Tovább a tartalomhoz

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadában. Hosszú idő után tér vissza a repertoárra a Hoffmann meséi, Az ezred lánya vagy a Párizs lángjai, de új rendezésben látható többek közt a Carmen és az Andrea Chénier is. Az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház II. próbaüzeme 2020. február 7-én kezdődik.

A Magyar Állami Operaház – követve a műfajban bevett nemzetközi gyakorlatot – felzárkózni kíván a világ vezető intézményeihez a tekintetben is, hogy évadait több évre előre megtervezi és egyezteti az érintett alkotókkal és közreműködő művészekkel. E törekvésnek jegyében az Opera idén már több hónappal korábban nyilvánossá teszi az elkövetkező, 2020/21-es szezon programját: ebben a korábbi évek tematikái után a francia szerzőkre és a francia kultúrából ihletet merítő műveknek szentelt kiemelt figyelmet.

OPERAPREMIEREK

A 16 színpadi mű között 12 egész estés előadás szerepel. Az ősbemutatók között található Vajda János A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című darabja, amelynek librettójában Várady Szabolcs költő Molière komédiáját és Bulgakov a francia szerzőről írt színdarabját gyúrta egybe. A darabot Szabó Máté rendezi. Figarocímmel az Opera Beaumarchais Figaro-trilógiája nyomán Vinnai Andrással írat színdarabot. Rossini A sevillai borbély és Mozart Figaro házassága című műve mellett Darius Milhaud 20. századi francia zeneszerző A bűnös anya című alkotásából készül a három felvonás különböző stílusú zenei anyaga, amelyeket Varga Bence, Hegymegi Máté és Dömötör András állít színpadra.

A francia évad részeként az Opera több régen játszott darabot is friss rendezésekkel tűz műsorára. Donizetti Az ezred lánya című vígoperáját több mint 110 év után Polgár Csaba rendezi, míg Offenbach Hoffmann meséi című művét, amely 25 év után tér vissza a repertoárra, Székely Kriszta viszi színre. Debussy egyetlen operája, a Pelléas és Mélisande csaknem fél évszázad után a Kristen Dehlholm alapította dán Hotel Pro Forma társulat közreműködésével lesz újra látható, míg Giordano Andrea Chénier című alkotását Az álarcosbál 2018-as színrevitelét is jegyző Fabio Ceresa rendezi. Az évad zárásaként 2021 júniusában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon debütál a Carmen Calixto Bieito híres-hírhedt rendezésében. A katalán alkotó formabontó színrevitele Madrid, London, San Francisco, Oslo, Bécs, Párizs és Boston után érkezik Budapestre.

A tematikus évad programjain kívül az Opera megemlékezik Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulójáról is. Egyetlen operáját a Fidelio-specialistának számító világsztár operarendező, Harry Kupfer színpadra vitelében veszi át a Berlini Staatsopertől. Az Opera újévi koncertjén ebben az évadban egy ritkán hallható Beethoven-művel is ünnepel: Oberfrank Pál rendezésében állítja színpadra a német zeneszerző István király című alkotását, amelyet eredetileg August von Kotzebue azonos című színpadi művéhez írt kísérőzeneként, majd hagyományosan a IX. szimfónia következik, ám mostantól az Opera egykori főzeneigazgatója, Gustav Mahler megerősítéseivel. A kortárs művek között szerepel Philip Glass Jean Cocteau műve nyomán készült Vásott kölykök című táncoperája, amit Barta Dóra, koreografál és rendez, de klasszikus összművészeti alkotás is színre kerül: Molière Úrhatnám polgár című vígjátéka a Lully-féle eredeti kísérőzenével, énekes- és balettbetétekkel lesz látható a fiatal rendező, Tarnóczi Jakab koncepciója szerint.

