Tovább a tartalomhoz

Január végén a holokauszt áldozatainak emlékére is rendez koncertet az Opera a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának két hangversenye között. A téli sorozatban neves karmesterek és fiatal, díjnyertes szólisták lépnek színpadra.

A magyarországi holokauszt-emlékévre visszatekintve az Operaházban is fejet hajtanak a náci vérengzés áldozatai előtt. A január 26-i hangversenyen azokra emlékeznek, akik a táborokban lelték halálukat, köztük a Magyar Állami Operaház számos művészére és dolgozójára. Az emlékhangversenyt Szinetár Miklós címzetes főigazgató beszéde nyitja, a műsorban pedig Arnold Schönberg: Egy varsói túlélő című műve is felcsendül, emellett a kissé elemelkedettebb, a tragédia okozta fájdalomnak inkább szellemi vonatkozásait megragadó alkotás is: Henryk Górecki III. szimfóniája, melyben szólistaként közreműködik Rőser Orsolya Hajnalka. A két opusz mellett Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét Varga Gabriella mondja el. A karmesteri dobogón Ari Rasilainen finn karmestert üdvözölheti a közönség; a világjáró művész Európa és az Amerikai Egyesült Államok számos szimfonikus zenekarát dirigálta az elmúlt években. A holokauszt áldozatainak emlékére szervezett emlékhangversenyre mindazokat várják, akik egy ünnepi alkalommal közösen adnák meg a tiszteletet az elhunytaknak. A hangversenyen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik.

Az emlékkoncert kísérőrendezvényeként az Opera Vörös Szalonjában kiállítást rendeznek a holokauszt muzsikus áldozatainak emlékére. A kiállított plakettsorozat a II. világháború idején érzéketlenül, alávaló módon megölt tömegeknek csupán egy töredékét képviseli; Bársony Péter brácsaművész 150 meggyilkolt muzsikus sorsát tárta fel. A gyűjtemény azonban valamennyi zenészáldozat élete, munkája és  tragikus sorsa előtt tiszteleg és emlékeztet: felmérhetetlen és jóvátehetetlen veszteség érte a magyar és az egyetemes kultúrát is.  A sorozat alkotója: Gerő Katalin.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a január 26-i alkalmat megelőzően 19-én ad hangversenyt az Operaházban. A 19.30-kor kezdődő, különösen gazdag kínálattal bíró estet Vásáry Tamás vezényli, műsoron Kodály Páva-variációi mellett Liszt Magyar fantáziája és Beethoven VII. szimfóniája hangzik fel. A hangverseny szólistája az 1997-es születésű ifjú zongoraművész, Berecz Mihály, aki több zenei versenyen nyert el kiemelt helyezést, különdíjat.


A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának utolsó téli hangversenye február 9-én lesz. A budapesti Operában immár visszatérő vendég a nemzetközi hírű karmester, Christian Badea. Herbert von Karajan mentoráltja több évtizedes pályáján bejárta a világ legnagyobb zenei színpadait; szimfonikus karmesterként épp oly elismert, mint operakarmesterként. A New York-i Metropolitanben több mint 160 előadást dirigált. A február 9-i hangverseny előtt a Magyar Állami Operaházban éppen befejezi A bolygó hollandi-sorozatát, tavasszal pedig újra hazánkba érkezik a Parsifal előadások dirigenseként. A szimfonikus koncerten Anton Webern: Passacaglia című szerzeményét, Johannes Brahms Hegedűversenyét és Stravinsky híres balettzenéjét, a Tavaszi áldozatot vezényli. A Brahms-hegedűversenyt a moldáviai származású Alexandra Conunova interpretálja. A fiatal művész a 2012-es Joseph Joachim Hegedűverseny elsődíjasa, Európa zenei színpadainak visszatérő vendége, tavaly Távol-Keleten is bemutatkozott.


Az Operaház hangversenyeire korlátozott számban kaphatók még jegyek, információ: www.opera.hu