Csipkerózsika
Részletek
Ajánló
Varázslatos tündérmese a balettszínpadon, az egyik legnagyobb orosz zeneszerző csodálatos zenéjére. A Csipkerózsika a romantikus repertoár egyik legkiemelkedőbb darabja, amely ötvözi mindazt a bájt és virtuozitást, ami a legnagyobb balettek jellemzője. Marius Petipa eredeti koreográfiáját a klasszika egyik csúcsának tartják, mely rendkívüli technikai követelményeivel kiváló lehetőséget nyújt a társulatok adottságainak bemutatására. A balettet Sir Peter Wright álmodta újra Petipa nyomdokán, Philip Prowse káprázatos színpadképével.
Korhatár
Előadások
Bemutató: 1981. május 5.
Cselekmény
Prológus
Florestan király és felesége meghívták országuk tündéreit lányuk, Auróra keresztelőjére. A tündérek – Szépség, Becsület, Szerénység, Dal, Szenvedély és Öröm – adományaikkal halmozzák el az újszülöttet, amikor beront a palotába a felbőszült Carabosse, akit elfelejtettek meghívni az ünnepségre. Egy orsót hoz ajándékba, de egyben meg is átkozza a királykisasszonyt: amint megszúrja az ujját az orsóval, meg fog halni. Szerencsére az Orgonatündér még nem adta át az ajándékát, így enyhíteni tudja az átkot. Eszerint Auróra nem hal meg, csak száz éves, mély álomba zuhan, amelyből egy herceg csókja ébreszti majd fel.
I. felvonás
Auróra 17. születésnapjának ünneplésére készül az udvar. Négy herceg verseng a királykisasszony kezéért, ajándékként rózsát hoztak neki. Már javában tart az ünnepség, amikor Auróra egy öregasszonyra lesz figyelmes, aki egy csokor virággal lepi meg, melynek közepén egy orsó rejtőzik. A királykisasszony érdeklődve vizsgálgatja az orsót. Mindenki megpróbálja elvenni tőle, ő azonban nem adja oda. Izgatottságában az orsó végül megsebzi ujját. Amikor fájdalmában elalél, a király és a hercegek sietnek a segítségére.
A királynét balsejtelem gyötri, mert hirtelen eszébe jutott az átok. Az öregasszony hátra veti csuklyáját, így már mindenki számára világos: ő Carabosse. Megjelenik az Orgonatündér, hogy beváltsa ígéretét: varázslata segítségével mindenkire álmot bocsát, a kastélyt pedig áthatolhatatlan rengeteggel veszi körül.
II. felvonás
Száz évvel később a kastélyt védő erdőben Florimund herceg, a szomszéd királyság örököse vadászik udvartartásával. Egy grófnő is kíséri, akit bár nem szeret, feleségül kell vennie. Vadászat közben kis pihenőt tartanak, hogy felfrissüljenek, amikor Galloson, az egyik udvaronc jelenti, hogy egy szarvasbikát láttak a közelben. Ezért a társaság felkerekedik, hogy tovább űzze a vadat. Florimund herceg elmarad tőlük és a rá váró boldogtalan frigyen tűnődik. Ekkor jelenik meg az Orgonatündér, aki látomás formájában megmutatja a hercegnek Aurórát. Az ifjú esdve kéri a tündért, hogy vigye el a királykisasszonyhoz. Az Orgonatündér megmutatja a csipkebokorral benőtt kastélyba vezető utat, ahol Auróra alussza álmát. A palota kapuja előtt Carabosse állja útjukat, akit az Orgonatündér végleg száműz a királyságból. Florimund megtalálja Csipkerózsikát és csókkal ébreszti fel, amint azt az Orgonatündér tanácsolta. Az átok megtörik, a két fiatal pedig beleszeret egymásba.
III. felvonás
Mesehősök érkeznek, hogy részt vegyenek Auróra és a herceg esküvőjén, ahol mindenki boldogan táncol, mivel a jó győzedelmeskedett a gonosz felett. Megjelenik az Orgonatündér is, hogy megáldja a frigyet.
Média
Kritikai visszhang
"Mindent egybevetve, a Nemzeti Balett új Csipkerózsikája káprázatos kiállítású, nagyszabású előadás, amelyben a koreográfus biztosította a főszereplők számára a konkurenciamentességet és a néző figyelmének teljes fókuszát."
Pónyai Gyöngyi, Táncművészet
"A produkció maradandó életteliségének gyökere a stílusosan hiteles, de nem pedáns, naftalinszagtól mentes megidézése egy erősen idealizált, letűnt színházi tánckorszaknak. (…) Az előadás varázsa azonnal betöltötte a lélegzetelállítóan gyönyörű budapesti Magyar Állami Operaház nézőterét; Philip Prowse sötét árnyalatú díszletei és jelmezei folyamatosan emlékeztetnek a történet baljós oldalára, ám tökéletes összhangban ragyogtak a színház aranybevonataival és mélyvörös bársonyaival. Ami pedig a táncot illeti, az is ragyogó volt elejétől a végéig."
