Tovább a tartalomhoz

Az Erkel Színház áprilisban vendégül látja a vidéki operatársulatokat. A nagyszabású  Primavera-sorozat vezérgondolata, hogy az Operának mint nemzeti intézménynek rangjából és helyzetéből fakadó kötelessége a vidéki operajátszás támogatása. Ez a felismerés hozta létre 2013-ban a Primaverát, amelynek alkalmával egy héten át vidéki operatársulatok friss bemutatóit láthatják az Erkel Színházban.

Az április 21-én induló sorozatot a program egyetlen határon túli társulata, a Kolozsvári Magyar Opera nyitja, amely a Bartók+ Operafesztivállal koprodukcióban létrejött Selmeczi György-operával, a Bizánccal érkezik a fesztiválra. Előadásukat Jankó Zsolt vezényli, rendezője Zakariás Zalán. Zeke Edit díszleteiben és jelmezeiben többek közt Pataki Adorján, Kele Brigitta és Rétyi Zsombor lép színpadra. Április 22-én a Győri Nemzeti Színház mutatkozik be A varázsfuvolával. Szűcs Gábor rendezését Kárpáti Enikő jelmezeivel és Libor Katalin díszleteiben láthatja a budapesti közönség. Másnap, 23-án, a Debreceni Csokonai Színház társulata mutatja be a Don Giovannit. A sorozat érdekessége, hogy 26-án ugyancsak Mozart Don Giovannijával érkezik a Pécsi Nemzeti Színház társulata, amely Gulyás Dénes rendezését Horgas Péter díszleteiben és Bujdosó Nóra jelmezeiben mutatja be Oberfrank Péter vezényletével. A Miskolci Nemzeti Színház előadásában Verdi Rigolettója csendül fel Szőcs Artur rendezésében, Cser Ádám vezényletével, április 24-én. A főbb szerepekben László Boldizsár, Laborfalvi Soós Béla és Kolonits Klára lép színpadra. 25-én mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színház Offenbach: Hoffmann meséi című produkciójával, melyet Juronics Tamás rendezésében játszanak. Az előadás díszleteit Molnár Zsuzsa, jelmezeit Bianca Imelda Jeremias tartvezte. Karmester: Pál Tamás, a főbb szerepekben pedig Nyári Zoltánt, Kálnay Zsófiát és Szemere Zitát láthatják.

Az előadások adatlapja és a jegyvásárlás elérhető a címekre kattintva.

Selmeczi György: Bizánc – április 21. (Kolozsvári Magyar Opera és Bartók+ Operafesztivál)
W. A. Mozart: A varázsfuvola – április 22. (Győri Nemzeti Színház)
W. A. Mozart: Don Giovanni – április 23. (Debreceni Csokonai Színház)
G. Verdi: Rigoletto – április 24. (Miskolci Nemzeti Színház)
J. Offenbach: Hoffmann meséi – április 25. (Szegedi Nemzeti Színház)
W. A. Mozart: Don Giovanni – április 26. (Pécsi Nemzeti Színház)