Kapcsolatban maradunk
Walking Mad, Bedroom Folk, Black Cake
Részletek
Ajánló
Elképesztő utazásra invitálja a kortárs tánc rajongóit a Magyar Nemzeti Balett, amelyen a műfaj egészen más arcát ismerheti meg a közönség. A klasszikus és modern zene izgalmas elegye, a hangulatos megvilágítások, az akrobatikus mozdulatok és egy különleges fal teremtenek egyedi atmoszférát az Eiffel Műhelyház Bánffy termében. Találjuk meg önmagunkat az őrületben, teremtsünk rendet a káoszban, és ne engedjük el egymás kezét egy fergeteges partiban, mert minden helyére billen, ha kapcsolatban maradunk!
Előadások
Bemutató: 2001. május 17.
Walking Mad
Johan Inger, a Cullberg Ballet korábbi művészeti vezetője, a Svéd Királyi Balett és a Holland Táncszínház (NDT) egykori táncosa a nagyhatású Jiří Kylián ösztönzésére csaknem negyed százada mutatkozott be koreográfusként. Első próbálkozását (Mellantid) azonnal siker koronázta, melyet számos újabb koreográfia követett, például 2001-ben a Ravel Bolerójára kilenc táncossal színpadra álmodott Walking Mad. A darab a szókratészi elvet tükrözi, miszerint: „A legnagyobb áldások az őrület képében találnak ránk.” A lélegzetelállító táncműért Johan Inger még ugyanebben az évben elnyerte a legjobb előadásnak járó Lucas Hoving-, valamint a Danza & Danza díjat. „Ravel híres Bolerójának erotikus, már-már giccses története késztetett arra, hogy megvalósítsam saját elképzelésem. Szinte azonnal eldöntöttem, hogy különböző kapcsolatokról fog szólni különböző helyzetekben. Egy falat álmodtam, amely a minimalista zene alatt átformálja a teret, hogy kisebb tereket és helyzeteket hozzon létre. A Walking Mad utazás, melyben saját félelmeinkkel, vágyainkkal és a lét könnyűségével szembesülünk” – nyilatkozta a koreográfus.
Bedroom Folk
Sharon Eyal és Gai Behar a mai kortárs táncművészet egyik legizgalmasabb, legeredetibb alkotópárosa. A jeruzsálemi születésű Eyal Izrael kiemelkedően fontos Batsheva Táncegyüttesének táncművésze, majd koreográfusa volt, mielőtt 2013-ban megalakította saját együttesét, a L-E-V Companyt, akikkel már Budapesten is vendégszerepeltek 2017 áprilisában. Alkotó- és élettársa Gai Behar tel-avivi DJ, underground kreatív szakember. A Bedroom Folkot 2015-ben alkották meg a Holland Táncszínház (NDT 1) számára. Az alig félórás koreográfiában egyenlő arányban kap hangsúlyt a zene, a tánc és a fény. A letisztult, egyedi formavilágú, egzotikus táncelemeket ötvöző, szuggesztív színekkel és megvilágításokkal operáló alkotás különleges, magával ragadó atmoszférája egyszerre komoly és bolondos. Egy rendezett káosz, mely a jövőbe mutat.
Black Cake
30 éves volt a Holland Táncszínház, amikor Jiří Kylián azt mondta Hans van Manennek: „Te csinálod a balettet az évfordulóra.” Erre van Manen: „Tényleg? És mit csináljak?” Kylián azt felelte: „Egy tortát.” Így született meg a humorra épülő, öttételes ünnepi paródia, az ellenállhatatlanul szellemes Black Cake. Van Manen egy koktélpartit álmodott színpadra hat párral, egy pincérrel és sok pezsgővel. A mű bravúros fináléjában Massenet Thaïsának híres Meditációjára már kissé becsípve táncolnak a vendégek. Az 1989-es ünnepi premier bukás volt. Az előadást követően fényes fogadást tartottak a színpadon, és van Manen visszaemlékezései szerint mindenki úgy tett, mintha ő maga nem létezne. 18 hónappal később aztán Kylián azt mondta van Manennek: „Megcsináljuk újra a Black Cake-et.” Mire a koreográfus ismét csak annyit kérdezett: „Tényleg?” Azóta hatalmas sikerrel megy a darab a világ minden táján.
Média
Balettkalauz
Walking Mad
A különös hangulatú, minimalista látványvilágú és erőteljesen kortárs mozgáskészletű táncmű a Holland Táncszínház (NDT) táncosai számára készült 2001-ben, és számos fontos díjat nyert. A koreográfust Maurice Ravel híres Bolerója inspirálta, de a jól ismert, sokszor feldolgozott zenét ezúttal csupán kiindulópontnak tekintette. „A Walking Mad olyan utazás, amely során félelmeinkkel, vágyódásainkkal és a lét könnyűségével találkozunk” – vallja Inger. Az utazás pedig, amelyre félreérthetetlenül utal a kezdőkép (kabátban, kalapban érkező férfi), mindennapi életünk őrületeit is bemutatja, természetesen az örök témában, a nő–férfi viszonyban is. Ahogyan a mű gondolatiságát sem lehet egyetlen szálon végigkövetni, úgy a koreográfus a muzsika felhasználásában is szokatlan megoldásokat alkalmaz.
