Dido & Aeneas
Részletek
Ajánló
Henry Purcell korszakos remekműve, a Dido és Aeneas a trójai háborúhoz kapcsolódik, ami azonban a történelmi háttérnél még sokkal fontosabb ebben az alig egyórás gyöngyszemben, az a szerelem, ahogy Barta Dóra, az előadás rendezője is kiemeli: „Régóta tudja az emberiség, hogy ha valamibe bele lehet halni, akkor a Szerelem mindenképpen az. Ha boldog, ha nem, ha viszonzott, ha viszonzatlan, egy valami biztos: vérre megy. A Karthágó királynője és a trójai hős között szövődő és tragikus véget érő szerelmi románc Vergilius segítségével lett az egyetemes kultúrhistória egyik alaptörténete, de a harmincéves Henry Purcell volt az, aki zenéjével a csillagok közé röpítette hőseit, ahol immár három és fél évszázada ragyognak soha el nem halványuló fénnyel.”
Korhatár
Előadások
Bemutató: 2022. október 13.
Cselekmény
I. felvonás
Karthágó uralkodónőjét, a hatalmas teremtőerővel rendelkező Didót, akinek vezetése alatt a város csak épül és gyarapszik, egy ideje rosszkedv emészti, úgy érzi, sosem fog már nyugalomra találni: De mi lehet a baj? Hiszen a birodalom sosem volt ennyire sikeres. Belinda, a királynő udvarhölgye sejti az okot: Dido beleszeretett a náluk vendégeskedő trójai harcosba, Aeneasba, aki ide menekült a vesztes csata után. Dido talán még önmagának sem meri bevallani az igazságot, fél a veszteségtől és a fájdalomtól, fél, hogy elgyöngül mint vezető, ha teret ad érzelmeinek. Az udvarhölgyek azonban biztatják: politikailag is jó lenne, ha Trója és Karthágó egyesülne, ráadásul úgy tűnik, Aeneas is szerelmes Didóba. Mikor a hős megjelenik, Dido előbb hűvösen fogadja, de aztán nem bír az érzelmein uralkodni, átadja magát a szerelemnek, miközben lelkében a nem múló kétkedés elindít egyfajta belső rombolást.
II. felvonás
1. jelenet
A boldogság sosem egyszerű: sötét árnyak jelennek meg, a Varázslónő nem bírja tovább szemlélni a birodalom sikerét és Dido boldogságát, így elhatározza, hogy véget vet mindkettőnek. Segítségül hívja boszorkányait, és megosztja velük tervét: Merkúrnak, az istenek küldöttjének képében megjelenő ártó szellem fogja tudatni Aeneasszal, hogy azonnal útra kell kelnie, ettől majd Dido kétségbeesik, és belehal fájdalmába, Karthágót pedig lángok emésztik el. A remek tervet a boszorkányok kiegészítik egy ötlettel: vihart kavarnak az épp vadászgató szerelmesek köré, így választják őket szét, hogy a gonosz tettet végre tudják hajtani.
2. jelenet
Dido és Aeneas boldogan vetik bele magukat a vadászat élvezeteibe, Dido azonban mennydörgést hall, és véget ér a szórakozás. Visszatérnek a palotába, Aeneast azonban megállítja Merkúr, azaz a Varázslőnő-féle ártó szellem, és közli vele, hogy még ma éjjel útra kell kelnie, hogy Itáliában megalapítsa az új Tróját. Aeneas nem tehet mást, engedelmeskedik az isteni akaratnak, csak azt nem tudja még, hogyan mondja el mindezt szerelmének...
III. felvonás
1. jelenet
A matrózok búcsút mondanak alkalmi szerelmeiknek, és készölődnek a nagy útra. A Varázslónő és boszorkányai elégedettek, tervük jól alakul. A Varázslónő újabb ötlettel áll elő: a tengerbe fogja ölni Aeneast egy viharban, hogy az ármány teljes legyen.
