Dohnányi Ernő
(1877-1960)
Pozsonyban született. Édesapja matematika-fizika szakos tanár volt, mellette gimnáziumi karnagy és kiváló amatőr gordonkás. A gyermek Dohnányi első zongoraleckéit - hatéves korában - az édesapjától kapta, de az apa hamar észrevette fia tehetségét, és jobb kezekbe adta: zenei képzését Förstner Károlyra, a dóm orgonistájára bízta. A gimnazista Dohnányi hegedült, énekelt és termékenyen komponált. Tizenöt éves volt 1892-ben, amikor miséjét édesapja vezényletével és saját orgonaszólójával előadták a pozsonyi dómban. 1894-ben már (fisz-moll) zongoranégyesét mutatták be Bécsben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a budapesti Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára, ahol zongoratanára Thomán István lett, és zeneszerzésre Koessler János tanította. Egy évvel később op. 1-es (c-moll) zongoraötösét Koessler ajánlására Johannes Brahms műsorra tűzette Bécsben. Az 1897-es millenniumi zenei versenyen (f-moll) szimfóniájával és Zrínyi nyitányával elnyerte a Királydíjat. Rendszeresen hangversenyezni 1898-ban kezdett, 1900-ban indult első amerikai turnéjára. A Winterreigen (10 bagatell, op. 13) című zongoradarabját 1905-ben írta. 1914-ben komponálta a Változatok egy gyermekdalra (op. 25) című zenekari művét. A század első évtizedeiben Bécsben, Berlinben és Budapesten élt, tanított a budapesti Zeneakadémián, amelynek később igazgatója is lett. A Tanácsköztársaság alatt tagságot vállalt a zenei direktóriumban, emiatt a rezsim bukása után állásából felfüggesztették. A század húszas évei Dohnányi életében leginkább a koncertezés jegyében teltek, de zeneszerzőként is aratott jelentős sikert: A vajda tornya című operáját 1922-ben mutatta be az Operaház. A harmincas években megint a társadalmi elismerés csúcsára jutott: újból a Zeneakadémia igazgatója lett, miközben a Magyar Rádió zenei osztályát is vezette, és a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya volt. Hazai és külföldi kitüntetésekkel is elhalmozták, egyebek mellett megkapta a francia becsületrendet is. 1933-ban írta a Szimfonikus percek (op. 36) című zenekari darabot. E korszakának kiemelkedő alkotása a Szegedi mise (op. 35). Az évtized végére ismét súlyos konfliktusba került a hatalommal: ellenezte a zsidó muzsikusok ellen tervezett zenei kamara felállítását. A Zeneakadémián nem tudta megakadályozni az elbocsátásokat, ezért 1941-ben lemondott főigazgatói posztjáról. Hasonló okok miatt megvált a Filharmóniai Társaság elnökségétől is, és 1944 novemberében elhagyta Magyarországot. Mindezek ellenére a szándékos félreértés, a rágalom és az intrika eszközeivel ellenségei elérték, hogy 1945-ben háborús bűnössé nyilvánítsák. A vádak között szerepelt, hogy Dohnányi a Horthy-korszak "kegyeltje" volt, de komoly jelentőséggel bírt az a "bizonyíték" is, hogy egy - kötelező, nyilaskatonák "felügyelte" - fogadáson a zeneszerző kezet fogott Szálasi Ferenc fasiszta nemzetvezetővel, és ezt a pillanatot a filmhíradó felvevőgépe megörökítette. Máig kutatás tárgya, hogy kik álltak a rágalomhadjárat mögött, és hogyan sikerült - feltételezések szerint Kodály Zoltánnak - Dohnányi Ernőt a vádak alól tisztázni. A negyvenes évek végén koncertkörútjai kapcsán európai és észak-amerikai lapokban még gyakran felröppentek ellene vádak, ez megnehezítette letelepedését. Végül 1949-ben a Floridai Állami Egyetemen vállalt tanári állást, és az államban telepedett le. Tanításból élt, koncertezett, lemezfelvételeket is készített. Az utolsót nyolcvanhárom évesen, rossz munkakörülmények között, New Yorkban. A felvételen tüdőgyulladást kapott, és néhány héttel a munka befejezése után meghalt.