A fentieken túl több idén elmaradt premiert is a következő évadban pótol az Opera. Richard Strauss Salome és Monteverdi Bella Máté által újrahangszerelt és fúziós jazz-betétekkel is gazdagított Poppea megkoronázása című alkotása, Dohnányi Simona néni, Hubay A cremonai hegedűs, valamint a kortárs olasz szerző, Giampaolo Testoni Fantasio és Fortunio című egyfelvonásosai is jövőre leszenek láthatók, a darabokat Almási-Tóth András és a Varga Bence állítják színpadra.

Az évad esszenciáját kínáló FranciaFeszten több, a korábbi években bemutatott előadás is visszatér, így Poulenc A kármeliták, Massenet Werther, Meyerbeer A hugenották és Saint-Saëns A sárga herceg/nő című darabja. Az évad során olyan kuriózumokat is műsorára tűz az Opera hangversenyszerű előadásban, mint Boieldieu Magyarországon először hallható Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című műve, Saint-Saëns Sámson és Delila vagy Franz Schmidt –  vagy Schmidt Ferenc – Notre Dame című alkotása, illetve Kálmán Imre Napóleon szerelmi kalandját idéző Jozefin császárné című nagyoperettje. A fesztivált lezáró gálakoncerten Patricia Petibon francia sztárszoprán várja a közönséget, míg a farsangi gála díszvendége honfi- és pályatársa, Sophie Koch mezzoszoprán lesz. Emellett ária és dalestet ad Ildar Abdrazakov orosz basszista, Rost Andrea pedig operai debütálása 30 éves jubileumának ráadásaként jelentkezik műfajokon átívelő önálló esttel.

BALETTBEMUTATÓK

A Magyar Nemzeti Balett három bemutatót tart az következő évadban. A francia tematika jegyében új kivitelben látható Vaszilij Vajnonen Párizs lángjai című egész estés klasszikus balettje, amit Aszafjev zenéjére Michael Messerer állít színpadra, illetve Thierry Malandain Don Juan című egyfelvonásosa, amelyet Gluck Molière szövege nyomán komponált zenéjére készített a koreográfus. Az Episode 31 idei nagy sikere és a koreográfus pozitív benyomásai hatására a Alexander Ekman legkedvesebb, Cacti című alkotását is betanítja az együttesnek. Mindkét utóbbi új produkció először lesz látható Magyarországon. A repertoárdarabok közül újra látható lesz többek közt Sir Kenenth MacMillan Manonja, a Rudi van Dantzig és Toer van Schayk-féle A hattyúk tava és a Seregi László Spartacusa is.

KONCERTEK

Magyarország legrégebbi máig működő szimfonikus együttese, a Magyar Állami Operaház Zenekara több mint 300 opera- és balettelőadáson túl 38 alkalommal ül a színpadon hangversenyek, gálakoncertek, oratóriumok vagy koncertszerű operaprodukciók közreműködőjeként. A sokoldalú együttes többek közt Berlioz, Charpentier, Chausson, Debussy, Fauré, Mascagni, Mahler, Ravel és a fiatal Mozart műveit is bemutatja, de lemezre veszi közönség előtt Erkel több mint száz éve nem játszott, Névtelen hősök című vígoperáját is. Az együttessel neves magyar karmesterek mellett a nemzetközi komolyzenei élet olyan keresett dirigensei is a pulpitusra lépnek, mint Paul Connelly, a világ egyik legelismertebb balettdirigense, Leif Segerstam finn zeneszerző-karmester, a Verdi-Requiemet vezénylő Pier Giorgio Morandi, a Metropolitanben is vezénylő Frederic Chaslin vagy az Opera közönsége által jól ismert magyar születésű osztrák karmestersztár, Stefan Soltész.

