Read more
2014-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szak fizikai színházi koreográfus szakirányán, Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában. Egyetemi évei alatt számos workshopon vett részt (Nagy József, Reijiro Tsumura, Magyari Beck Anna, Vítor Rua, stb.), illetve maga is tanított (Siena, Miskolc, Nagyvárad). Több koreográfusi-rendezői munkáját hívták meg különböző hazai fesztiválokra (5. Szín-Tár Fesztivál: ifjúliszt; XI. Magyar Táncfesztivál: Bernarda Alba háza; POSZT: Mindegy, Bernarda Alba háza). ifjúliszt című munkája a spoletói 57. Festival dei Due Mondin a zsűri különdíját nyerte. Rendező-koreográfusként dolgozott többek között a Trafóban, a Ludwig Múzeumban, a Nemzeti Táncszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A III. TITÁNium pályázaton támogatást nyert Mindegy című előadását a Jurányi Házban mutathatta be. Az Operaház Vörös Szalonjában 2016 májusában mutatta be VIII. Henrik feleségei című kamaraestjét. Alkalmazott koreográfusként közel húsz munkát jegyez, dolgozott többek között Eszenyi Enikővel, Hargitai Ivánnal, Bérczes Lászlóval, Almási-Tóth Andrással. Előadóként részt vett mások mellett Táborosi Margaréta, Bereczki Csilla, valamint Horváth Csaba több előadásában.
Kristóf Widder