Sztárestek zongorával

OLGA PERETYATKO

koncert

Ajánló

Dal- és áriaest két részben, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Az előadás hossza: , szünet nélkül.

A szentpétervári születésű Olga Peretyatko zenei pályája a Mariinszkij Színház gyermekkarában indult, később karvezetőként is diplomázott. Énekesi tanulmányait ezt követően Berlinben, Hamburgban és Pesaróban folytatta, így nevét először főként a német és olasz közönség ismerhette meg. A nemzetközi áttörést 2007-ben a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia-verseny második helyezése hozta el számára, azóta rendszeres fellépője a milánói Scala, a Berlini Állami Operaház, a londoni Covent Garden, a New York-i Metropolitan és számos más jelentős operaház produkcióinak. Lenyűgöző hangjának és kiváló színpadi jelenlétének köszönhetően a legváltozatosabb szerepeket képes megformálni, s bár karrierje kezdetén főként Mozart, Rossini, Meyerbeer és Bellini operáinak lírai és koloratúr szoprán szerepeiben vált ismertté, az utóbbi években Verdi, Rimszkij-Korszakov és Richard Strauss műveiben is látható. Peretyatko már fellépett hazánkban, 2019-ben az OPERA Zenekar kísérte a Müpában, az Operaházban a Sztárestek zongorával című sorozatban debütál, ahol a közönség egy másik oldaláról ismerheti meg a világhírű szopránt.
Exkluzív színpadra szóló jegyek válthatók IDE kattintva

MŰSOR:

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni – „Non mi dir, bell'idol mio” – Donna Anna áriája
George Bizet: Gyöngyhalászok – „Me voilà seule... Comme autrefois” – Léïla áriája
Szergej Rahmanyinov:
Здесь хорошо (Jó itt) op. 21/7
Vocalise op. 34/14
Élégie
(Elégia) op. 3/1
Не пой красавица (Ne énekelj, szépségem) op. 4/4
Весенние воды (Tavaszi vizek) op. 14/11
Charles Gounod:
Szerenád
Rómeó és Júlia – „Ah! Je veux vivre dans le rêve” - Júlia áriája

---szünet---

Francesco Paolo Tosti: Ninna nanna
Giacomo Puccini:
E l'uccellino
A fecske – „Chi il bel sogno di Doretta” – Magda áriája
Turandot – „Tu che di gel sei cinta”  – Liù áriája
Frédéric Chopin: cisz-moll noktürn, op. posth.
Cláudio Santoro: Három népszerű ének – Holdfény-kedvesem
Altino Pimenta: Csillag
George Gershwin: Porgy és Bess – „Summertime”
Vincenzo Bellini: Norma – „Casta Diva”