Bárány Péter | magánénekes | kontratenor
A régi zenei előadói gyakorlattal Klembala Géza vezetésével a Cantus Corvinus énekegyüttesben került közelebbi kapcsolatba. Alapító tagja az elsősorban XIV-XVI sz.-i egyházi műveket megszólató hattagú Voces Aequales férfi-énekegyüttesnek, mellyel Európa-szerte nagysikerű szerepléseket tudhat maga mögött. 1996-ban végzett a budapesti Weiner Leó Konzervatórium ének szakán, Lax Éva növendékeként. Részt vett Hamari Júlia, Michael Chance, Nicholas Clapton, John Toll mesterkurzusain. Repertoárja elsősorban a barokk oratórium és operairodalom, de sikerrel szerepelt modern zenei produkciókban, mint pl. P. M. Davies Resurrection című operája, vagy Vajda Gergely Óriáscsecsemő című műve. Színpadi bemutatkozása 2001-ben Händel Orlandójának címszerepe a Budapesti Kamaraopera társulatával. Ugyanebben az évben harmadik díjat nyert a spanyolországi Irúnban megrendezett VI. Luis Mariano énekversenyen. Szólistaként Franciaországban, Angliában, ill. Belgiumban vett részt sikeres koncertkörutakon, Vásáry Tamás, Vashegyi György és Barthold Kuijken vezényletével. Számos lemezfelvételen működött közre, állandó szereplője Vashegyi György francia és német barokk egyházi műveket megszólaltató CD sorozatának. Eddigi karmester partnerei többek között Dinyés Soma, Hollerung Gábor, Németh Pál, Philip Pickett, Rácz Márton, Andreas Stoehr, Howard Williams. Jelenleg Németországban él.
Előadások: