhäusert az Operaházban, a nagy sikerű nyitóelőadás után beszélgettünk.


 

Azt rebesgetik, hogy fejből tudja a Tannhäuser minden hangját, nincs is szüksége kottára.

 

CB: Tényleg fejből tudom, de soha nem állnék ki a pulpitusra kotta nélkül. Ismerek olyan karmestereket, akiknek fotografikus a memóriája, és olykor kotta nélkül vezényelnek, de szerintem az fölösleges kockázat. Minden mű megérdemli azt a tiszteletet, ha úgy tetszik, bánásmódot, hogy hangról hangra papíron is „lekövessük”, a részletekre, apró finomságokra csak így lehet odafigyelni igazán.

 

Hogyan értékeli a budapesti Tannhäusert – az elsőt – és az itteni stáb munkáját?

 

CB: Nagyon komoly teljesítményt nyújtott az Operaház zenekara és az énekesek is. A zenészeknek egy viszonylag rövid próbafolyamat alatt kellett feldolgozniuk azt a hatalmas mennyiségű új információt, amelyet a művel kapcsolatban közvetítettem nekik. Remek érzés volt látni, tapasztalni, hogy végig figyelnek, velem vannak, akármilyen fáradtak, nem süppednek vissza a rutinba, hanem egyre jobbra és jobbra törekednek. Az énekesek pedig – Németh Judit, Sümegi Eszter, Kálmándi Mihály, Frank van Aken – szintén egytől egyig a helyükön voltak, hangban, karakterben, kisugárzásban egyaránt.

 

 

Utoljára három évvel ezelőtt, Oslóban dirigálta ezt a Wagner-művet, a szintén világhírű Stefan Herheim rendezésében. Érett-e, változott-e azóta önben ez a sokrétű alkotás?

 

CB: Minden, mindig változik bennem. Ha egy művel évekig nem találkozom, az agyam, az érzékeim mélyebb rétegeiben akkor is foglalkozom vele, úgy is mondhatnám, folyamatos „passzív alkotás” zajlik bennem. Eszembe jut egy részlet, egy apró finomság, hogy mit kellene máshogy itt vagy ott, mi mitől lenne jobb. A Tannhäuserrel is így vagyok, főként, mert ez egy különösen bonyolult, szimbolikájában is sok „rágódást” igénylő alkotás. Mindig azt mondom, hogy az emberek elsősorban azért járnak operába, mert imádják a jó történeteket, és az opera ezt adja meg nekik. De a Tannhäuser sokkal több ennél. A belső emberi vívódás drámája, hihetetlen teljességben tárja elénk az egyik legnagyobb igazságot: a külső szenvedésekből szinte bármennyit képesek vagyunk elviselni, de ha belül gyötrődünk, ha belül borul fel az egyensúly, akkor abba belehalunk.

 

A világ legjelentősebb opera- és koncertszínpadain ünneplik Önt, a legnagyobb nevekkel dolgozott, dolgozik együtt, a Metropolitban-ben szinte állandó vendég – egyszer Marton Évával is vezényelte ott a Toscát. Egyik különleges operafelvételéért, Barber Antonius és Kleopátrájáért Grammy-díjat is kapott. Mit jelent önnek a hírnév?

 

CB: Munkát. Romániában születtem, fiatalon hegedűművésznek tanultam, napi 8-10 órát gyakoroltam, azután kerültem ki Brüsszelbe, Salzburgba, végül New Yorkba, a Juilliard-ra, ahol végleg a karmesteri hivatás mellett döntöttem. Számomra soha nem azon volt a hangsúly, hogy tehetséges vagyok, hanem azon, hogy mit kezdek a tehetségemmel. Van egy alapítványom Romániában, amellyel kezdő, fiatal zenészeknek segítek elindulni a pályán, főként úgy, hogy közös produkciókban hozom össze őket nagy nevekkel. Szerintem így lehet a legjobban tanulni. Nekik is azt mondom mindig: ne kérdezz, ne habozz, csináld! És ha nem megy jól, gyakorold, ha kell, százszor, ezerszer. Én is ezt teszem: felállok a pulpitusra, azt kérem a zenészeimtől, hogy tartsák velem a szemkontaktust, a kotta mellett nézzenek rám is, maradjanak velem, éljünk együtt a zenével, és kész. Dolgozzunk, de ne görcsösen. A koncentráció akkor igazán jó, ha kiegyensúlyozottsággal és nyugalommal párosul.

 

Egyszer régen már járt Magyarországon, de a mostani Tannhäuser mégis egyfajta debütálásnak tekinthető nálunk. Van-e ezen kívül más kötődése az országunkhoz?

 

CB: Életem egyik legszebb élménye egy magyar zeneszerzőhöz, Bartók Bélához kötődik. Fiatal hegedűs koromban, Romániában egy kis Arad melletti faluban adtunk koncertet. Isten háta mögötti hely volt, még csak be se fűtöttek a művelődési házban, a helyi parasztemberek nagykabátban, kucsmában ültek a nézőtéren. Bartók II. Hegedűversenyét játszottuk, bevallom, az elején a közönségen is ugyanazt láttam, amit én éreztem belül: mit keresek én itt? Azután belekezdtünk, és az emberek hirtelen felfigyeltek a muzsikára, a szemek csillogni kezdtek, megtörtént a varázslat, és arra is rájöttem, hogy miért: hiszen ez az ő zenéjük volt! Bartók mindig is a népzenei hagyományokra épített, járta a vidéket és a dalokat összegyűjtötte. Ezek a dalok keltek aztán újra életre az ő zsenijén átszűrődve, átlényegülve, és az emberek megértették. Valami nagyon fontosat tanultam meg ott a zenéről, és ezt egy magyar géniusznak köszönhetem. Többek között ezért is gondolok jó szívvel a magyarokra, és jövök ide vissza örömmel bármikor, ha hívnak.