Giannandrea Poesio, Dance Europe
Balettkalauz
Csajkovszkij és a Csipkerózsika
A zenszerző 1889-ben kapott megbízást a cári színházak igazgatóságától a balettzene elkészítésére. A munka örömére szolgált, hiszen a balett iránti rajongása már A hattyúk tava komponálásakor megnyilvánult. Ráadásul míg első balettjéhez nem kapott segítséget, addig a Csipkerózsikához professzionális munkatársak, illetve inkább társszerzők álltak rendelkezésére, Marius Petipa és a cári színházak igazgatójának, Ivan Vszevolozsszkijnak személyében. Ma talán furcsán hat, hogy egy zeneszerző megkapja a teljes szövegkönyvet, amely ütemre lebontva tartalmazza a koreográfiai megvalósítás vázát is, de ez Petipa idejében nem volt szokatlan Oroszországban. Csajkovszkij efféle instrukciókat kapott a címszereplő I. felvonásbéli belépőjéhez: „7. szám: Általános öröm. 16 ütem annak érdekében, hogy a kar elfoglalja a helyét és elkezdődik a keringő (lágy, cantabile). Balettkar nagy és kicsi virággirlandokkal, amelyek Auróra születésnapjára készültek. Keringő 150 ütem. 8. szám: A négy herceg még nem látja Aurórát. Mind ég a vágytól, hogy a hercegnő beléje szeressen. Egyenként megcsodálják Auróra portréját. A zene, amely izgatottságot fejez ki (24 ütem) átvezet a következő részbe. 9. szám: Auróra belépője. 2/4, kacér, szaggatott zene (32 ütem), végül 6/8 forte (16 ütem).” Mindezen megkötések nem hatottak gátlólag Csajkovszkijra, sőt kifejezetten inspirálta az efféle munka, ha el tudta képzelni a szituációt. A három évvel később bemutatott A diótörő című mesebalett azonban igazi gondot okozott neki, mert abban nem tudott mit kezdeni befőttországgal és édességvárossal...
Visszatérve a Csipkerózsikához, a komponálás remekül haladt, és 1889 tavaszán meg is kezdődtek a próbák, amikor is a zeneszerzőt utolérte a kor balettéletének egyik negatív gyakorlata: néhány zeneszámot megcseréltek, és Riccardo Drigo – aki maga is balettkomponista volt, s egyben a bemutató karmestere – áthangszerelt néhány részletet. Csajkovszkij már megélt hasonló esetet A hattyúk tava 1877-es, moszkvai bemutatója során, így 13 évvel később megadóan vette tudomásul a cseréket, de a hangszerelést a maga szája íze szerint állította helyre. Ezek a részletek elsősorban a III. felvonás Ékkő-variációit (arany és zafír) érintették és a II. felvonás pas d’action-jának női variációjára vonatkoztak.
Nehéz egy balett zenéjéről egészében beszélni úgy, hogy a koreográfiát figyelmen kívül hagyjuk. Az biztos, hogy A hattyúk tava vagy A diótörő ismertsége mellett a Csipkerózsika háttérbe szorul, hangversenytermekben mindössze a nagy keringő (Rózsakeringő) és a Panoráma (ez alatt vezeti el az Orgonatündér a herceget az alvó Csipkerózsikához) szokott előfordulni. Azt hiszem azonban, hogy a Csipkerózsika muzsikája Csajkovszkij legegységesebb balettzenéje, amely a korszak remekművei közé sorolható. Az orosz mester kiválóan mutatja meg a szituációkat és a karaktereket zenéjében (például Carabosse megjelenése és átka), továbbá remekül kelt izgalmat, feszültséget. Nyilvánvalóan egy igazi lángelme kellett ahhoz, hogy a táncot szolgáló librettó kötöttségeiből ilyen minőségű zene szülessen, Csajkovszkij továbbá még azt is szem előtt tartotta, hogy a balett koncepciójának megfelelő zenei párhuzamokat kidomborítsa úgy, ahogyan ezt például a Napkirály udvara és III. Sándor orosz cár „dicső” uralkodása közötti kapcsolat esetében tette. Ezért komponált bele a balettzenébe barokk táncokat (farandole, sarabande), és az apoteózisba Franciaország Bourbon uralkodóinak himnuszát, amelyet e néven ismerünk, és a nagy francia forradalomig az ország himnusza volt. Sajnálatos, hogy III. Sándor cár mindössze annyit tudott mondani Csajkovszkijnak az 1890. január 15-én lezajlott szentpétervári bemutató után, hogy a Csipkerózsika zenéje bájos.
Gara Márk
Sir Peter Wright – akit magával ragadott a balett
Peter Wright 1926-ban született Londonban. Életének menetét egy 16 éves korában látott Szilfidek (Chopiniana) előadás változtatta meg. 17 évesen maga mögött hagyta a szülői házat, és felvételizett Ninette de Valois balettiskolájába, ahová azonban nem vették fel. Ehelyett a német expresszionista Kurt Jooss turnézó táncegyüttesében töltött el két évet, majd visszatért a klasszikus baletthez, amelyet többek között Vera Volkovától tanult.
