Tovább a tartalomhoz

Az Opera új Örökös Tagjainak bemutatása, belső díjainak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadása mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház közti megállapodás aláírására is sor került az Erkel Színház Bernáth Büféjében. Az eseményen Ókovács Szilveszter főigazgató ismertette az Opera induló új streaming szolgáltatását, bemutatta a frissített 2019/20-as évadkalendáriumot és az intézmény új televíziós reklámszpotját.

A Magyar Állami Operaház az Erkel Színház 2013-as újranyitása óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtőjének születésnapján a Magyar Opera Napját, 2015 óta pedig ezen a napon jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen, szűk körben vehettek át az intézmény művészei és munkatársai.

Az eseményen a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház képviseletében dr. Bolvári-Takács Gábor rektor és Ókovács Szilveszter aláírták azt a határozatlan idejű együttműködési szerződést, amely megerősíti a két intézmény több évtizedes kapcsolatát, valamint elősegíti a magyar balettművészet és -oktatás hagyományainak és értékeinek megőrzését, színvonalának emelését és jövőképének kialakítását. Ennek szellemében a felek megállapodtak az egyetemi növendékek és hallgatók szakmai gyakorlatáról és operaházi ösztöndíjáról, az oktatás terén kialakítandó együttműködésről, a nyilvános színpadi vizsgák biztosításáról, a balettmesterek és zongorakísérők kettős foglalkoztatásáról, valamint táncszakmai programok és kiadványok kérdéseiről. A szerződés végrehajtása során az Operát Solymosi Tamás balettigazgató, míg a Táncművészeti Egyetemet Volf Katalin művészeti vezető képviselik.

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak száma a korábbi főigazgatói ígéretnek megfelelően 35-re emelkedik az intézmény avatásának 135., jubileumi évben. A 32 Örökös Tag két új jelölést tett, míg az Opera vezetése egy művészt jelöl a kölcsönös elfogadás alapján. A titkos szavazás és a jelölések eredményeképp idén Mészöly Katalin és Rohonyi Anikó operaénekesek, valamint Szumrák Vera balettművész részesült az Opera legmagasabb elismerésében, Ercse Margit és Szőnyi Ferenc operaénekeseket pedig posztumusz választották az Örökös Tagok közé. Az Opera vezetése továbbá soron kívül köszöntötte Dózsa Imre balettmestert, balettművészt abból az alkalomból, hogy későbbi feleségével, a most kitüntetett Szumrák Verával 1959. november 11-én, tehát 60 évvel ezelőtt, egymás partnereiként debütáltak szólista szerepben az együttes tagjaiként A bihari nótája című táncelőadásban.

A magánénekesek közül a Wagner-előadásokon kiemelkedő teljesítmény nyújtó művészek számára alapított Závodszky Zoltán-díjat idén Németh Judit kapta meg. Az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Bándi János, a biztos énektechnikán alapuló hangképzése és a tiszta, szép magyar kiejtés magas színtű műveléséért odaítélhető Melis-díjat pedig Szegedi Csaba kapta. A 2018/19-es évad énekkari művésze Balás Péter és dr. Fehérné Szentidai Szilvia, zenekari művésze Borosné Szilvásy Júlia hárfaművész, kartáncosa pedig Pokhodnykh Ellina és Palumbo Valerio Antonio. A színházi háttérmunkát végző kollégák közül „Az előadásokért” emlékérmet Stella Szonja balett-titkár, kulturális menedzser és Nyáguly Emőke Erkel színházi projektreferens vehetett át, Vasfüggöny-díjban Tóth Imre díszletasztalos részesült, aki több mint 45 éve az Opera munkatársa, míg a Dárday Andor-emlékplakettet dr. Béres Attila kamarai jogtanácsos kapta meg. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél.

Ugyancsak a Magyar Opera Napja alkalmából Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át négy kollégának, aki több mint negyedszázada dolgozik az Operánál, így Nagy Krisztián főstatisztavezető, Karczag Márton főemléktáros, Szick János fődíszletasztalos és Resz Miklós szcenikai vezető részére.

A Magyar Opera Napján indítja útjára a Magyar Állami Operaház streaming szolgáltatását is a legnépszerűbb online felületeken (Spotify, Tidal, Deezer, Apple Music, YouTube Premium, Google Play stb.), ahol a dalszínház saját felvételei segítségével magyar operaszerzők műveit kívánja népszerűsíteni. Erkel Ferenc születésnapján elsőként a zeneszerző műveiből készült négy felvétel válik elérhetővé, így a Bánk bán és a Hunyadi László ősváltozata, valamint a Bátori Mária és a Dózsa György című operák kivonata. A jövőben várhatóan hetente egy-egy újabb magyar opera felvételével bővül a szolgáltatások kínálata.

A Magyar Opera Napja alkalmából az Opera megjelentette a 2019/20-as évadkalendárium javított kiadását, amelyet az Eiffel Műhelyház 2020 év elejére halasztott megnyitásához igazítottak a szerkesztők. A kötetben a Keresztény Évad 16 bemutatója és 51 repertoár-előadása mellett több mint 100 további különleges esemény (vendégjáték, koprodukció, gálaest, befogadott esemény, stb.) is helyet kap, amik színesítik a Magyar Állami Operaház 135. évadát. Az intézmény a nyugati, évekre előre tervező standardokhoz történő felzárkózás jegyében egy hónap múlva mutatja be 2020/21-es évadtervét.


Fotók: Nagy Attila