A bajadér
Részletek
Ajánló
Marius Petipa koreográfiája a legendás Indiába kalauzolja a nézőt, ahol a templomi táncosnő és a nemes harcos tragikus szerelme bontakozik ki. A bajadér a klasszikus balett hagyományát követi, hasonlóan az elmúlt évek bemutatóihoz. A Magyar Nemzeti Balett együttese azonban ezúttal egy igazi kuriózum színrevitelére készül. Az eredeti, 1877-es Marius Petipa-féle koreográfia leirata nem maradt fenn teljes terjedelmében, a darab 4. felvonása elveszett, de Mirzoyan Albert balettmester-koreográfusnak köszönhetően a hiányzó részek rekonstrukciójával ismét teljes egészében látható az egzotikus történet.
Korhatár
Figyelmeztetés
Az előadás során erős, villogó fények is előfordulnak, melyek zavaróak lehetnek arra érzékeny nézőink számára.
Előadások
Bemutató: 2025. június 14.
Cselekmény
Első felvonás
Első jelenet
Az ifjú harcosok Szolor vezetésével tigrisvadászatra indulnak. Mielőtt az erdő mélyére hatolnának, Szolor megbízza Magdaveját, a fakírt, hogy adja át üzenetét Níkiának, a bajadérnak: a templom előtt vár rá. A templomból papok vonulnak ki, megjelenik a főpap, a nagy brahmin is. Kezdetét veszi a tűzimádás ünnepe. A fakírok és a templomi táncosnők szent táncot járnak, közöttük van a gyönyörű Níkia is. A nagy brahmin áhítattal nézi a bajadért. A szertartás végén méltóságáról és papi fogadalmáról megfeledkezve szerelmet vall Níkiának. India minden kincsét ígéri a lánynak, ő azonban elutasítja. Míg a bajadérok a szent kútból merített vízzel kínálják a fakírokat, Magdaveja átadja Níkiának Szolor üzenetét, amely boldogsággal tölti el a lány szívét. Leszáll az éj, Níkia enged a szerelem hívó szavának. A szerelmesek titkos találkáján a fakír őrt áll, a nagy brahmin mégis kihallgatja beszélgetésüket. Szolor a szökés lehetőségét kínálja. A lány beleegyezik, előtte azonban megesketi szerelmét a szent tűzre, hogy örökké hűséges marad hozzá. A főpap felbőszülten ront ki a templomból. Bármit megtenne Níkiáért. Terve kész, az istenekhez fohászkodik segítségért annak megvalósításához.
Második jelenet
Dugmanta rádzsa harcosaival táncosnők előadását élvezi palotájában. A szórakozást követően kötelesség hívja. Kéreti leányát, Gamzattit, közli vele, hogy hamarosan megismerheti vőlegényét, aki nem más, mint Szolor, Az ifjú harcost társa és bizalmasa, Toloragva kíséri a rádzsa színe elé, aki bemutatja neki elbűvölő lányát, majd bejelenti eljegyzésüket. A férfit lenyűgözi Gamzatti szépsége, és Níkiának tett esküje ellenére sem tudja visszautasítani a házasságot. A palotába érkező Níkia és egy rabszolga tánccal köszönti az ünnepi eseményt. A nagy brahmin is megérkezik, akinek szándékában áll felfedni a rádzsának Szolor titkos esküjét. Dugmanta mindenkit távozásra szólít fel, mert érzi, hogy a főpap látogatásának köze van a jövendő esküvőhöz. Gamzatti kihallgatja az apja és a brahmin beszélgetését, megtudja, hogy Szolor Níkiába szerelmes. Dugmanta a főpap híre hallatán haragra gerjed, azonban nem áll el szándékától. A bajadér nem állhat a frigy útjába, meg kell hát halnia. A brahmin abban bízott, hogy cselszövésével megszabadulhat riválisától, a rádzsa kegyetlensége azonban megrémíti. Gamzatti találkozik vetélytársnőjével, megismeri a valóban csodaszép Níkiát. A rádzsa lánya Szolorral kötendő közelgő esküvőjével dicsekszik. Níkia elkeseredik, szerelme esküjére gondol. Gamzatti követeli tőle, hogy mondjon le az ifjú harcosról, ékszereket, gazdagságot kínál neki, mindhiába. A veszekedés hevében Níkia tőrrel támad Gamzattira. Aija, Gamzatti szolgálója áll közéjük, a bajadér pedig kétségbeesetten elszalad. A rádzsa lánya felismeri, hogy Szolor csak akkor lehet az övé, ha Níkia meghal.
