Read more

Zenész családban nőtt fel a Fejér megyei Pusztavámon. 5 évesen kezdett hegedülni, majd 2008-ban felvételt nyert a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába.

2021-ben klasszikus ének Bachelor diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, 2023 júniusában pedig Operaének mesterszakon végzett a Zeneakadémián Almási-Tóth András osztályában dr. Iván Ildikó tanítványaként. Egyetemi évei alatt Török Géza és Oberfrank Péter karmester urak segítették opera repertoárjának kiépítésében.

2021-ben Melinda szerepét énekelte a Coopera Országjáró Bánk bán keresztmetszetében Zakariás Zalán rendezésében, a Zeneakadémia operavizsga előadásain pedig Ortensia (Mirandolina), Ilia (Idomeneo), Sandrina (Az álruhás kertészlány), valamint a Zeneakadémia zeneszerző szakos hallgatói által írt Leona c. opera ősbemutatóján Irén szerepében halhatta a közönség Almási-Tóth András rendezésében. A Magyar Állami Operaház színpadán még egyetemistaként debütált 2023 januárjában Prokofjev Háború és Béke című operájában. Az opera mellett közel áll hozzá a dal- és oratóriuméneklés is. Rendszeres fellépője a Szent István Bazilikának.

Számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja. 2021-ben I. díjat nyert a Nemzetközi Danubia Talents Énekversenyen, majd a XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen elnyerte a Magyar Állami Operaház és a Londoni Magyar Kulturális Központ különdíját. Szintén ebben az évben III. helyezést ért el a nagyváradi Musicum Laude Énekversenyen, valamint egyedüli magyarként döntőse volt a Nemzetközi Gabriela Benackova és a Marie Kraja Énekversenyeknek. 2022-ben az Eiffel Műhelyházban megrendezett Magyar Dalmaraton különdíjasa volt, illetve III. díjjal jutalmazták a Házy Erzsébet Nemzetközi Énekversenyen.

Részt vett Anatoli Goussev, Marcel Boone, Laki Krisztina, Rost Andrea, Kertesi Ingrid és Bátori Éva mesterkurzusain.

Eddigi fellépései során olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Alan Buribayev, Martin Andrè, Rolf Beck, Török Géza, Török Levente, Oberfrank Péter, Gyükér László, Cser Ádám, Szennai Kálmán, Kocsár Balázs, Kollár Imre.

Opera / Operett szerepei:

W. A. Mozart:
A színigazgató - M.Herz, M.Silberklang
A varázsfuvola – Pamina
Don Giovanni – Zerlina
Figaro házassága – Susanna
Idomeneo – Ilia
Szöktetés a szerájból - Konstanze (részletek)

G. Donizetti:
A Csengő – Serafina
Az ezred lánya – Marie (részletek)
Don Pasquale – Norina
Szerelmi bájital – Adina

G. Verdi:
Az álarcosbál – Oscar
Nabucco – Anna
Rigoletto – Gilda

G. Puccini:
Gianni Schicchi – Lauretta

Erkel Ferenc:
Bánk bán – Melinda
Hunyadi László – Gara Mária

J. Strauss:
A denevér – Adél

Kacsóh Pongrác:
János vitéz – Francia királyleány

Zsuzsanna Kapi