„Őrültségnek” tűnhet, hogy a tisztelettel övezett zenemű egyszer csak megszakad, elhallgat, majd egy idő múlva újraindul. Ezzel pontosan a zene ívét töri meg az alkotó. Majd végül nem a szokott zenei „csattanó” a táncdarab záróakkordja, hanem egy egészen más hangulatú mű, Arvo Pärt Für Alina (1976) című poétikus zongoradarabja festi alá a búcsúduettet, amely az elválásról, elszakadásról szól. Az alkotói eszköztár fontos kelléke a színpadon alkalmazott, kerekeken guruló deszkakerítés, a fal, amely kiterjeszti a mozgások lehetőségeit. Fel lehet rá mászni, lógni lehet rajta, vagy nekicsapódni, ajtók nyílnak és csukódnak benne, de le is dőlhet, hogy a táncosok testét emelve álljon fel újra. Rajta és ellenében is lehet táncolni... Életünk kereteinek, lehetőségeinek, gátjainak és kapuinak szimbóluma...
Major Rita
Bedroom Folk
Az összeszokott alkotópáros, Sharon Eyal és Gai Behar koreográfiáját 2015-ben mutatta be a Holland Táncszínház (NDT1). A bemutató óta nemzetközi sikernek örvendő darab a folyamatos kísérletezésen és a táncnyelvek ötvözésén alapul úgy, hogy közben harmonikusan szintetizál. Mint a legtöbb kortárs alkotásban, így a Bedroom Folkban sem kell történetet keresni, egyszerűen csak hagyjuk, hogy hasson ránk a látvány! A négy nő és a négy férfi által képzett tömb lassan menetel felénk a nyitóképben, hogy később ezt a tömör formát fellazítva jusson minden táncművész egyéni feladatokhoz. S ez rendjén van így, mert az NDT minden táncosa egyedi, valódi egyéniség, csupán tánctudásuk magas szintjében hasonlítanak egymásra. Amint a zene ritmikája gyorsul, a mozgások egyre jobban eltávolodnak a minimalizmustól.
A feszesen, ugyanakkor lendületesen megkoreografált lépések révén ismerjük meg a karaktereket, a táncosok között feszülő pillanatnyi viszonyokat. Mindezt a fény teszi teljessé, hiszen a sötétből előtörő meleg színek által ábrázolt tér legalább annyit tesz hozzá a Bedroom Folk hangulatához, mint a zene vagy maga a tánc. Mint oly sok kortárs koreográfia, ez is felfogható az egyén és a csoport viszonyáról készült tanulmányként, ugyanakkor rondóra emlékeztető szerkezete maga a rendezettségből ki-kitörő, kontrolált pillanatnyi szabadság. A művet Magyarországon először a Magyar Nemzeti Balett mutatta be 2018 októberében.
Black Cake
Hans van Manen alkotását 1989-ben mutatta be a Holland Táncszínház, az NDT. Az öt komponista műveiből alkotott zenei montázsra született darab premier-szereposztásában olyan, ma már koreográfusóriásnak számító táncosok léptek színre, mint a magyar közönség által is jól ismert Paul Lightfoot vagy Nacho Duato. Az anekdota szerint az NDT harmincadik születésnapjához közeledve a világhírű cseh koreográfus, a társulatot negyedszázadon át művészeti igazgatóként vezető Jiří Kylián van Manenhez fordult: „Te csinálod a balettet az évfordulóra.” „Tényleg? És mit csináljak?” – kérdezte a megszólított. „Egy tortát” – jött a válasz. E kajánul szellemes intermezzo adta az ötletet van Manen számára ehhez a szabálytalan és friss darabhoz, mely egyszerre intim és univerzális, emelkedett és cinkosan összekacsintó.
Black Cake, azaz: fekete torta – abszurd fogalmi összetétel, fanyarul kedves ajándék a Mestertől, aki az ünnepelt NDT születésétől kezdve jelen volt és döntő befolyást gyakorolt a társulatra, táncos generációkat kinevelve, pompás művei tolmácsolóivá avatva művészeit. Van Manen a műben megcsillogtatja – ritkán használt, de annál markánsabb – humorát, pajkosan felrántva a függönyt, melyek a színi szentély mutogatni nem akart hátsó udvarát rejti el a nézői tekintetek elől. Ünnepélyeset és profánt, éterit és esendőt sorol egymás mellé: virtuóz táncosai pezsgőspohárral kezükben, komikusan tántorognak felénk szerepükből ki-kiesve. Hiszen ők is csak emberek.
Halász Tamás