Második felvonás
A rádzsa palotájának kertjében pompás ünnepség zajlik Visnu isten tiszteletére. Az egybegyűlteket pazar műsorszámok szórakoztatják, mint az aranybálvány virtuóz tánca, a kancsós tánc, vagy a dobos tánc. Níkia is jelen van az ünnepen, szent táncát járja a vendégeknek. A bajadér nem mutathatja ki fájdalmát, tekintete azonban minduntalan az imádott Szolorra téved. Aija a rádzsa nevében egy virágokkal teli kosarat nyújt át Níkiának, amelybe Gamzatti parancsára egy kígyót rejtettek el. Amikor a bajadér magához öleli a virágokat, a kígyó megmarja. A lány összeesik, megmentésére a nagy brahmin siet, azonban nem önzetlenül. Ellenmérget kínál Níkia szerelméért cserébe. A bajadér hű marad esküjéhez, és inkább a halált választja. Szolor kétségbeesetten öleli át halott szerelmét.
Harmadik felvonás
Első jelenet
Szolor vigasztalhatatlan, bűntudat gyötri. Szobája magányában nem tud szabadulni kínzó gondolataitól. Magdaveját hívja, megparancsolja, hogy hozzon ópiumot, azzal kívánja enyhíteni fájdalmát.
Második jelenet
Szolor mély álomba merül. Delíriumában árnyak tűnnek elő. Hosszú sorban szállnak alá a hegyek bérceiről. Végül megjelenik Níkia is.
Harmadik jelenet
A harcos felébred álmából. A rádzsa érkezik Toloragva kíséretében. Figyelmezteti Szolort, elérkezett az idő, az esküvő közeleg. Az ifjú vonakodva fogadja szavait, ám kész teljesíteni Dugmantának tett ígéretét.
Negyedik jelenet
Az esküvői szertartáson a vendégek tánccal köszöntik az ifjú párt. Egyikük egy virágokkal teli kosarat nyújt át Gamzattinak, aki azonnal elhajítja. Arra a kosárra emlékezteti, ami a bajadér halálát okozó mérgeskígyót rejtette. Szolor Níkiát vízionálja, a valóságba a rádzsa rántja vissza. A frigy hamarosan megköttetik. A nagy brahmin megáldja a párt, majd mindenki belép a templomba. A boldogság azonban nem kísérheti Gamzatti és Szolor útját. Lesújt Visnu isten haragja, lerombolja a templomot. A halálban egyesül újra Szolor és a bajadér, szerelmük mindennél erősebb, immár az örökkévalóságban.
Média
Kritikai visszhang
„A Magyar Nemzeti Balett A bajadér című előadása maga a grandiózus, virtuóz, »nagy« klasszikus balett definíciója. Mirzoyan Albert, a társulat balettmestere által készített új változat Marius Petipa 1877-es eredetijén alapul, de külön bónuszként tartalmazza a hagyományosan gyakran kihagyott, rekonstruált befejezést is. Az eredmény egy pompás visszatekintés a fényűző, orosz cári balett fénykorára, amely ebben az izgalmas újraélesztésben továbbra is élő és hatásos.”
Gianmarco Segato, Bachtrack
„Mirzoyan Albert A bajadér-produkciója Petipa nyomán kétségtelenül rendkívül kidolgozott, összetett és költséges előadás. (…) Minden aprólékosan hozzájárul a tökéletes történetmeséléshez, amely a legtisztább táncnyelven keresztül jut el a közönséghez – még azokhoz is, akik esetleg nem ismerik a balettet.”