2. jelenet
A palotában Dido úgy érzi, kezdeti félelme alapos volt, beteljesült, amitől félt, ami miatt nem akarta átadni magát a szerelemnek. Belinda sem tudja megnyugtatni. Aeneas érkezik búcsúzni, ám Dido már leszámolt magában ezzel a viszonnyal. Látva a nő kétségbeesését, Aeneas maradna, megtagadva az isteni (pontosabban isteninek hitt) parancsot, Dido azonban hajthatatlan, már nem akarja folytatni ezt a viszonyt. Miután Aeneas távozik, a valaha erős királynő elgyöngül, összeesik, nem marad más számára, mint a halál, hiszen a föld alatt nem fogja semmi baj érni, nem kell hasonló gyötrelmekkel szembenéznie, mint amiket ez a szerelem okozott neki. A többiek búcsút vesznek tőle, remélve, hogy sírja fölött a szerelem istene maga fog őrködni.
Média
Kritikai visszhang
"Az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében bemutatott produkció jó példa arra, hogyan tud a Magyar Állami Operaház bensőségesebb keretek között dolgozni, amikor fiatalabb generációkat kíván az opera világába bevezetni – és Barta Dóra rendezői koncepciója egyfajta főhajtás is az egy leányiskola számára komponált mű történeti háttere előtt. Ennek ellenére ez a Dido nem volt sem ad hoc, sem „iskolás”. Magas színvonalon kiállított produkció, stílusos zenei megvalósítás, szuper éneklés tanúi voltunk."
Ashutosh Khandekar, Opera Now
„Barta Dóra rendező-koreográfus jó érzékkel adaptálja az operát, nem kevés új szálat adva az eredeti cselekményhez. Rögtön a darab elején egyenruhás iskoláslányok rohannak a nézőtérről a színpadra, mintha a rendező megidézné az ősbemutató szereplőit. Hetykék, incselkedők, a kamaszok archetípusai, mindegy melyik évszázadban élnek. (…) Az »időutazók« fel-feltűnve követik Dido sorsát, érzelmi azonosulásra sarkallva a fiatalabb nézőket is.”
Lénárt Gábor, Art7
„Jól funkcionál a geometrikus formákat megjelenítő minimalista díszlet, zökkenőmentessé téve a jelenetváltásokat. A nem konkrét tereket megjelenítő színpadképek, valamint a stilizált, a szürke és sárga-arany árnyalataival operaló jelmezek kortalanságot adnak a történetnek. (…) A letisztult és modern koreográfia olykor kicsit elvonttá teszi, de egyértelműen hatásosan illusztrálja a történéseket.”
Péter Zoltán, Operaportál
Operakalauz
Semmi sem változott
Henry Purcell a Dido és Aeneas című művét egy leányiskola számára írta. Ezt a keletkezéstörténeti tényt előadásomban motívumként használom, mert úgy vélem, izgalmas analógiát lehet felfedezni az éppen 333 éve komponált mű körülményei és az idei (2022) bemutató célja között: ez utóbbi is éppen fiataloknak készülő beavató színházi produkció. Ahogy akkoriban ifjú lányoknak üzent a darab a világról, úgy szeretnék ma is a fiataloknak üzenni, illetve azt vizsgálni az alkotási folyamat során, hogy megváltoztak-e a világ alapvetései – mondjuk ki, a szerelemhez való viszony a több mint három évszázad alatt. Ami az érzelmeket illeti, úgy tűnik, semmi sem változott.
Dido egy erőskezű, építő, sikeres alkatú királynő. Aeneas egy igazi idol. Ebből a kapcsolatból akár valami jó is kisülhetett volna. A szerelem megjelenésével azonban Dido erejét veszti, félelmének ad teret, és mindazok a gonosz erők, amiket látunk, a Varázslónő, a Szellem, sőt maga a vihar is könnyen értelmezhető az ő belső, feldúlt lelkiállapotának. Sokat elárul a királynőről, hogy akármennyire összetörik a végére, Aeneasszal való utolsó párbeszédében újra erőteljes személyiségnek látjuk. Hogy mit szeretnék az előadással üzenni a fiatalságnak? Fontos résen lenni, mert ha valami rossz gondolat telepszik meg az ember fejében, annak csak romboló hatása lehet saját életében.
