Requiem

Az utóbbi évek, sőt már évtizedek során nem ritka gyakorlattá vált egyes oratorikus művek teljes vagy félig történő szcenírozása. A Messiás és a Máté-passió után mi sem lehet erre alkalmasabb, mint Giuseppe Verdi Requiemje, amellyel kapcsolatban sokan állítják, félig komolyan, de mindenképpen találóan, hogy „kedvenc operájuk”. Míg Verdi korában a gyászmiséknek szervesen a mindennapi élet részét képző szakrális terek adtak otthont – bár maga a zeneszerző is vezényelte művét a milánói Scalában, majd éveken keresztül a párizsi Opéra-Comique-ban is: tőle sem állt távol, hogy operai formákban gazdag darabjának színház legyen a hangzó tere –, mára a műfaj legnagyobb alkotásai túlnyomórészt fényárban úszó koncerttermekbe szorultak. Az OPERA produkciójában a Requiem kiszabadul a kottaállványok fogságából, és teljes emberi, halálfélelemtől szorongó drámaiságában jelenik meg. Tulassay Ádám rendezése ismét mindennapjaink színterére hozza Verdi művét: a sötét nagyvárosi miliőben a nagyvárosi ember elmúláshoz való viszonyát mutatja be.