1949-ben lett tagja a Sadler’s Wells Ballet-nak, amely 1956-tól Royal Balett néven ismert. Ninette de Valois 1955-ben bízta meg a Sadler’s Wells Opera balettegyüttesének a vezetésével. Ennek feladata az operatagozat előadásaihoz szükséges táncbetétek biztosítása volt, azonban Peter Wright számára hamarosan koreográfusi kibontakozást is lehetővé tett a pozíció. 1957-ben készítette el a Kék rózsa című darabját, majd két év múlva a Királyi Balettiskola tanárává nevezték ki.
1961-ben Wright úgy döntött, hogy egykori együttese helyett John Cranko – Sadler’s Wells-beli korábbi kollégája – Stuttgarti Balettjéhez szerződik balettmesternek, illetve koreográfusnak. A német társulat számára készítette el többek között a The Mirror Walkers, Namouna, Design for Dancers című darabokat. Ugyancsak a német tartományi városban vitte színre a Giselle-t, amely nemzetközi ismertséget hozott számára. Innentől kezdve leginkább a romantikus-klasszikus repertoár alkotásainak felfrissítésén dolgozott, útját sikerdarabok jelzik: a Csipkerózsika, a Coppélia, A hattyúk tava és A diótörő, amelyet a Birmingham Royal Ballet több, mint 40 éve töretlenül játszik. Nevéhez fűződik Mjaszin Choreartium című darabjának feltámasztása is.
Peter Wright 1969-ben visszatért a Royal Ballet kebelébe, hogy Kenneth MacMillan munkáját segítse a társulat vezetésében, majd 1975-ben a Sadler’s Wells Royal Ballet, a mai Birmingham Royal Ballet igazgatója lett. Az ő igazgatása alatt lett a korábban alapvetően utazó társulatból a bányászvárosba letelepedett művészeti központ és együttes, majd sikerült végleg elszakadniuk a londoni Királyi Balettől. 1993-ban lovaggá ütötték, majd 1995-ben nyugdíjba vonult. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a jelenlegi Birmingham Royal Ballet kiválóan képzett és önálló klasszikus együttessé vált. Színpadra állításaiban a baletteket aprólékossággal dolgozta ki, az igényesség és a drámai hatások kiváló alkalmazása munkáinak állandó jellemzői.
Gara Márk
A koreográfus gondolatai
Abszolút felelősséget tudok vállalni a koreográfiáért, már csak azért is, mert annak az eredeti, Marius Petipa-féle verzió az alapja. Ő volt az, aki A hattyúk tavát is megalkotta, ilyen értelemben ő írta a klasszikus balett bibliáját. Mi azonban nem egy Petipa-koreográfiát fogunk látni, nagyon sokat változtattam rajta, mégis azt kell mondanom, hogy amit itt Budapesten bemutatnak, az a Petipához legközelebb álló variáció. Nagyon sokféle Csipkerózsika-előadás létezett és létezik világszerte, mindenki a saját ízlése szerint módosítja, van, aki az utolsó mozdulatig átírja azt. Szerintem amennyire lehet, meg kell tartani az ősváltozatot. Mindannyian tudjuk, hogy sok minden átalakult Petipa óta, más a technika, a dinamika, mások a sztenderdek. Ugyanakkor megnyugtató azt tapasztalni, hogy a klasszikus balett a világ minden nagy városában mégis ugyanazt jelenti. Hiába alakultak át a gesztusok, valahol mélyen azonos a stílus, a szokásrendszer, az a mód, ahogy a balettművészek mozognak a színpadon. Valamennyire mégis jelen idejűvé kell tenni a mozgásanyagot, mert ha ugyanazt használnánk, amit anno Petipa, az emberek nevetnének a nézőtéri sorokban. Hozzá kell tennem, hogy a Csipkerózsika, Philip Prowse látványvilága, díszletei és kosztümjei, valamint Csajkovszkij zenéje nélkül nem lenne az, ami.
Amihez ragaszkodom, az a stílus: ahogyan egy klasszikus balettnek ki kell néznie, ahogy a táncművészeknek tartaniuk kell például a könyöküket, a fejüket, ahogy a színpadon létezniük, élniük vagy éppen halniuk kell. Nekem ez a legfontosabb. A dráma és a feszültség. Egy jó koreográfia, egy kitűnő darab hatással van a nézőre, aki kicsit másképp látja utána a világot. Dennis Bonner (a koreográfus asszisztense) tizenegy éves volt, amikor először látta azt a Giselle-t, amit én állítottam színpadra, később pedig táncosként tevékenykedett, amikor balettigazgatója voltam. Táncművészi karrierje végén megtanulta a tánclejegyzést, én pedig visszahívtam, mert nagyszerűen dolgozik. Briliáns a tempója, a hatékonysága, mindig tudja a feladatát és mindig pontos. Véleménye szerint az Operaház gyönyörű színház, amelyet mintha a Csipkerózsikához építettek volna, amelynek színpadán hatalmas élmény lesz látni a művet, aminek e változata a táncosoknak is jót tesz: nagyon mást vár el a testüktől, mint a megszokott mozdulatsorok. Magasra került a mérce, de ezt a magyar társulatban mindenki megüti.
Sir Peter Wright