Barta Dóra (rendező–koreográfus)
Mintha egy kis enciklopédiát forgatnánk
Purcell operájának premierje 1689-ben volt egy londoni leányiskolában. A bemutató kettős célt szolgált: egyrészt az egyórás opera tömörsége folytán „beavató” műként megismertetni a nézőket az opera műfaj minden lehetőségével, a széles érzelmi skálát zenében megfogalmazó énekeseken kívül a kórus és a balett használatával, túlvilági elemek és varázslatok, szcenikai trükkök sorozatával – mintha egy kis enciklopédiát forgatnánk arról, milyen elemeket tartalmazhat egy opera előadása, milyen lehetőségek rejlenek benne, mennyiféle színt, érzelmet, evilági és túlvilági szereplőt tud felvonultatni ez a valóban „összművészeti” műfaj.
Másrészt „beavató” tanmeseként a bemutató célja lehetett a leányiskola hallgatóinak feltárni azt, hogy a felnőtt életben milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük, milyen súlyos választásokra kényszerülnek. Hiszen egy új erő akarja majd átvenni az irányítást a sorsuk fölött: a zabolátlan érzelem, ami gyermekként még nem jelent veszélyt, később azonban meg kell tanulniuk azt okosan kontrollálni, ha nem akarnak Dido sorsára jutni, aki kezdettől fogva nem uralja jól érzelmeit, balsejtelme szinte óhatatlanul is sorsává válik. Mindez egy, a trójai mondakörhöz illeszkedő történetbe ágyazva, csodálatos zenei megformálással: a Dido és Aeneas az operatörténet egyik remekműve, melyet a fiatal közönség elé a maga eredeti formájában viszünk, egy pici zenekarral (ahogy a leányiskolában is játszhatták), angol nyelven (elvégre ma a fiatalok a popzenéből jól ismerik az angol nyelv zeneiségét).
Barta Dóra rendező–koreográfus sokrétű előadása kibontja az összművészetben rejlő lehetőségeket, a fiatal táncosok folyamatos jelenléte, az énekkar a szokásostól eltérő színpadi használata, dinamikus térformái, a különleges díszlet és a ruhák mind-mind azt szolgálják, hogy ez az egy óra valóban „beavató” legyen az opera műfajába, és a több koron átívelő opera megérkezzen a 21. század nézői közé. Hogy az előadás hozzájuk szóljon, és így ismerhessék meg az ókori történet 17. századi feldolgozását, megfűszerezve Farkas Bence néhány mai, atmoszférikus zenei betétjével, ezáltal is „ismerőssé” téve a történetet.
Almási-Tóth András (az előadás dramaturgja)
A Dido és Aeneas rendkívül kifejező zene
A Dido és Aeneas című opera bemutatója idején az emberek minden bizonnyal ismerték a mű alapjául szolgáló Vergilius Aeneisét, melynek egyik legizgalmasabb epizódja a főhős Didóval való találkozása. Mindezt Purcell úgy dolgozta fel, hogy a komolyság mellett a boszorkányok, a visszhangkórus és a viharzene bevezetésével és jeleneteivel ki is figurázta a történetet, illetve kommentálta azt. Némi humoros-gúnyos-szarkasztikus hangvétel is megjelenik benne általuk.
Nem könnyű a Dido zenei megvalósítása. Sok helyen például recitatív az énekelt anyag, amihez a szövegmondás képessége nélkülözhetetlen, és ahhoz, hogy a zene igazán kifejező legyen, ez még az angol anyanyelvűek számára is erőfeszítést kíván meg. Purcell rendkívül expresszív zenét komponált. Nemcsak a már említett gonosz erők és természeti jelenségek ábrázolása által: a híres Dido-búcsúja a harmadik felvonás végén szinte a romantikus zeneszerzés csúcsa is lehetne. Ahogyan a zeneszerző felépíti az áriát, ahogy lentről indulva hosszú ütemeken át fokozza (és nem a barokkra jellemző teraszos dinamikát alkalmazza, sőt a kitöréseket is kerüli), gyakorlatilag kétszáz évvel megelőzi a korát. Ebben a produkcióban egy vonósötös és egy csembaló fogja kísérni az énekeseket. Nem tudjuk pontosan, hány hangszer játszott az ősbemutató idején, de könnyen lehet, hogy ennél nem sokkal több, így beszélhetünk valamiféle korhű hangszerelésről, amit különleges atmoszférazene tesz mégis modernné – a modern tánc megjelenésével karöltve.
Bartal László (az előadás zenei vezetője)