A szimfonikus koncertek mellett az Eiffel Műhelyházban folytatódnak a zenekari művészek kamarakoncertjei. A Kamarahang névre keresztelt sorozatban is érvényesül a francia évad tematikája, Milhaud, Ravel és Poulenc visszatérő szerzők lesznek a koncertek műsorán. Ugyancsak az Eiffel Műhelyházban éled újjá a havonta jelentkező daldélutánok sorozata. Az érdeklődőket Bátori Éva, Fodor Beatrix, Gulyás Dénes, Kovács István, Megyesi Schwartz Lúcia, Mukk József, Németh Judit, Orendt Gyula, Pasztircsák Polina és Tokody Ilona várják változatos tematikák mentén.

TURNÉK

Az Opera a 2020/21-es évadban is számos belföldi és külföldi meghívásnak tesz eleget. A társulat harmadszor tér vissza a Beregszászi Amfiteátrumba, ahol a kárpátaljai közönség a legnépszerűbb francia opera, a Carmen koncertváltozatát hallhatja augusztus végén. A korábbi évek hagyománya szerint ugyanezt az előadást néhány nappal később Tata közönsége is élvezheti.

Az évad során a nemzetközi közönség több jelentős helyszínen is találkozhat az Opera kiváló együtteseivel. A csehországi Brnóba az új Salome-produkció kapott meghívást, az indiai Mumbaiba a Bánk bán és A denevér látogathat el, a Maszkati Királyi Operaházba 2021-ben pedig a Magyar Nemzeti Balett viheti el a Hófehérke és a 7 törpe című mesebalettet, természetesen a zenekarral együtt.

Az Opera több belföldi helyszínen is teljesít missziós vendégfellépést, így Verdi Requiemje az Erkel Színházon kívül Békéscsabán szintén elhangzik. Idén indult kezdeményezését folytatva az Opera Zenekar művészei jövőre is adnak adventi ajándékkoncerteket: a francia karácsonyi hangverseny műsora Budapesten és Veszprémben ugyancsak hallgató lesz. A 2023-as európai kulturális fővárosba az Opera a félszcenírozott Traviata-előadása is ellátogat a pályázatban második helyre szorult Debrecen és Győr mellett. Az összetartozás jegyében Trianon100 – Kodállyal címmel Gördülő-típusú kamionos utazó előadással érkezik a megyei jogú városokba, valamint a határon túlra, de a Szerelmi bájital kamionja is begördül Kárpátalja és a Felvidék nyolc városába.

A közönség 2021 nyarán sem fogja nélkülözni az operai műfajokat. A Magyar Nemzeti Balett visszatérő vendégelőadóként az Etűdök című koreográfiát viszi a Győri Táncfesztiválra, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra az új Carmen mellett a klasszikus Tosca-produkció is látható lesz, immár utoljára. Az évad lezárásaképpen pedig francia művekkel vezetik fel a balatonfüredi Anna-bált.

EIFFEL MŰHELYHÁZ, PRÓBAÜZEM II.

Csaknem hétéves előkészítői, tervezői és kivitelezői munkát követően az Eiffel Műhelyház 2020. február 7-én Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című művének színpadi ősbemutatójával nyitja próbaüzemének második szakaszát (az első 2019. április 4-től június 9-ig tartott), a pillanatnyilag beépítés alatt álló színpadtechnológiát és nézőteret tesztelő II. próbaüzemben kedvezményes, 1.000 Ft-os jegyekkel várva a közönséget. Az épület hivatalos átadása a tavasszal várható, arról külön bejelentés hangzik el majd az újévben.

BÉRLET- ÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉS

A Francia Múzsa Szezonja évadhirdetéssel párhuzamosan már több mint 20%-os kedvezménnyel válthatók szabad bérletek a következő évadra, amelynek jegyei a 2020. július 1-jei jegyértékesítési periódus kezdetétől válthatók be. A bérletmegújításra és -vásárlásra a korábbi évekhez hasonlóan a tavasz folyamán, későbbiekben meghirdetett időpontban nyílik alkalom. Az évadhirdetéssel egy időben megindult a jegyértékesítés az Eiffel Műhelyháznak a Keresztény Évad keretein belül látogatható, 2020-as „rendes” előadásaira is.


Fotók: Nagy Attila