Ricardo Leitner, Attitude Devant
„A balettkar valamennyi megjelenése közül mindenképp kiemelkedik az árnyak birodalma jelenet, amelyben 32 táncos ereszkedik le négy lejtős rámpán hibátlan arabeszk penchée-ban, hogy abszolút szinkronban folytassa táncát a színpadon. Vonalak, formációk – minden tökéletes, így valóságos vizuális élvezetet jelent.”
Ira Werbowsky, Der neue Merker
Balettkalauz
A koreográfus gondolatai
Marius Petipa 1877-ben készítette el A bajadér koreográfiáját a szentpétervári Bolsoj Színház (mai nevén Mariinszkij Színház) számára. Egy négyfelvonásos klasszikus balettet, a cári időkhöz méltó pazar kiállításban. Ezekben az években a szentpétervári teátrumnak és a moszkvai Bolsoj Színháznak egyazon személy volt az igazgatója. 1904-ben Alekszandr Gorszkij balettmester ötlete nyomán Moszkvában is bemutatták a Szentpéterváron már hosszú évek óta sikerrel játszott A bajadért. A díszletet azonban nem gyártották le még egyszer, a meglévőt utaztatták egyik városból a másikba. Hogy a szállítás mennyi kockázattal járt, azt jól példázza az az 1907-es esemény, ami döntően befolyásolta a balett sorsát. Történt ugyanis, hogy a negyedik felvonás díszlete nem érkezett meg az előadás helyszínére.
Gorszkijnak gyorsan kellett cselekednie, a közönséget nem lehetett cserben hagyni. Nem volt más megoldás, mint a harmadik felvonással befejezni a darabot. Az Árnyak birodalmában ment le a függöny, Szolor, a főhős nem ébredt fel az ópium okozta delíriumból. Ezzel a kényszer szülte befejezéssel a későbbiekben is játszották a balettet, 1920-ra pedig teljesen eltűnt az egykori negyedik felvonás, a történet boldog véget ért. A hiányzó részeket később, a 20. század utolsó évtizedeiben olyan nagyszerű koreográfusok álmodták újra színpadra, mint Natalia Makarova vagy Patrice Bart. Most egy olyan változatot készítünk, amely nem ér véget az Árnyak birodalmában. Az „elveszett” jelenetek színrevitelén, a koncepció kialakításán dolgozom az eredeti librettó felhasználásával, a koreográfiát magam készítem hozzá.
Az Árnyak birodalma egy rendkívül látványos, gyönyörű kép, de dramaturgiai és logikai szempontból nem zárja le a történetet. Szolor ópiumot fogyaszt, és egy narkotikus álomjelenetben találkozik újra halott szerelmével, Níkiával. Az álomból azonban nem ébred fel. Ha így ér véget a történet, a cselekményszálak elvarratlanok maradnak. A 2025-ös változatban a rövid, nagyjából tizenöt perces záró jelenetekben visszatérünk a valóságba, Szolor Gamzattival készül házasságot kötni. Visnu isten azonban megbosszulja Níkia, a bajadér megmérgezését, és a szerelmesek lelke az örökkévalóságban egyesül. Produkciónkban a harmadik felvonást szünet nélkül követi a zárórész.
1883-ban III. Sándor cár koronázására készült egy mára elfeledett balett, a Marius Petipa és Ludwig Minkus nevével fémjelzett Nuit et jour (Éjszaka és nappal). A műnek kizárólag a zongorakivonata maradt fenn. Ezt átadtam Lázár Györgynek, akivel közösen kiválogattuk azokat a részeket, amik a legjobban illeszkednek A bajadér meglévő zenei anyagába. Bekerült például a második felvonás pas d’action blokkjába egy rész, amelyre egy férfi kettőst készítettem, vagy egy lírai részlet, közvetlenül a darab utolsó, drámai jelenete elé, nagy zenei kontrasztként. Lázár György készítette a zenekari változatot is. A darab egészét tanulmányozta, és a meglévő partitúra alapján, a zeneszerző stílusában maradva írta újra a hiányzó részleteket. Nagyszerű munkát végzett!
