Modeszt Muszorgszkij

BORISZ GODUNOV

kortárs opera 16

Ajánló

Opera négy felvonásban, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Az előadás hossza: , 1 szünettel.

Az OPERA 2023/24-es Szláv szezonjának egyik legemblematikusabb előadása Modeszt Petrovics Muszorgszkij Borisz Godunovja. Az orosz operairodalom műremeke, amely Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán keletkezett, több mint húsz év után kerül újra az Operaház színpadára, mégpedig az utóbbi évek törekvésének és hagyományának fényében ez is az ősváltozatban. Vagyis nem a sokak által ismert és leggyakrabban játszott Rimszkij-Korszakov-féle átiratban és hangszerelésben, hanem a magában sokkal nagyobb feszültséget hordozó, sűrített cselekményű, eredeti Muszorgszkij-változatban. Így a darab középpontjában még hangsúlyosabban a szereplők lelki állapota áll: Muszorgszkij árnyalt zenei jellemrajzzal festi meg figuráit. Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében és felfogásában keveredik a történelmi idő a mával, a romantikus-történelmi műből egy mai pszichothriller bomlik ki a horror elemeivel, amelyben egyszerre több idősíkban futnak az események.

Cselekmény

1. Borisz Godunovot cárrá koronázzák.  A népet betanították, mit kell mondaniuk és hogyan.

2. Hat év telik el, Pimen krónikát ír a kolostorban, az ifjú Grigorijt felcsigázza egy történet a cári trón jogos örököse, a gyermek Dmitrij rejtélyes haláláról, amivel Boriszt vádolják. Ördögi tervet eszel ki.

3. A litván határon, egy romlott csehóban kilépett szerzetesek szórakoznak. Itt van Grigorij is, aki át akar szökni a határon. A rendőrök épp őt keresik, Grigorij megpróbálja elterelni magáról a gyanút, és végül elmenekül.

4. A cári otthon. Borisz leánya, Kszenyija siratja elvesztett vőlegényét és egész életét. Öccse, Feodor uralkodósdit játszik. Megjelenik apjuk, Borisz, súlyos válságban, nem talál boldogságot, és lelkét nyomasztja a gyermekgyilkosság vádja. A főbojár, Sujszkij manipulálja urát, hírt hoz a trónkövetelőről, aki Borisz megdöntésére tör... Ő Grigorij, a szökött szerzetes, kijutott Litvániába, és szervezkedni kezdett Borisz ellen, magát Dmitrijnek, a meggyilkolt gyermeknek adva ki. Borisz ezt hallva rosszul lesz, és agyvérzést kap.

5. A székesegyház előtt a tömeg várakozik. Jönnek a hírek a „feltámadt” trónörökösről, Dmitrijről, akit épp kiátkoznak a templomban. Megjelenik a Bolond, és Borisz arcába mondja, hogy ő is gyilkosnak tartja. Elsiratja Oroszországot a cár előtt.

6. A bojárok gyülekeznek, Sujszkij aggasztó híreket hoz a cárról, aki maga is megjelenik, zavart elmével. Érzi, hogy itt van a vég. Elbúcsúzik fiától, és elnyeli a sötétség.

Kritikai visszhang

"A Borisz Godunov ezen produkciója horrorisztikus elemekkel átitatott kortárs thrillerré változik, amely ügyesen egymás mellé rendeli a történelmi kontextust és napjaink eseményeit. Az eredmény egy több idősíkon kibontakozó sokrétű narratíva, amely friss és lenyűgöző olvasatát adja az ikonikus orosz operának."

Nadejda Komendantova, European News Agency