Tovább a tartalomhoz

Új Örökös Tagjai köszöntésével, és saját alapítású díjainak átadásával ünnepelte Erkel Ferenc születésnapját a Magyar Állami Operaház hétfőn az Erkel Színház Bernáth büféjében. Saját munkatársai mellett idén az intézmény idén első ízben az Opera Corpus sajtódíjjal újságírók, médiaszakemberek munkáját is elismerte.

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai idén Kertesi Ingrid és Róka István operaénekest, valamint ifj. Harangozó Gyula koreográfust, balettművészt, a Magyar Nemzeti Balett korábbi igazgatóját választották soraikba. A tavasszal koronavírus-betegeségben elhunyt Busa Tamás és Mersei Miklós operaénekesek, valamint Mihály András gordonkaművész, karmester, az Opera egykori főtitkára és igazgatója posztumusz részesült az elismerésben. Berczelly István operaénekes, aki tavaly lett a Magyar Állami Operaház Mesterművésze, de nem tudott részt venni az ünnepségen, szintén idén vette át az elismerést.

A magánénekesek közül a Székely Mihály emlékplakettet művészi és emberi magatartása alapján Keszei Bori, a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek odaítélhető Melis György-díjat Cser Krisztián, az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Kovács Annamária vehette át az ünnepségen. A Závodszky Zoltán-díjat, amelyet a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek kaphatnak meg, Rálik Szilvia kapta az idén, míg a Vágó Nelly-emlékérmet Horváth Kata jelmeztervezőnek ítélték oda.

Az operai háttérszakmákban dolgozóknak Vasfüggöny-díjban Németh István hangosító részesült, „Az előadásokért” emlékérmet a világjárvány elleni intézményi védekezésben az elmúlt évad során végzett munkájáért Fejes-Luczás Rita orvosi asszisztens és dr. Katona-Pecze Xénia kulturális menedzser vehette át. Az adminisztrációban dolgozókat elismerő Dárday Andor-emlékplakettet dr. Kovács Zsófi jog- és humánpolitikai osztályvezető és Száraz Alexandra bérgazdálkodási osztályvezető kapta meg. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak az intézménynél.

Idén első ízben adta át a Magyar Állami Operaház az általa alapított Opera Corpus sajtódíjat. Az elismeréssel az intézmény olyan újságírók, médiumok és kommunikációs szakemberek munkáját kívánja jutalmazni, akik az elmúlt évtizedben a kulturális sajtó szűkülő piaci lehetőségei ellenére is önzetlen munkával segítették az Opera eseményeinek, művészeinek publicitását, illetve példaértékű nyitottsággal, alapossággal és tárgyilagossággal számoltak be az intézmény produkcióiról. Az első évben Bóka Gábor, az Operavilág.hu szerkesztője, Bóta Gábor rádiós és televíziós műsorvezető, kritikus, Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Gábor László, az Origo főszerkesztője, László Ferenc zenekritikus, Lukács Csilla, az ATV terjesztési igazgatója, Mohácsi Szilvia rádiós és televíziós újságíró, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója és Zsoldos Dávid, a Papageno ügyvezetője részesült az elismerésben.

A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtőjének születésnapján a Magyar Opera Napját, 2015 óta pedig ezen a napon jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen, szűk körben vehettek át az intézmény művészei és munkatársai.

Fotó: Nagy Attila