Kortalan kortárs '27

Trois Gnossiennes

A hatalmas Hans van Manen-repertoár emblematikus darabját 1982-ben mutatta be a Holland Nemzeti Balett (HET). A kétszereplős alkotás a társulat számára készített, 1980 és 1984 között született, öt darabból álló Zongoravariációk (Pianovariaties) című ciklus harmadik műve, időben a Budapesten 1998-ban bemutatott Szarkazmust követi. Érdekesség, hogy e művének bemutatója előtt fél évvel, Five Short Stories című – a sorozattól független – alkotásában más szerzők művei mellett van Manen már használta Erik Satie címadó kompozícióját. A pas de deux nőalakját a koreográfus Aradi Mária balettművészre álmodta meg, akinek kivételes pályája a Magyar Állami Operaházban indult. A táncművész 1972-től Hollandiában élt: a HET vezető szólistája, majd balettmestere volt több mint három évtizeden keresztül.

A Trois Gnossiennes Erik Satie mágikus szépségű remekére építve egy különös viszony képét vázolja fel. Az érzékeny ecsetvonásokkal vázolt kettős portréban bizalom, az alá-fölérendeltség, a viszonylagosság, egymásra utaltság képei villannak elő. Van Manen lírai és groteszk elemeket mesterien váltogatva, emlékezetes jegyeket összeszőve ábrázol monológokat és dialógust, szimbolikus pillanatokat egy intim mélységekben gazdag kapcsolatról. Az egyszerű pózok bravúrosan akrobatikussá emelkedése, az ernyedő, megéledő testtel folytatott talányos és rendkívüli játék teszi felejthetetlenné e sűrű és rövid alkotást.

Halász Tamás

5 tangó

Hans van Manen Astor Piazzolla öt tangóművére (Todo Buenos Aires, Mort, Vayamos al diablo, Resurrección del angel, Buenos Aires hora cero) készült koreográfiáját 1977-ben mutatta be a Holland Nemzeti Balett, a HET. A művet a Magyar Nemzeti Balett társulata számára az a Rachel Beaujean tanította be, aki az ősbemutató táncosa is volt. A darabot már többször is láthatták a hazai balettrajongók: először a Magyar Táncművészeti Főiskola végzősei adták elő az Operaházban, 1998. június 28-i vizsgakoncertjükön. A mű 1999 tavaszán (a MOKKA-est programjában) került az OPERA balettrepertoárjába.

Az 5 tangó Hans van Manen egyik legismertebb alkotása: a pompás zene és tánc egyszerre idézi meg egy nagyváros lüktetését és a perzselő, szenvedélyes ösztönök világát. Nem van Manenről lenne szó, ha a koreográfia egyszerűen csak a latin lobogás panelszerű elemeiből építkezne. A koreográfus – aki a legenda szerint véletlenül, egy baráti összejövetelen figyelt fel Piazzolla muzsikájára – tiszta szerkezetű képekből építi fel ezt az univerzumot, egyfajta érzelmi panorámaképet. Jean-Paul Vroom díszletei és jelmezei a harmincas évek filmjeinek (így Fritz Lang Metropolisának) látványvilágát idézik meg. A hol fülledten lomha, hol virtuóz elemekben felpörgő tempóval, szólisztikus és csoportjelenetekkel izgalmasan játszó alkotás egyén és közösség változatos játszmáit, a szerelem, a vonzódás sokarcúságát, sokrétűségét, egy korszak arcképét tárja elénk. Külön gyönyörűség figyelni, van Manen milyen apró jegyekkel ábrázolja-árnyalja alakjainak érzelmi portréját, belső rezdüléseit, finoman egyensúlyozva a hűvös szenvtelenség és a túláradó érzelmek között.

Halász Tamás

Petite Mort

A Petit Mort című balettet Jiří Kylián kifejezetten a Salzburgi Zenei Fesztiválra készítette 1991-ben, Mozart halálának kétszázadik évfordulóján. A talán legszebb zongoraversenyekből választott részletekre (A-dúr zongoraverseny – Adagio, K. 488; C-dúr zongoraverseny – Andante, K. 467) hat nő és hat férfi táncol ebben a különleges hangulatú táncdarabban. Mellettük hat kard is szerepel a műben, amelyek szinte partnerként mozognak együtt a táncosokkal, olykor szokatlanabb, zabolázatlanabb és sajátosabb helyzeteket teremtve, mint a hús-vér partnerekkel való táncolás. Míg a kard a férfiak számára jelenít meg ezernyi szimbólumot (amelyek közül csak egy a férfiasság jelképe), addig a koreográfus a fekete, barokk stílusú ruhákkal, bizarr krinolinokkal a nőiességet hangsúlyozza. A megelevenedő, mozgó-guruló kellékek néha a táncosnők testét alkotják, máskor külön életet élve távolodnak el a testektől.

