Tovább a tartalomhoz

A szokott időben, ám szokatlan helyen, az Opera YouTube csatornáján folytatódik a Ringató a koronavírus okozta veszélyhelyzetben. Május 7-től minden második csütörtökön délelőtt 11 órától kezdődik a zenés, játékos foglalkozás.


Bár a körülményekhez alkalmazkodva a korábban az Erkel Színház Bernáth büféjében rendezett Ringató is átköltözik az online térbe, változatlanul szeretetteli légkör fogadja a babákat és szüleiket a képernyő előtt. A 0-3 éveseknek ajánlott, Ujvári Klára instruktor vezette foglalkozásokon a legkisebb korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők a kodályi elvek alapján. A program egyaránt szól azoknak, akik szívesen énekelnek, vagy éppen az éneklésben bátortalanok, és épp ezért vagy ennek ellenére úgy érzik, fontos, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, és szívesen bővítenék dalkincsüket.

A repertoárt elsősorban magyar népdalok alkotják, de más népek dalai vagy épp komponált dalok is szerepelnek benne. A zenés, közös játékok nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatot erősítik, hanem a mozgás- és beszédfejlődést is fejlesztik, továbbá a memóriát és a kifinomult hallást is csiszolják. A Ringatós videók a nap közben keményen dolgozó apáknak is hasznosak lehetnek, hiszen munka után vagy hétvégén is visszanézhetők. A kismamákat is szívesen várják a számítógép elé, hiszen ahogy Kodály Zoltántól tudjuk, a zenei nevelést már a gyermek születése előtti kilenc hónapban el kell kezdeni.

A Ringató-videók megtekinthetők ITT.