Don Giovanni
Opera IC Audiofil sorozat
Részletek
Ajánló
Vannak olyan napok, amelyeken Operaházunk azért nem játszhat, mert estig próbák folynak a színpadán. Vannak olyan nézőink, akik csak kedvezménnyel tudnák meghallgatni kedvenc slágerdarabjukat. És léteznek olyan művek, amelyek bár nagyon népszerűek, minden évadban mégsem tudjuk adni azokat a produkciók torlódása, a program kötelező változatossága miatt. Mindezen gondokat egyszerre orvosolhatja az OPERA új sorozata, az IC, amely nevében a vasfüggöny angol kezdőbetűit hordozza (iron curtain), de egy expresszvonat sebességével is válhat népszerűvé. Sorozatszerűen csak a következő évadba kerül, de már a futó szezonban is bemutatjuk "degusztációs céllal" néhány estén ezt a több mint hangversenyszerű, szinte félszcenírozott operajátszási formát. A címek nagy szerzők legnagyobb művei, amelyek viszont kisebb kórusigénnyel, kevesebb, ám kifejezetten nagy szólistafeladattal bírnak.
A megelőző díszletes színpadi próba után alig 60 perccel a 20% kedvezményt érvényesített rajongó az Operaház vasfüggönyét leeresztve találja. A hatalmas, dupla acéllap 170 m2-es felülete nemcsak a mögötte lévő, másnap soron következő produkciót takarja el, hanem audiofil igényeket kielégítő hangvetőként is szolgál majd. Ugyanerre az Ybl-metszettel díszített óriási felületre vetítünk ki egyedi videóinstallációt, ennek felső részén magyar és angol nyelven helyezzük el a szövegfordítást. A zenekar szokás szerint árokban foglal helyet, a válogatott, elsőrangú vokális szólisták viszont - a vasfüggöny ajtaján kilépve - a rivaldában, a színpad legelején ülnek, s ha énekelnek, természetesen állnak.
A forma kvázi koncertszerű, ám a szereplők kottát nem használnak, viszont korhű jelmezt igen, arcuk-kezük-testük szabad a dramatikus gesztusokhoz. A közreműködő énekkar az épület különböző pontjairól látja el feladatát, erőteljes térhangzással meglepve a közönséget. És mindebből egyetlen igen fontos, közös élmény nyerhető: a vendégekhez sokkal közelebbi, a míves részleteket felnagyító, a normál színpadi működéshez képest sokkal intenzívebb, színesebb dinamikai skálájú, valóban lemezminőségű hangzás csodája Magyarország így minden bizonnyal legjobb akusztikájúvá tett nézőterén: az Operaház kvázi koncerttermében.
A 2026/27-es évadban A kékszakállú herceg vára, a Don Giovanni, a Rigoletto és a Tosca audiofil hangverseny-előadásaival folytatódik a 2025-ben útjára indult sorozat.
Korhatár
Előadások
Bemutató: 2025. november 4.
Cselekmény
Első felvonás
Don Giovanni éppen újabb szerelmi légyottba bonyolódott, míg szolgája, Leporello arról panaszkodik, hogy belefáradt a helyzetbe: állandóan urára kell kint várnia. Már éppen ott is hagyná, amikor meghallja, hogy vita tör ki Don Giovanni és az éppen hódítása célját szolgáló Donna Anna között. Hirtelen megjelenik Anna apja, a Kormányzó, hogy megvédje lánya erényét. Anna rájön, hogy atyja veszélyben van, ezért segítségért siet, míg a Kormányzó és Don Giovanni összecsapnak. Don Giovanni Leporello segítségével elmenekül. Amikor Donna Anna vőlegényével, Don Ottavióval ismét a helyszínre érkezik, meglátja apját vérbe fagyva. Próbálja megérteni a történteket, és követeli vőlegényétől, hogy bosszulja meg a tettet.
Donna Elvira érkezik, aki férje hűtlenségéről panaszkodik. Don Giovanni, meghallván a boldogtalan nőt, azonnal ott terem, hogy megvigasztalja. Csak az utolsó pillanatban veszi észre, hogy az nem más, mint Donna Elvira, akit ő maga vett feleségül, azután elhagyta. Leporellóra marad a feladat beszámolni az asszonynak férje szerelemi kalandjairól. Elvira összetört szíve bosszúért kiált.
Don Giovanni és Leporelló egy lakodalomba csöppennek, ahol Zerlina, a fiatal menyasszony felkelti Giovanni érdeklődését. A férfi meghagyja Leporellónak, hogy távolítsa el a vőlegényt, Masettót és a többi vendéget. Giovanni könnyedén feledteti Zerlinával Masetto iránti hűségét, amikor házasságot ígér neki. A lány képtelen ellenállni a csábításnak. Mielőtt azonban a férfi megkaphatná, amit akar, Donna Elvira jelenik meg a színen, és a férjét illető vádakkal sikerül Zerlinát elbizonytalanítania.