Az előadásban izgalmas karakterek jelennek meg, gyönyörű jelmezekben táncolhatnak a művészek, pazar a látványvilág. Technikai tudásuk és színészi játékuk legjavát nyújtják a főszereplők. Érdekesség, hogy Petipa idejében a férfi művészeknek nem voltak szóló részei, Szolor variációját például Csabukiani illesztette a darabba. Ez egy klasszikus balett, a pas d’action során például a legmagasabb szintű klasszikus technikát kell elővenni, ugyanakkor fontosak a karakterszerepek, a kifejezésmódok, a színészi játék. A balett egyik különlegessége kétségkívül az Árnyak birodalma. Ez az a jelenet, ahol 32 balerina táncol egyszerre, lenyűgöző, ahogyan összehangolják a mozdulataikat. Nagylétszámú együttesre van tehát szükség A bajadér színpadra állításához, amilyen a Magyar Nemzeti Balett együttese.
Mirzoyan Albert
Az egzotikus alaptörténet
Az európai ember a nagy földrajzi felfedezések korától élénk érdeklődést mutatott a Távol-Kelet mesés gazdagsága, furcsa történetei és számára szokatlan világa iránt. Az évszázadok során az érdeklődés nem volt mindig egyformán intenzív, azonban soha nem szűnt meg teljesen. Az indiai kultúra hatása a romantika idején ismét felerősödött az európai művészetekben. Természetesen nem az autentikusságra törekedtek az alkotók, hanem inkább azokra a részletekre építettek, amelyek megragadták képzelőerejüket. Goethe Az isten és a bajadér című balladájában a táncosnő nem ismeri fel az emberi alakban megjelenő Síva istent, és beleszeret. Az isten reggelre eltűnik, csak emberi porhüvelyét hagyja hátra. A bajadér bánatában máglyára veti magát, és halála után találkozik újra az istennel. Goethe balladáját Schubert zenésítette meg, és ugyanezen a címen mutatták be Auber operáját 1830-ban Párizsban.
Korábban többen a Mahábháratából származó, Kálidásza által újrafogalmazott Sakuntalában vélik felfedezni A bajadér gyökereit, azonban a neves kutató, Roland John Wiley kimutatta, hogy nincs konkrét összefüggés. Az eredeti történet szerint Dushyanta király egy vadászat során beleszeret Sakuntalába, és egy gyűrűt ad neki a házasság ígéretével. A lány elindul, hogy megkeresse a királyt, de fürdőzés közben elveszíti a gyűrűt. Így a király nem ismeri fel szerelmét, Sakuntala pedig visszamegy az erdőbe, és ott szüli meg gyermekét. Közben egy halász kifogja azt a halat, amelyik a nevezetes gyűrűt lenyelte. A király elé kerül a gyűrű, és emlékezteti korábbi ígéretére, ezért elindul az erdőbe, hogy megkeresse Sakuntalát. E rövid összefoglalásból látszik, hogy a vadászat során tett szerelmi eskü az egyetlen érintkezési pont a két történet között.
