Aida
Részletek
Ajánló
Az Aidában gyötrelmes erkölcsi dilemma elé kerülnek a törékeny főhősök: kihez legyenek hűségesek: hazájukhoz, családjukhoz vagy szerelmükhöz? Az opera története háborúban fogant, nemcsak a megírás valósága, hanem a cselekmény szerint is. A hadifogoly etióp királylány és király, a szerelméért és szerelme miatt elbukó egyiptomi hadvezér történetén végigdübörög a háború. Egyiptom pirruszi győzelmet arat: pusztulást hoz mindenkire, aki ezt a győzelmet kívánta. Ez a mese a háborúról szól, amely egyidős az emberiséggel, és alighanem elmúlni is csak az emberiséggel fog. A háborúról, amely milliók életéről és haláláról dönt, szerelmeket és családokat szaggat szét, amely átitatja a harcban álló országokat, azok mindenféle rendű és rangú polgárait, a fáraóktól a rabszolgákig. De van, ami fölött nem diadalmaskodhat: a lélek tisztasága. Verdi mesterművének koncertszerű előadásában a világhírű tenor, Gregory Kunde látható Radamès szerepében.
Korhatár
Előadások
Cselekmény
I. felvonás
Aidát, az etióp királylányt rabszolgaként tartják fogva Egyiptomban, ám előkelő származását senki sem ismeri. Aida és Radamès, az ifjú egyiptomi hadvezér titkon szeretik egymást.
A főpap bejelenti, hogy az etiópok ismét megtámadták Egyiptomot, és közli Radamèsszel, hogy Ízisz őt jelölte ki az egyiptomi seregek élére. Amneris, a fáraó lánya szintén szerelmes Radamèsbe, és abban reménykedik, ha Radamès győztesként tér vissza, elveszi őt. Radamèst viszont az a remény élteti, ha győzelmet arat, titkos szerelmét, Aidát veheti el. Aida választás elé kerül: kinek a győzelméért imádkozzon: szerelme, vagy apja és egyben hazája győzelméért?
II. felvonás
Aida apja megtámadja Egyiptomot, hogy kiszabadítsa a lányát, de vereséget szenved. Radamès győztesként tér haza, a hadifoglyok között ott van Aida apja is. A fáraó kihirdeti, hogy Radamèsnek jutalmul bármilyen kérését teljesíti. A hadvezér az etióp foglyok szabadon bocsátását kéri, amit a főpap megakadályoz. A fáraó felajánlja trónját és lánya kezét Radamèsnek.
III. felvonás
Aida Radamèst várja az éj leple alatt,aki titkos találkozóra hívta a Nílus partjára. A hercegnő kilátástalannak látja helyzetét: szerelme a fáraó lányát készül feleségül venni, hazájába pedig nem térhet vissza. Váratlanul megjelenik apja, kíméletlenül meggyötri; tudja, hogy az ellenség fővezére a szerelme, és ráparancsol, hogy vegye rá Radamèst a hazaárulásra.
Radamès, megbízva Aidában, elárulja a hadititkot, mire Amonastro előront és Radamès tudomására hozza, hogy ő az etióp király.
A féltékeny Amneris is előront kíséretével, de mielőtt letartóztathatná a hazaáruló hadvezért, Radamèsnek sikerül elmenekítenie Aidát és apját.
IV. felvonás
Amneris kétségbeesetten próbálja megmenteni szerelme életét, akit miatta ítéltek halálra, de Radamès nem akar Aida nélkül élni. A halálos ítéletet végrehajtják, Radamèst élve befalazzák a kriptába. A néma sírboltban Aida bújik elő rejtekhelyéről, hogy együtt halhasson szerelmével.
Operakalauz
Az operairodalom legszebb szerelmi és halálkettőse
Jóllehet Verdi életművéből igazán nehéz (és ráadásul merőben ildomtalan vállalkozás) lenne kiemelni a különösen népszerű vagy ikonikus alkotásokat, ám az Aidával azért mégiscsak muszáj valami ilyesmit tennünk. Merthogy amit az utca embere nagyjából az opera műfajáról gondol – az az Aida. A fülbemászó nagy slágermelódiák garmadája, az egzotikus látványosság lenyűgöző/ megmosolyogható tablójeleneteinek sora, az obligát szerelmi háromszög, a cselekményt megtorpantó több balettbetét, de még az elmaradhatatlan extrém operai halálnem (itt épp a sziklasírba zárattatás) is mind fellelhető itt. S ha netán további bizonyságra lenne szükségünk, hát csak hallgassuk meg az Aida örökéltű Bevonulási indulóját az európai futballstadionokban! A típusosságnak ez a diadalmas felmagasztosulása mindazonáltal némi kockázatot is magában hordoz: könnyen megfeledkezhetünk a szóban forgó opera sajátszerű jegyeiről és külön értékeiről. Például a tablók, s bennük a lovak, a diadalszekerek és egyebek akarva-akaratlanul is elfedhetik a dráma intim, személyközi jellegét, amely pedig legalább annyira fontos, mint az egyiptomi-etióp ellentét.
Vagy éppenséggel észrevétlenül maradhat a közönség, sőt olykor még a rendezők számára is a címszerep meghökkentő mértékű passzivitása. Aida ugyanis, miközben mindvégig kénytelen kétfelé, s méghozzá két, egymással kibékíthetetlenül ellenséges tábor irányában engedelmességet és szolidaritást tanúsítani – maga nem lép fel cselekvőként. Az etióp királylány két áriája s egész szólama oly mágikus vonzerőt gyakorol az eredendően aktív jelenlétű drámai szopránokra (is), s egyáltalán a primadonnákra, hogy az énekesnői energiák kiáradása sokszor maga alá temeti a tétlen figurát. S habár az olasz operai nőalakok sorában igazán nem ritka az eseményeket elszenvedő áldozat típusa, az azért mégis figyelemre érdemes tény, hogy Aida első és egyetlen önálló cselekedete: elrejtőzése a Radamesnek szánt sziklasírban. Igaz, e tettnek köszönhetjük az operairodalom legszebb szerelmi és halálkettősét.
László Ferenc (Opera138)