Don Giovanni most Donna Annával és Don Ottavióval találkozik össze, akik baráti segítségét kérik. Elvira ismét közbelép, és kétségeket ébreszt bennük férjével kapcsolatban. Ottavio nem tudja mire vélni ezeket a rágalmakat, míg Anna megérti az ismeretlen, kétségbeesett asszonyt. Giovanni azonban egyszerűen csak bolondnak nevezi, és magával viszi. Donna Annából egyszer csak kitör a panasz: Don Giovannit azzal vádolja, megpróbálta őt megerőszakolni, és apja vére is az ő kezén szárad. Don Ottavio azzal vigasztalja menyasszonyát, hogy majd ő kideríti az igazságot.
Zerlina időközben visszatér a feldúlt, sértett Masettóhoz, és megpróbálja kibékíteni. A fiú már éppen megbékélne, amikor meghallják Giovanni hangját. Zerlina rémült reakciója újra feléleszti a féltékenység lángját, és a lány könyörgése ellenére Masetto elrejtőzik, hogy kiderítse, mi folyik Zerlina és Don Giovanni között. Mielőtt bármilyen szerelem beteljesülhetne, Masetto félbeszakítja őket. Don Giovanni azzal magyarázza a helyzetet, hogy csak játék volt az egész, így akarta megünnepelni a menyegzőjüket.
Don Ottavio Donna Anna és Donna Elvira társaságában azt próbálja kideríteni, tényleg elkövette-e Don Giovanni azokat a szörnyűségeket, amivel a nők vádolják. Elvegyülnek a násznép között, akiket Leporello szórakoztat, hogy közben Giovanni újra szerencsét próbálhasson Zerlinánál – ezúttal akár erőszakkal is. A lány segélykiáltására felfigyelve az egybegyűltek Giovanni nyomába erednek, aki viszont Leporellót akarja bűnbaknak megtenni. De már senki sem hisz neki, a sarokba szorított Don Giovanni elmenekül.
Második felvonás
Leporello ugyan megfogadta, hogy most már otthagyja Don Giovannit egyszer s mindenkorra, képtelen sorsára hagyni urát. Mikor Donna Elvira újra felbukkan, Giovanni megint leveszi a lábáról, majd megparancsolja Leporellónak, hogy cseréljenek ruhát. Elvirát sikerül így rászedni, és boldogan követi Leporellót abbéli hitében, hogy sikerült a férjét visszaszereznie. Giovanni, végre megszabadulva Elvirától, újabb szerelmekről ábrándozik, ám megjelenik Masetto, hogy elégtételt követeljen. Giovanni Leporellónak adja ki magát, és azt ígérve, hogy segít megtalálni a gonosztevőt, lefegyverzi, végül összeveri Masettót. A sebesült férfira Zerlina talál rá.
Elvira még mindig abban a hitben tévelyeg, hogy a férjével tölt időt, és élvezi az egymásra találás örömét. Leporello próbál szabadulni a helyzetből, de Anna, Ottavio, Masetto és Zerlina útját állják. Azt hiszik, rátaláltak Don Giovannira, és végre eljött a bosszú ideje, ám ekkor Leporello felfedi kilétét. Az üldözőknek pedig be kell látniuk, újra rászedték őket. Mostanra Ottavio is minden kétséget legyőzött magában Don Giovanni bűntetteivel kapcsolatban, és megesküszik, hogy felelősségre vonja.
Leporello és Don Giovanni újra találkoznak, amikor is fenyegető hang hallatszik, ami Giovanni halálát követeli. Giovanni azt gondolja, tréfa, de Leporello szerint csakis a Kormányzó lehet, aki most eljött, hogy megbosszulja saját halálát. Giovanni azt parancsolja Leporellónak, hívja meg vacsorára. A hang elfogadja a meghívást.
Don Ottavio megígéri Donna Annának, hogy a büntetés nem várat sokat magára, és sürgeti, hogy lépjen már vele házasságra. Anna vonakodik. Don Giovanni a saját halálát várva fenséges lakomát tálaltat fel Leporellóval. Elvira megint megjelenik, és férje életét féltve könyörög neki, változtasson életmódján – mindhiába. Don Giovanni készen áll, hogy szembe nézzen a következményekkel, és elfogadja, hogy élete véget ér.
Forrás: Staatsoper Unter den Linden Berlin
Operakalauz
Bevezetés
A Don Giovanni elnyűhetetlen, sokarcú remekmű: minden kor otthon érzi magát benne, örök provokáció, maga a borzongtató érzékiség, a pulzáló szexualitás. Olyan eleven vágymintázatokat test és a szellem metafizikai konfliktusaként, valamiféle középkorias naturális macsóság és a felvilágosodott, emancipált szerelem, sem a lehetséges és a lehetetlen szerelmi kiteljesedés, netán az e világi és túlvilági „igazság”, vagy a természet szerint való és az azzal ellenkező ellentétére alapozott gondolati konstrukcióként. Mozart sokkal inkább a vágy démonikusságáról beszél, mely időnként felemel, máskor kivéreztet: erre jó példa Donna Elvira egyszerre megváltó és elpusztítandó vágyával szembeni paradox tehetetlensége, de Don Giovanni önélvező retorikája és számos, önmaga határait fürkésző, permanensen önveszélyes provokációja is. Don Giovanni felszabadító libertinus is: szerinte szélsőséges érzelmek nélkül nincs is értelme a létezésnek, az emlékezetes pusztulás pedig a teljes értékű létezés bizonyítéka.