Antoine-Léonard Chézy (1773–1832) francia orientalista 1830-ban jelentette meg A Sakuntala felismerése című fordítását szanszkrit nyelvből. Ez, illetve egy autentikus indiai tánccsoport európai szereplése – ahol a vezető táncosnő, Amani bánatában öngyilkos lett – ihlette Théophile Gautier-t a szövegkönyv megírására. Így készült el 1858-ban a Lucien Petipa által tánccá fogalmazott Sacountala a Párizsi Operában, amelynek Ernest Reyer írta a zenéjét. A bajadér előtt és után számtalan egzotikus témájú balett és opera keletkezett, sőt nemcsak a keleti, hanem az ókori történeteket is annak tekintették. A balettek hosszú sorából kiemelkedik a La Péri (1844, Burgmüller–Coralli) indiai, A fáraó lánya (1862, Pugni–Petipa) egyiptomi és a Candaules király (1868, Pugni–Petipa) ókori görög történetével. Jóval később Fokin munkásságához kötődik a Kleopátra (1909. zene: Arenszkij) vagy a Seherezádé (1910, zene: Rimszkij-Korszakov) színpadra vitele. Az operaszínpadról pedig a teljesség igénye nélkül megemlíthető Delibes indiai témájú Lakméja (1883) vagy Verdi Aidája (1871). A bajadért 1877. február 4-én (az orosz időszámítás szerint január 23-án) mutattak be Szentpéterváron, a Nagy Színházban. A mű eredeti orosz címe Bajaderka. Maga a bajadér szó portugál eredetű és a szanszkrit dévadászi megfelelője: azaz hindu templomi táncosnő. Marius Petipa a saját ötletei, illetve Szergej Hugyekov szövegkönyve alapján készítette el négyfelvonásos, hét képből álló balettjét.
Gara Márk
A balett sorsa a 20. században
Hiábavaló felsorolni azt a sok csonkítást és változtatást, amelyen A bajadér a múlt században keresztülment, ezért csak a legfontosabbakat ismertetjük. Noha a balett igazán soha nem tűnt el a cári színházak műsoráról, 1900-ban már maga Petipa elszánta magát a mű felfrissítésére, 1904-pedig (még Petipa életében) Gorszkij nyúlt hozzá az eredetihez Moszkvában. A későbbiekben hol a díszleteket tették autentikussá, hol pedig a balettet fosztották meg különböző részeitől. Az 1920-as évek elején a teljes negyedik felvonás eltűnt, állítólag a pétervári nagy árvíz miatt. Vannak olyan elképzelések, amelyek szerint a frissen kiépülő szovjet rendszer tiltotta le az isten büntetését bemutató utolsó felvonást. Így 1937-ben Cyril W. Beaumont már az eredeti 7 képből mindössze 5-ről számolt be könyvében.
Vlagyimir Ponomarjov 1941-ben alakította át az általa korábban ismert balettet. Ez utóbbiban Natalia Dugyinszkaja és Vahtang Csabukiani alakították a szerelmeseket. Számukra készült az első felvonás kettőse, amely a fellángoló szerelmüket mutatja meg. Csabukiani nevéhez fűződik a többé-kevésbé ma színpadon látható Szolor-variáció kidolgozása is. 1948-ban a balett új részlettel gazdagodott: ekkor illesztették bele az aranybálvány variációját. Nyikolaj Zubkovszkij koreográfiája ma a balett egyik legismertebb száma, amely rendszerint a II. felvonás divertissement-jáben (Nureyev) vagy az utolsó képben (Makarova) kap helyet. A zenét Minkus Perzsa indulója adja, amelyet eredetileg a Pillangó című baletthez írt.
A 60-as évekig A bajadér sosem lépte át Oroszország, illetve a Szovjetunió határait. A hruscsovi nyitásnak köszönhetően 1961-ben végre a nyugati közönség is láthatta a balett egy részletét, ugyanis a Kirov Balett Londonban, majd New Yorkban mutatta be az Árnyak birodalmát mint önálló egyfelvonásos művet. Az 1961-es Kirov-turné egy korábbi szakaszában, Párizsban kért politikai menedékjogot Rudolf Nureyev (1938–1993), aki 1963-ban saját emlékei alapján vitte színre az Árnyak birodalmát Londonban. A főszerepet is maga táncolta a legendás angol balerina, Margot Fonteyn (1919–1991) oldalán.
