Kirejko Dmitrij Taraszovics – Chernakova Olga / Adolphe Adam

KISKALÓZ

klasszikus ifjúsági 6

Ajánló

Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak

Ősbemutató

Az előadás hossza: , 1 szünettel.

A KisHattyúk tavához és a KisCsipkéhez hasonlóan a Magyar Nemzeti Balettintézet harmadik önálló produkciójában is a növendékeké a főszerep. Kicsik és nagyobbak, végzősök és a Magyar Nemzeti Balett néhány művésze teszi teljessé a KisKalózt, amely több szempontból is újszerű. Mesélő helyett maguk a szereplők szólnak pár szót a felvonások előtt, de nemcsak ez segíti a nézőt a látottak értelmezésében. A kalóz című balett részleteit megelevenítő első felvonást követően a második felvonásban a kulisszák mögötti világ kerül a kulisszák elé. A gyerekek megmutatják a nézőknek, milyen állomásai vannak egy-egy produkciónak az első lépésektől a jelmezes előadásokig, és hogy mit jelent a csak „gyaki”-ként emlegetett balettgyakorlat, vagyis mi minden történik nap mint nap a balett-termekben. Az MNBI sokszínű képzéséből itt a klasszikus balett és a különböző népek táncainak elemeit ötvöző karaktertánc kerül a középpontba, majd fergeteges finálé zárja a műsort.

Kritikai visszhang

"Számos balett-társulatnál merül fel a probléma: miként lehet a legjobban felkarolni a fiatal tehetségeket és a táncrajongók új generációját. A Magyar Nemzeti Balett és a hozzá tartozó Balettintézet lenyűgöző stratégiát követ e kérdés megválaszolása kapcsán. (...) Bár nem járok rendszeresen Budapesten, felismertem néhány diákot, akik már részt vettek korábbi produkciókban, és érdekes volt látni, hogyan fejlődtek az idők során."

Ilona Landgraf, Landgraf on Dance