Tovább a tartalomhoz

A Magyar Állami Operaház Szirtes Tamás rendezésében bemutatja a világhírű Billy Elliot – a Musical produkciót, amely az azonos című, ugyancsak világsikert aratott film alapján készült. A musicalt 2005-ben vitték színre Londonban, zenéjét Elton John, szövegét Lee Hall írta. A darab egy fiú táncossá válásának történetéről szól. A budapesti premier – hármas szereposztásban – 2016. július 29-én, 30-án és 31-én lesz az Operaházban. 

Keressük a 2017/18-as és a 2018/19-es évad előadásának főszereplőit.

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy tekintettel a produkció sajátosságaira, a próbaidőszakot hosszú felkészítő munka előzi meg.

Olyan táncolni szerető, 9-11 éves fiúkat keresünk, akik
    - jó fizikai adottságokkal,
    - jó állóképességgel,
    - jó ritmusérzékkel,
valamint a tánchoz szükséges egyéb készségekkel és adottságokkal rendelkeznek, és még nem mutál a hangjuk. 

Előnyt jelent bármilyen fajta táncos gyakorlat az alábbi stílusokban: néptánc, modern, hip-hop, street dance, sztepp, latin, verseny- és showtánc, jazz, rock and roll, klasszikus balett. Előnyt jelent továbbá bármilyen akrobatikus mozgásban való gyakorlat. 

A tánc casting időpontja: 2016. június 10.  15:00 – 18:00
A casting helyszínéről e-mailben tájékoztatjuk a jelentekzőket.
Tánc casting: tánc- és mozgáskészség felmérés, különböző táncstílusokban
A gyakorlatokkal a jelentkezők a helyszínen ismerkednek meg. Felkészülés nem szükséges. A jelentkező hozzon magával táncra alkalmas ruhát és cipőt! A továbbjutottak a táncos meghallgatást követően e-mailben kapnak értesítést.

Ének-próza casting: zenei és színészi képességek felmérése
Ezen csak a tánc castingon továbbjutottak vehetnek részt.
Az énekmeghallgatás anyaga: két Billy Elliot-dal előadása (kottát, szöveget biztosítunk)
A színészmesterség anyaga: két szabadon választott vers vagy egy vers és egy prózai anyag (meserészlet, monológ stb.) előadása

Valamennyi meghallgatásról videofelvétel készül.

Az énekes meghallgatást követő tíz napon belül eredményt hirdetünk, e-mailen minden jelentkező e-mailben kap értesítést.

Jelentkezni telefonon vagy e-mailben lehet. Telefon: +36 70/ 420 10 51, e-mail: billyelliot@opera.hu

Kérjük, adják meg a jelentkező nevét, korát, esetleges táncos előképzettségét, magasságát, elérhetőségét, valamint mellékeljenek egy darab arcképet.

FELKÉSZÍTŐ IDŐSZAK

A meghallgatáson sikeresen szereplő fiúk ezután megkezdik a felkészülést  a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola  intenzív tánctréningjén (workshop). 

A képzés az alábbi tantárgyakból áll:
    - tánc (különböző stílusok)
    - ének
    - színészmesterség

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a felkészítő időszak rendkívüli megterhelést jelent, és nagy odaadást, alkalmazkodást kíván mind a leendő főszereplők, mind családjuk részéről.