Később egy másik világhírű orosz táncosnő, Natalia Makarova (1940–) is elhagyta a Szovjetuniót, és az Egyesült Államokban előbb az Árnyak birodalmát (1974-ben Cynthia Harvey és Nagy Iván főszereplésével), majd 1980-ban a teljes balettet színpadra állította, az American Ballet Theatre társulatával. Ez a változat, az ún. Makarova-verzió máig a legelterjedtebb a világon. Ezt lehet látni többek között Londonban, Stockholmban és Milánóban is. Változatának nagy előnye, hogy a cselekményt teljes egészében – a fellángoló szerelemtől az istenítéletig, tehát a templom leomlásáig – mutatja be. Makarova a drámaiságot és a táncot akarta előtérbe helyezni munkájában a pantomimikus részek minimálisra csökkentésével. A bajadér változatának dramaturgiája így kiegyensúlyozott lett, ezáltal végig leköti a néző figyelmét, és kiváló szólisták szereplése esetén életre szóló élményt képes nyújtani.
A következő mérföldkő a balett párizsi bemutatója lett. 1992-ben a halálos beteg Nureyev hattyúdalának szánta A bajadért. Munkája nagymértékben követi az 1900-as változat felépítését, kivéve, hogy elhagyta a negyedik felvonást. Nureyev, rajongva a gesztusokkal történő mesélés hagyományaiért, elég sok pantomimikus részt hagyott benne a műben, azonban ezt kellőképpen ellensúlyozza a Párizsi Opera balettjének különösen csiszolt technikája és könnyed előadói stílusa. Nureyev több férfi csoporttáncot illesztett be a darabba, és majdnem teljesen visszaállította az esküvői divertissement táncait, amelyeket a Makarova-verzió kevésbé használt. Itt bukkant fel újra a papagájos tánc, a Danse Manu és a Danse Infernale. Mivel az Árnyak birodalmával véget ér Nureyev változata, az aranybálvány variációja végül a nagy divertissement részévé vált.
2002-ben készült el Szergej Viharev rekonstruált változata a szentpétervári Mariinszkij Színház számára az egyetlen rendelkezésre álló autentikus dokumentum, a Sztyepanov-féle lejegyzés alapján. A kritikák tánctörténetileg érdekesnek ítélték a bemutatót, azonban rámutattak arra, hogy a sok és részletes pantomimtől a 3 óra 50 perces balett maratoni játékidejű lett, es ez igencsak igénybe veszi a 21. századi nézőket. A rekonstruált balettből például eltűnt a bronz (arany) bálvány variációja, újra lehetett látni viszont azt a jelenetet, amikor Szolort felébresztik az Árnyak birodalma kép után, és végül az egész negyedik felvonás megújult. Ez utóbbi felvonásból a lótuszvirág táncra volt a legbüszkébb Viharev, amint erről egy interjúban vallott.
A Magyar Állami Operaház balettegyüttese 1976. október 23-án és 24-én az Árnyak tánca címmel A bajadér fehér képét. Ez nem volt példátlan vállalkozás akkoriban: a hatvanas–hetvenes években A bajadérból főként ezt a részletet táncolták a világban. A művet N. V. Baltacsejeva és A. L. Kumisznyikov tanították be Éhn Éva segédletével, néhány hónappal az eredeti alkotás bemutatójának 100. évfordulója előtt. A jelmezeket Mark Tivadar, a díszletet Csikós Attila tervezte, az estet Sándor János és Fráter Gedeon vezényelték. Mindössze kilenc estén ment az Árnyak tánca, ebből az utolsón a világhírű magyar származású balerina, Maina Gielgud lépett fel Níkiaként. Az Árnyak tánca végül sajnálatos módon nem épült be a hazai repertoárba.
A Magyar Nemzeti Balett 2008-ban bemutatott változata előtt egyetlen egyszer láthatta a közönség – igaz, rövidítve, de a 2008-as premierig a legteljesebb formában – A bajadért. Erre a Magyar Táncművészeti Főiskola 1998-as vizsgakoncertje adta az alkalmat. Kajdani Flóra betanításában, Dózsa Imre és Sebestény Katalin színpadra állításában tulajdonképpen két kép szerepelt: Gamzatti és Szolor esküvője és az Árnyak birodalma. A Petipa-féle koreográfia 2025 óta Mirzoyan Albert rekonstrukciójával látható.
Gara Márk