Szörényi Levente

István, a király (Junior)

A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel

Gyermekelőadás 4

Részletek

Dátum
Nap , Kezdés ideje Befejezés ideje

Helyszín
Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
Az előadás hossza , szünet nélkül.

Nyelv magyar

Ajánló

A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát. Ezúttal Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperáját, a Magyarország első szent királyának történetét feldolgozó az István, a királyt szemelte ki e célra, amelynek rövidített, gyermekbarát verzióját más helyszínen láthatta már a közönség István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében. A 2023/24-es évadban ezt a kész produkciót fogadja és mutatja be az OPERA az amúgy is családias, fiatalos Eiffel Műhelyházban. Aztán ha van olyan gyerek, amelyik kedvet kap hozzá, az évad során alkalma lesz a „nagy” István, a királyt is megnézni Szinetár Miklós izgalmas, 2020-as rendezésében.

Az elõadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. közvetítésével jött létre. A darab a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban valósul meg.

Kritikai visszhang

"Minden okunk megvan azt gondolni, hogy az Opera hozzáértõ muzsikusai és pedagógusai gondosan, jól választottak; a szükséges hangnak és énektudásnak birtokában van valamennyi énekes szereplõ. A bemutató zajos sikerét megértõ szeretettel fogadja az a nézõ is, akinek a sok kedves, ügyes szereplõ között egyetlen rokona, ismerõse sincs. A szereplõtömeg egyébként nem marad meg a színpad keretein belül, hanem a nézõteret is kerülgeti, körbeveszi (két oldalról legalábbis). Így módunkban áll átvenni vagy legalább átérezni a játszók magas hõfokú örömét, kedvét és energiáját." Stuber Andrea, Színház.net