Artaban

Szerzői és rendezői koncepció

Artaban története apokrif, nem kanonizált, tehát nem a Biblia részeként ismert szeglete a kereszténységnek. Az adventi gyökerű legenda a kereszténység bűvös, fontos szent számaival összefüggésben is eredeztethető: vannak hármasok, hatosok, tizenkettesek, de vannak négyesek is. Gondolhatunk például a négy evangélistára, és bizony lehet, hogy nem három, hanem négy napkeleti bölcs, vagy ún. mágus indult el a kis Jézus születési helyét megkeresni és ott tiszteletét tenni. Ám ezt a negyedik bölcset kevésbé ismerjük. (Mindeközben ne feledjük azt az érdekességet, hogy egyes teológusok szerint nemhogy négy, de három király se volt, csupán egy.)

De térjünk vissza a mi történetünkhöz, hiszen függetlenül valóságalapjától, igen inspirá­lónak bizonyul! 2021 covidos adventjén hallottam Artabanról először egy görögkatolikus paptól a rádióban, és nem sokkal később fel is hívtam a Kossuth-díjas zeneszerzőt, Sel­meczi Györgyöt. Ő végül egyfelvonásos operát írt a téma egyik variánsából, amelyet a Ma­gyar Állami Operaház 2025-ben mutat be. Én viszont a filmzenék és a relaxációs hangulat határán mozgó, ám míves muzsikát szerettem volna: ezt a variánst végül gyermekkori ba­rátom, a neves zeneszerző, Pacsay Attila komponálta meg rekordidő alatt, a dramaturgia és a narráció pedig az OPERA művészeti igazgatója, az alkotóként is folyamatosan működő Almási-Tóth András tehetségét dicséri. Jómagam – mint 1985/86-ban, a Pacsay Attilával közös veszprémi Caranten együttes rövid élete során – a dalszövegekre vállalkoztam, és megpróbáltam ezt a „4D rádiójátékot” térben elhelyezni, „rendezni”.

A legenda alaptörténete szerint a negyedik bölcs is gazdag, keleti ember volt, tudós-e vagy király, nem lényeges. Ami viszont annál inkább, hogy Artaban pénzzé teszi mindenét, azon pedig gyöngysort vásárol, mondván, hogy a korabeli ázsiai út során azt könnyű lesz újra pénzre váltani. Majd elindul, hogy csatlakozzon három társához. Azonban útja során folyamatosan olyan esetekkel találkozik, amelyek az ő irgalmasságát, áldozatkészségét, jó szívét teszik próbára: megvert, kifosztott emberek, üldözöttek vagy nyomorúságban lévők, akik segítségre szorulnak. Artaban mindenkinek segít, mindenkire időt, energiát, sőt a gyöngyökből is egyet-egyet áldoz, így se a találkozási helyre, se Jézus születésére nem ér oda. Viszont 33 évvel később megérkezik a Golgotára, a keresztfa alá… Vajon eltékozolta-e egész életét, és valóban lekéste-e a nagy lelki élményt, az Úrjézus szüle­tését és földi tartózkodását? Buddhistának tűnik, pedig épp azt magyarázza, hogy a keresz­ténységben sokkal korábbi ez az életmisszió-magyarázat: nem maga az út volt-e a lényeg, mely által Artaban élete sokkal többet ért, mintha a jászolnál lerakta volna gyöngysorát?

Amikor megfogant az ötlet, hogy létrehozzunk egy Artaban-szeánszot, két cél lebegett előttem. Egyrészt szerettem volna megismertetni e tanulságos és mély történetet minél többekkel, másrészt olyan előadást akartam létrehozni az advent időszakára, amely arra épít, hogy bár sötétség borítja már a délutánjainkat is, de csodálatosan várakozó, öröm­teli állapotba jutunk. Az Artaban című kamaraelőadás szándékaink szerint rugalmasan egészíti majd ki az adventi-karácsonyi-újévi-vízkereszti másfél hónapos ünnepkör elké­pesztő operai nagyüzemének előadásait (A diótörő, Messiás, Bohémélet, Parázsfuvolácska, A denevér), és azokra az észlelésekre is épít, amelyeket legdominánsabb érzékszervünk, a szem általában háttérbe szorít. (Vigyázz rá, mint a szemed világára!) Legyen ezen az egyórás szeánszon a főszerep látás helyett a hallásé, a másodlagos, szinte intuitív érzékelésé, a befelé figyelésé.

Ókovács Szilveszter

Az Artaban zenéjéről

Az Artaban zenéjének egyik meghatározó elemét a dalok képezik, melyeket Ókovács Szil­veszter szövegeire írtam. A másik fontos pillér a narráció kísérete, melyet talán leginkább egyfajta kísérleti zenei szövetnek nevezhetnénk. Az vezérelt a feladatnak ebben a részé­ben, hogy olyan „mesélő” hangzásokat hozzak létre, amilyeneket még sosem hallottunk, ezért izgalmasak, ám a fülnek mégis kellemesek. A dalok írásakor kevésbé a klasszikus dalirodalomból, mint inkább a Kurt Weill-féle Kol­dusopera és a Leonard Bernstein-féle West Side Story dalainak esztétikájából, formavilá­gából indultam ki, melyek szintén a könnyedebb műfajok felé kacsingatnak, ugyanakkor klasszikus igénnyel cizellált hangszerelésűek, és főként operaénekesek éneklik. A darab így sokkal inkább kamarazenélést, dalestet idéz meg, mint operát. De a rádiójáték mint műfaji asszociáció is felmerült az első megbeszéléseken, hiszen nemcsak zenei, hanem természeti hangokat is hallhatunk a történetmesélés során.

Bár a dalok kísérete előre felvett, az élőben megszólaló énekesek és a narrátor mellett élő hangszerek is megjelennek. Halk, atmoszférikus zene festi alá a narrációt, néha kiemelve azok kulcsmomentumait. Magától értetődőnek gondoltam, hogy a téma, a kor és a helyszí­nek (Közel-Kelet) sajátosságai miatt néhány jellegzetes hangszert is használjak, de csak „fűszerként”. Ezért időnként felsejlik egy-egy duduk, santur vagy éppen ütőhangszer, mint a bendir és a dammam. Összhatását tekintve egy fülnek kellemes, léleknek felemelő és elgondolkodtató, reményeim szerint katartikus előadás jön létre.

Pacsay Attila