2017. augusztus 14-én (hétfőn) 21:15-től látható az M5 HD műsorán a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban létrejött előadás, Richard Wagner A szerelmi tilalom c. korai vígoperája.
Immár 25. alkalommal jelentkezik augusztusban Közép-Európa legnagyobb könnyűzenei – sőt összművészeti – eseményének számító Sziget Fesztivál az Óbudai-szigeten, ahol tizenöt éve már a klasszikus, illetve komolyzene is önálló helyszínen jelentkezik.
Schubert Éva nagy színésznő volt, s mi az ő valódi nagyságát úgy is megtapasztalhattuk, ha fénykorán túl ismertük meg, s színpadon játszani alig láthattuk.
A budapesti Operaház 2017. június 25-én másfél évig tartó korszerűsítés idejére bezárta kapuit. A felújítás alkalmat ad arra, hogy a társulat útra keljen, és teljes értékű opera- és balettelőadásokat mutasson be a világ különböző pontjain. A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első részében, 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városába juttatja el két nagyszabású produkcióját.
A július 17-i saaremaai együttműködés aláírása után az Opera vezetősége megtekinthette a Lohengrin-előadást, így első kézből szereztek tapasztalatokat arról, milyen lesz, amikor 2018-ban a mi művészeink lépnek fel ezen a csodálatos helyen. Az élményekről Ókovács Szilveszter főigazgató számolt be.
Ma, 2017. július 17-én, az észtországi Saaremaa szigetén Jüri Leiten, a Saaremaa Opera Festival ügyvezetője, Wu Ji, a Sanghaji Opera igazgatója és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója aláírta a három intézmény együttműködéséről szóló szerződést. Ennek értelmében a 2018-as Saaremaa Opera Festival két kizárólagos partnere a kínai és a magyar operaház lesz.
2017. július 10-én (hétfőn) 21.05-től látható felvételről a Bohémélet 2.0 című produkció az M5 HD műsorán. Giacomo Puccini klasszikusát a világhírű Damiano Michieletto rendezésében mutatta be a közelmúltban az Erkel Színház.
A tavalyi premier sztárjaival, a gyerekszereplők között pedig új tehetségekkel látható ismét 22 előadásos nyári sorozatban a Billy Elliot – a Musical. Elton John és Lee Hall világhírű darabja június 30-tól július 16-is szerepel az Erkel Színház műsorán, hogy aztán augusztus 23. és 27. között további hat előadás vezesse fel az új évadot.
Most érdemes megváltani a szólójegyeit azoknak, akik ugyan nem vásároltak bérletet, mégsem akarnak lemaradni az Opera legnépszerűbb előadásairól a következő szezonban. Az Opera Értékesítési Centrumában, az Operaház és az Erkel Színház pénztáraiban, valamint az interneten szombaton 10.00 órától érhetők el a jegyek. Érdemes tudni, hogy Szabad Bérlet váltása esetén továbbra is 15%-os kedvezményre jogosultak azok a vásárlók, akik hat előadásra vesznek jegyet.
2017. július 3-án (hétfőn) 21:05-től látható felvételről az M5 HD műsorán a Simándy József születésének 100. évfordulóján rendezett gála. A műsorban a mexikói tenor, Rafael Rojas mellett hat magyar énekes tisztelgett a legendás tenor emléke előtt.
22 bemutató és 57 repertoárdarab, 481 saját nagytermi előadás és rekordszámú, több mint 600.000 fizető néző jellemezte 2016/17-ben a Magyar Állami Operaház 132. szezonját. Az évadzáró Csillagóra Gálaesten átadták az intézmény legrangosabb kitüntetéseit, a művészek pedig elbúcsúztak a felújításra váró nagyszínpadtól. Miközben a következő évadban az Erkel Színház lesz az Opera központi játszóhelye, az operaházi rekonstrukcióval párhuzamosan elindulhat a produkciók hátterét biztosító Eiffel Műhelyház beruházása is.
Az operavilágban Európa-szerte, de elsősorban német nyelvterületen a legmagasabb kitüntetést jelenti a Kammersänger-cím – ezt a rangot ültette át az Opera vezetése 2012-ben a hazai szakmai életbe a magánénekeseknek odaítélhető „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” cím létrehozásával. Az elismerés – amely kiemelt honoráriummal párosítva évadon át illeti meg a kitüntetettet – az aktív szólisták iránti megbecsülést kívánja kifejezni, értékelve tehetségüket és teljesítményüket. A balettművészek körében azonos célt szolgál a számukra alapított „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” cím, amely a francia balett hagyományaira épít.
Szinetár Miklós 85. születésnapja alkalmából Az Operaház Örökös Tagjai sorozatban megjelent László Ferenc A nagyvadak érdekelnek – Beszélgetések Szinetár Miklóssal című interjúkötete.
Porgy és Bess operakoncert június 25-én (vasárnap) este utoljára a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Gershwin Magyaroroszágon ritkán játszott klasszikusát amerikai énekesek és a Magyar Állami Operaház zenekarának és kórusának tolmácsolásában hallhatja vasárnap este a közönség.
A nagy fejlesztési projektek révbe érkezése után az Opera működési költségeinek rendezése kerül a kormány elé. Ókovács Szilveszter az évad végén interjút adott a HVG-nek.