Kardok, ruhák, torzók, nők, férfiak, fejek, testek és végtagok… Mindezen elemek nem valamilyen provokáció kellékei. Kylián képi szimbolikája egy olyan világot mutat be, ahol az agresszió, a szexualitás, a csönd, a muzsika, a sebezhetőség, az egymásra utaltság és az örök emberi szépség együtt létezik sajátos költőiségben. A frivol érzékiség és egy különleges érzésvilág fenséges és időtlen párbeszédei zajlanak a néző szeme előtt a szereplők kettőseiben és csoportos táncaiban. „Petite Mort” azaz „kis halál” a francia nyelvben a szexuális beteljesülést jelenti, a gyönyör szenvedélyes, önkívületi pillanatát, amikor szinte megszűnik a valóság. Használják a kifejezést akkor is, amikor olyan tragikus dolog történik az emberrel, amelynek hatására „valami egy kicsit meghal benne”. Kylián a halállal kapcsolatos sokféle impressziója nyomán tágítja ki a szimbolikus képekből szőtt balettjét egyfajta „haláltánccá”. Az emberi életet mindvégig – még a legihletettebb pillanatokban is – elkísérő gondolatot szövi a gyönyörű, olykor szokatlan megoldásokat tartalmazó, ugyanakkor virtuóz eleganciájú duettek nagyszerű sorozatába. Merész látványosság, nagyszerű táncos fizikai teljesítmények, elegancia és stílusérzék jellemzik a koreográfusnak ezt az érett korszakából származó balettjét.

Major Rita

Hat tánc

A Petite Mort párdarabjának tekinthető Hat táncról Jiří Kylián a következőket vallja: „Mozart zenéjét választottam ehhez a produkcióhoz – azét a Mozartét, aki kiválóan példázza, hogy egy fájdalmasan rövid életút alatt is meg lehet érteni az életet a maga teljességében, fantáziagazdagságában, nevetségességében és őrültségében... ő ugyanis elfogadta, hogy életünk nem más, mint maszkabál, valami sokkal mélyebbnek és jelentőségteljesebbnek a jelmezes próbája... Bár Mozart Hat tánca szórakoztató jellege miatt nagy népszerűségnek örvend, szerintem nem lenne szabad csupán valamiféle börleszket látni benne. A zenében rejlő humornak itt az lenne a valós szerepe, hogy ráirányítsa a figyelmünket értékeink relativitására... úgy döntöttem, hogy nem alkothatok szimplán egy, a zeneszerző humorérzékét és zenei zsenijét tükröző táncsorozatot. Ehelyett hat, látszólag zavarosnak tűnő képet koreografáltam.”

1986-ban, Amszterdamban bemutatott balettjében Kylián a mozarti játékosságot és az abszurd valóságot ültette át a mozdulatok nyelvére. Nem akart semmilyen történetet sem elmesélni, inkább a börleszk szótári meghatározásának megfelelően esetlen, olykor irreálisan viselkedő hősök képtelen helyzeteire, helyzetkomikumaira építette táncdarabját. A pajzánság ebből a műből sem hiányzik, az életteli jelenetek sziporkázó karikatúrái férfiak és nők ezerarcú, de mégis öröktől ismerős kapcsolatainak. A fergeteges koreográfiai megoldások mellett, amelyben a klasszikus balett technikája és a koreográfusra jellemző egyedi mozdulatok kapcsolódnak össze társastáncokra is emlékeztető kombinációkban, ezúttal is fontos mellékszereplők a kellékek: a borzas frizurák, a maszkírozott arcok, a parókákból szállongó rizsporfelhők, a feszes térdnadrágok, repdeső-csavarodó női ruhák. A nyolc táncos az első pillanatban úgy jelenik meg a színpadon, mintha egy Mozart korabeli panoptikumból lépnének elő, majd éppen a koreográfia újszerűsége, frissessége és szédületes dinamikája okozza, hogy egyre modernebb, időtlenebb, általánosíthatóbb hőseivé válnak Kylián abszurd alkotói világának. Eközben egy percre sem tűnik el Mozart zsenije, ott érezzük őt a zenében, a hangulatban, a látványvilágban.

Major Rita