Tovább a tartalomhoz

Most érdemes megváltani a szólójegyeit azoknak, akik ugyan nem vásároltak bérletet, mégsem akarnak lemaradni az Opera legnépszerűbb előadásairól a következő szezonban. Az Opera Értékesítési Centrumában, az Operaház és az Erkel Színház pénztáraiban, valamint az interneten szombaton 10.00 órától érhetők el a jegyek. Érdemes tudni, hogy Szabad Bérlet váltása esetén továbbra is 15%-os kedvezményre jogosultak azok a vásárlók, akik hat előadásra vesznek jegyet. 

Minden eddiginél több, összesen 300 nagytermi előadással várja közönségét a 2017/18-as „A Ring gyűrűi”-évadban az Erkel Színház. Az Operaház másfél évig tartó korszerűsítés után, várhatóan 2019 elején nyílik meg újra, ez idő tájt esedékes az Eiffel Műhelyház megnyitása is. Az új időponttal összefüggésben az Opera vezetése egyeztetett Plácido Domingóval, és átütemezte jövő évre tervezett fellépését. A világhírű spanyol operaénekes 2018 februárja helyett 2019 januárjában, a felújított Operaház első dalszínházi produkciójában köszönti majd magyar kollégáival együtt a 135. évében járó Andrássy úti Ybl-palotát a Simon Boccanegra címszerepében.

A 2017/18-as évad a Billy Elliot – a Musical hat augusztusi előadásával veszi kezdetét, amiből jelenleg is fut egy 22 alkalomból álló sorozat az Erkel Színházban. A premierek sorát Erkel Bánk bánjának bariton változata nyitja meg Vidnyánszky Attila rendezésében, amit Mayerbeer A hugenották című operája követ. A francia opéra grande legnagyobb mesterének főművét, amit a reformáció 500. évfordulója alkalmából Szikora János visz színre, 80 éve nem láthatta a magyar közönség. Ezen kívül először lesz látható Budapesten Rossini egyik legnépszerűbb vígoperája, az Olasz nő Algírban, amit Szabó Máté állít színpadra.

A következő évadban debütál Magyarországon Offenbach egyetlen komoly hangvételű nagyoperája, A rajnai sellők Anger Ferenc rendezésében. Hosszú idő után tér vissza az Opera műsorára Verdi Az álarcosbál című népszerű alkotása, valamint a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban látható Weber Oberon című romantikus drámája. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élményt ígér Humperdinck főműve, a Jancsi és Juliska, amit teljes terjedelmében ugyancsak évtizedek óta nem láthatott a magyar közönség.

Az előadások mellett az Opera hangversenyei is különleges zenei csemegéket ígérnek, amelyek közül kiemelkedik az ünnepelt orosz szoprán, Anna Netrebko fellépése, aki az Andrea Chénier koncertszerű változatában először énekel teljes operát Magyarországon. Emellett szeptemberben egy Lohengrin-keresztmetszettel is megemlékezik az Opera „A profán Wagner”-ről, majd zenekari változatban lesz hallható Verdi Stiffelio, Gluck-Wagner Íphigeneia Auliszban, Marchner A vámpír, Korngold A halott város, Spontini A vesztaszűz és d'Albert A hegyek alján című műve. Lukács Gyöngyi pályafutásának 30 éves jubileumát ugyancsak zenekari koncerttel ünnepli, Ramón Vargas népszerű mexikói tenor pedig dalesttel jelentkezik.

Az operarepertoár népszerű darabjai közül műsoron szerepel Puccini Triptichonja és a Tosca, míg Verditől a Nabucco, a Rigoletto, a Simon Boccanegra és a Traviata várja az közönséget, de Donizettitől a Lammermoori Lucia és a Szerelmi bájital, Mozarttól pedig A varázsfuvola és Così fan tutte is szerepel a kínálatban. A magyar művek közül ismét látható lesz a Székely fonó, a Hunyadi László, valamint a Béla futása és a Pikkó hertzeg, de ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettje is visszatér az Erkel színpadára.

A Magyar Nemzeti Balett LOL címmel Hans van Manen, a klasszikus balett és a modern tánc széles körben elismert holland mesterének három, humort sem nélkülöző koreográfiáját mutatja be, míg a Klasszik 47°N19°E-est keretében Balanchine 1947-es Téma és variációk című látványos alkotása debütál a Müpában.

A balettrepertoár népszerű darabjai közül most lehet érdemes jegyet váltani A diótörőre és a Hófehérkére, de hosszú kihagyás után visszatér A bahcsiszeráji szökőkút, A rosszul őrzött lány, a Karamazov testvérek és az előző évadban nagy sikerrel bemutatott Venekei-Dés produkció, A vágy villamosa.

Ugyancsak a július 1-je lehet a legjobb alkalom az ifjúsági- és gyermekelőadások, mint a Parázsfuvolácska és a Pomádé király új ruhája jegyeinek megvásárlására, de minden évben nagy az érdeklődés a Csengő-bongó délután, a Hangszervarázs, a Ringató, a Mesélő Muzsika-sorozat és az Operatúra Papagenóval után is.

A húsvéti ünnepkörre jövőre is a már hagyományosnak mondható programokkal készül az Opera. Az Erkel Színházban ismét látható lesz a Parasztbecsület és a Bajazzók, ugyanakkor utoljára lesz látható a Mikó András-rendezte Parsifal. A nagypénteki virrasztáshoz pedig újból Mel Gibson A passió című alkotásának nagytermi vetítése nyújt szellemi táplálékot.

Július 1-jén az Operaház és az Erkel Színház mellett az Opera Értékesítési Centrum (1061 Budapest, Hajós utca 13-15. / földszint I., 90-es kapucsengő) is a hétköznapi nyitva tartás szerint fogadja az érdeklődőket. A www.opera.hu-ról indított online vásárlás esetén a szolgáltató továbbra sem számít fel kezelési költséget.

A pénztárak pontos nyitva tartásának és elérhetőségeinek linkje: http://www.opera.hu/kapcsolat