Tovább a tartalomhoz

A Szentpétervári Kamaraopera 2019. szeptember 29. és november 1. között negyedik alkalommal rendezi meg a Szentpétervári Kamaraopera-fesztivált, amelyen a Magyar Állami Operaház tavasszal bemutatott A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című előadásával vendégszerepel október 12-én.

A Mozart két, befejezetlen darabjából készült pasticcio-operát 2019 áprilisában mutatta be a Magyar Állami Operaház. A kairói lúd és A rászedett vőlegény című töredékek összedolgozását hasonló tematikájuk és keletkezésük csaknem azonos időpontja miatt vetette fel mintegy 25 évvel ezelőtt Ókovács Szilveszter. Az így keletkezett darab a pénzsóvár Don Pippo márki történetét meséli el, aki gyámleányát egy gazdag római grófhoz kívánja adni, hogy annak gyámleányát az örökség reményében cserébe maga vehesse el, két bimbózó szerelmet is veszélybe sodorva ezzel. A vígopera-kezdemények zenéjét más mozarti művek felhasználásával Németh Pál fuvolaművész-karmester, a magyarországi régizenei mozgalom egyik úttörője dolgozta egybe. Az Eiffel Műhelyház első premierjét Toronykőy Attila állította színpadra Kovács István, Váradi Zita, Bakonyi Anikó, Balczó Péter, Biri Gergely, Szerekován János, Keszei Bori és Fülep Máté előadásában, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara közreműködésével.  

A produkció október 12-én a IV. Szentpétervári Kamaraopera-fesztiválon vendégszerepel, ahova az Asztanai Operaház Rossini Selyemlétrájával, a Baskír Állami Opera és Balett Haydn Holdbéli világ című vígoperájával, a Thesszaloniki Kulturális Központ Purcell Dido és Aeneas című művével látogat el, míg a Collegium Musicum Riga Clorinda, Jephte és Ismène történetei címmel 16. és 17. századi zeneszerzők (Monterverdi, Carissimi, Rebel, Francœur) műveiből állított össze saját produkciót.

A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény az évadban 2020. március 13. és 22. között négy alkalommal lesz látható az Eiffel Műhelyházban.


Fotók: Rákossy Péter