Mozart operája bámulatos szerkezetű, ezt Kierkegaard vagy Fodor Géza mellett talán a hangnemek „kaleidoszkópszerű” alkalmazását fürkésző Peskó Géza írta le a legeredetibben: „A Don Giovanni zenéje hét előjegyzésnyi távolságon belül marad. Ezen a távolságon belül van a földi vonatkozású modulációk határa, ezen túl elvesztik értelmüket. A nyolc előjegyzésnyi távolság érintése ténylegesen az élők kalandjainak, megtapasztalásainak a végét jelzi, a másvilágra nyit kaput.” Az opera lényege pontosan ez a kapunyitogatás: a megélt pokol és mennyország látványán keresztül bekukkantani az örökkévalóságban megsejthető pokol és/vagy mennyország igazságszolgáltatásába.
Csehy Zoltán (Opera138)
Az operák operája
Az operák operája – megalapozott, sőt bebetonozott közhelyet követve gyakran említjük így a Don Giovannit, ám e műnek oly szerteágazó a legendaköre és oly hatalmas a kulturális hátországa, hogy néha mégis megfeledkezünk az alkotás legkézenfekvőbb jellegzetességéről: arról, hogy a Don Giovanni – opera. Méghozzá vígopera, merthogy a dramma giocoso megjelölés nem valamiféle kettős természetű operatípust jelölt a maga korában, hanem vígoperákat. Ez a tény persze nem teszi lehetetlenné – sem hiábavalóvá azt, hogy a Don Giovannit világdrámává, romantikusan kiszélesített látomássá növessze egy-egy nagy karmester vagy rendező, elvégre Wilhelm Furtwängler filmre vett 1954-es salzburgi előadása éppen ilyen csodát vitt végbe. Az alapértelmezett Don Giovanni (ha ugyan beszélhetünk ilyesmiről egyáltalán!) azonban vígopera, s mint ilyen, korántsem csupán vokális kihívások elé állítja a mindenkori előadókat.
A vígoperának ugyanis minden nehézkedéstől mentesnek és minden pillanatában magától értetődőnek kell hatnia a színpadon, s ezt az illúziót csak igazán jól sikerült előadások képesek megteremteni. A „hagyományos” operaénekesi vicceskedés itt éppoly kiábrándítónak bizonyulhat, mint a recitativók elnagyolása. Merthogy hangozzék fel bár olaszul vagy magyarul a Don Giovanni (vagy jószerint akármely más vígopera), a recitativók életteli lendülete, természetes ritmusa teremtheti meg azt az oly kívánatos alapérzetet, hogy a közönség épp születőfélben találja mind a riposztokat és parádriposztokat, s általuk az egész történetet.
A Don Giovanni mindenkori előadásainak másik nagy, s immár egyedi nehézsége az, hogy szemléletessé kell válnia a címszereplő különleges formátumának és férfiúi vonzerejének. Megannyi jelentős operai szerep megoldható reprezentatív személyiség és szexepil híján is, ám Don Giovanni figurájához a legtöbbször még a radikális Regietheater gyakorlatában is nélkülözhetetlen egy-egy operaszínpadi nagyvad jelenléte. A teljes legendát és a szerep irodalmát ugyan nem szükséges behoznia magával a színpadra, de az még jócskán személyiségdeficites korunkban is alapvető elvárás maradt a néző részéről, hogy lenyűgöző férfi lépjen elé ebben a szerepben. A napjainkban dívó barihunks-mánia, vagyis a látványosan macsó baritonok (meg basszbaritonok és basszisták) körüli felhajtás elvileg még kedvez is az említett elvárás beteljesülésének, jóllehet a férfias kiállás és a kidolgozott felsőtest önmagában persze még korántsem garancia a reprezentativitás színpadi megjelenítéséhez.
S végül, emelkedjék ki bár mégannyira a legendabéli vagy – szerencsés esetben – az aktuálisan színpadra lépő Don Giovanni a maga környezetéből, azért e Mozart-opera is tökéletesen összevágó csapatmunkát, érzékenyen kimunkált összjátékot követel. E nélkül például kuszává és – szégyen még leírni is! – érdektelenné válhat az I. felvonás fináléja, míg a címszereplő pokolra kerülését követő záró hatos akár egyenesen fölöslegesnek is tűnhet. Ezért van úgy, hogy egy Don Giovanni-előadás legfeljebb egy gyenge Masettót tud komolyabb fogyatkozás nélkül elviselni és sikerrel ellensúlyozni, de már Zerlina vagy Don Ottavio sérülékenysége rendre felborítja a kényes, ám megvalósultában eszményi egyensúlyt.
László Ferenc (Opera138)