Béla futása; Pikkó hertzeg

Béla futása

Történik a tatárjárás idején, 1241-ben, Dalmáciában

Előzmények:
Kálmán magyar nemest II. Endre halála és Béla trónra kerülése után már mellőzi az udvar. Történt annak utána, hogy Kálmán fiát királyellenes szövetkezés miatt börtönbe vetették. Kálmán a király elé járult, hogy arra kérje, büntesse meg a fiút, ha valóban vétkes, de előbb vizsgálja meg ügyét. Béla azonban hátat fordított a hű, öreg nemesnek, s nem sokkal ezután megjelentették Kálmánnak fia halálát. A megtört apa, hazájáról lemondva, Dalmáciába sűrű erdejébe költözött, de szívében őrzi a bosszú vágyát Béla ellen.

Kálmán és hívei a dalmát erdőben vadásznak; sikerrel elejtettek egy medvét. Kálmán arra kéri keresztlányát, Lórát, hogy énekelje el kedvenc nótáját, mely Hunnia keserű sorsát sírja el. („Hunnia nyög letiporva...”) Kálmán elmeséli a keresztes hadjáratokból visszatért Vitéznek, hogy újra módja nyílhat bosszút állni a királyon: a muhi csatában megsebesült Béla, kilétét titkolva és Kálmánt fel nem ismerve, épp nála kért menedéket, s azóta is várában vendégeskedik. De Kálmán nem élt vissza a vendégjoggal, és későbbre halasztotta a bosszút. Ferkó végre egyedül marad kedvesével.
A tatárok elől menekül Béla király asszonya, Mária királyné és két gyermeke, a fáradt és éhes Lajos és Sarolta, üldözőik azonban rajtuk ütnek. Kálmán és hívei mentik meg őket, és a magyar nemes biztonságos várába viszik őket, ahol a király is menedékre lelt.
Kálmánnak tehát újra lehetősége nyílik a bosszúra, ám azt is tudja, árt a nemzetnek, ha megöli a királyt és árván marad a haza. A Vitéz igyekszik emlékeztetni Kálmánt, hogy dicsőség övezi nevét mindenkor, amiért a királyt és családját megóvja, a nemes azonban elhárítja a Vitéz békítő szavait.
Csabi készül elszántan a tatárok elleni csatába, nehéz szívvel búcsúzik tőle kedvese, Lóra. Kálmán tépelődik kötelesség és bosszú között: végigtekint ősei képmásán, s azoktól remél tanácsot. Béla lép vendéglátója elé, hogy felfedje kilétét, és megköszönje az ősz nemesnek, amiért menedéket nyújt neki. A vén nemes elpanaszolja neki fia meggyilkoltatása fölött érzett elmúlhatatlan keserűségét. Béla döbbenten ismer rá Kálmánra, és tudomására hozza, hogy ő kész lett volna hallgatni az apa kérelmére, de a fiú idő előtt öngyilkosságot követett el a börtönben. Kálmán hitetlenkedve, döbbenten fogadja a hírt.
Követ érkezik a mongoloktól, aki Batu kántól hoz üzenetet: a tatároknak tudomására jutott, hogy Béla király Kálmán várában bujkál, ha tehát a magyar nemes nem adja ki őt, azonnali támadást indítanak az erőd ellen. Kálmán azonban nem hajlandó elárulni a királyt. Erre a mongol követ azzal fenyegeti meg Bélát, hogy asszonya és gyermekei lelik azonnal halálukat, kik a tatárok fogságában vannak. Kálmán azonban leleplezi a követ hazugságát, és Béla elé vezeti Máriát és a két gyermeket. A király hálája jeléül Kálmánra bízza két gyermekét, hogy gyámolai legyenek az idős jótevőnek és engeszteljék őt fia elvesztése miatt.
„Ország! Ha néped illy lelkekből állana, szendén mosolygna rád a béke angyala.”

Pikkó hertzeg

A tatár kán lánya, Perzsi kérleli apját, adja őt férjhez a kalmük herceghez, Pikkóhoz, akinek apja azonban a tatár kán ádáz ellensége, a férfi tehát megtagadja a házasságot. Perzsi azzal fenyegeti apját, hogy Pikkó kalmük hadaival támadást fog indítani ellene, és eltiporja a tatár népet. A kán megesküszik, hogy sosem adja lányát egy kalmükhöz.
Pikkó herceg követe érkezik a kánhoz: ura nevében jött megkérni Perzsi kezét, s minthogy a válasz elutasítás, haddal fenyegetőzik. A követ a tatár vezér tudomására hozza, hogy Perzsi titokban már a herceg kedvese lett, házasságuk pedig a béke záloga lehetne. Sibuk, a kán bizalmasa kidobja a követet. Perzsi apja arra gyanakszik, hogy Pikkó nem annyira a lány kezére, mint a tatár trónra pályázik. Sibuk, hogy urát megnyugtassa, előhozakodik ötletével: azt tanácsolja a kánnak, hogy híresztelje el, hogy Perzsi nem az ő lánya. A vezér megretten a gondolattól, ám Sibuk kimondja a végső érvet: csak így mentheti meg népét a pusztulástól.
Pikkó herceg kedvesét várja éji találkára, ám Perzsi helyett a kán jelenik meg Sibuk kíséretében. A herceg tudatja velük, hogy a lány már az övé, senki nem veheti el tőle. Sibuk mint a kán szószólója elmondja, hogy Perzsi valójában nem a kán vér szerinti gyermeke, így a tatár trón sem lesz soha a kalmük hercegé. Pikkó azonban nem a rangjáért szereti a lányt, és hidegen hagyják Sibuk szavai. A kán távozik, Sibuk pedig épp utolsó ütőkártyáját készülne kijátszani, amikor megjelenik Perzsi. A dühös lány elzavarja apja bizalmasát. A szerelmesek kettesben maradnak, egymás karjaiban tervezik a boldog jövőt.
Sibuk elmeséli Perzsinek apja és Pikkó összecsapását, amelyben a tatár kánt Pikkó megölte. Perzsi bánatában véget akar vetni életének, de Sibuk, hogy ezt megakadályozza, felfedi a múlt titkait, miszerint Perzsi nem a kán vér szerinti gyermeke, hisz a lány édesanyja az esküvőn már egy másik férfitól volt terhes. Perzsi apjaként siratja el a tatár kánt, majd mérget iszik. Követe kíséretében megjelenik Pikkó, aki haldokló szerelme bocsánatát kéri. A lány kedvese karjaiban tér örök nyugalomra. Sibuk feltárja a herceg előtt az igazságot, miszerint Pikkó és Perzsi féltestvérek, mindkettejük édesapja a kalmük vezér. A herceg kedvesét siratja, s maga is öngyilkosságot követ el.
Sibuk magára marad. Feloldozást keresve megidézi a Nagy Mágust, aki Sibukot küldetése beteljesítésére figyelmezteti: mint tevékeny és alkotó embert nem ragadhat el még a halál. Megjelenik Perzsi, Pikkó és a kán szelleme, és bátorítják Sibukot.