Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége / Krizantémok, avagy Liù halála
Részletek
Ajánló
Az OPERA felkérésére a honi kortárs drámaírás egyik meghatározó alakja, Szálinger Balázs két művet is készített. A Wagner és Nietzsche kapcsolatának megfordulását bemutató Siegfried-idill, avagy egy barátság vége című drámát a közelmúltban elhunyt Kálloy Molnár Péter rendezte, és ennek – részben az ő emléke miatti – felújítása kiköveteli a párdarab, a Puccinit szolgáló leány botrány övezte halálának szomorú történetéből írott Krizantémok újrafelvételét is a repertoárba. Utóbbi most Almási-Tóth András rendezőnek, az OPERA művészeti igazgatójának és a Zeneakadémia docensének új olvasatában érkezik. Kísérleti előadása korábbi Poppea megkoronázása című produkciójához hasonlóan a teljes termet bejátssza. Ez az újfajta, izgalmas térhasználat immerzív élményt kínál a közönségnek, akik így nem csak külső szemlélői lehetnek az eseményeknek, hanem testközelből élhetik át a Puccini-villában lejátszódó drámát. A színművészekkel felálló prózai művet Puccini Krizantémok című vonósnégyese tagolja, amelyet természetesen a Magyar Állami Operaház művészei adnak elő, a produkció a Siegfried-idillel párt alkotva az Eiffel Műhelyház Bánffy termében valósul meg.
Korhatár
Szexuális tartalom miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
Előadások
Bemutató: 2018. május 13.
Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége
A Wagnernél harminc évvel fiatalabb Nietzsche egy teljes évtizedet tölt a zeneszerző bűvöletében, de kapcsolatuk jóval több és fordulatosabb annál, semmint hogy csak bálvány és rajongója viszonyaként tekintsünk rá. Levelezésük és más dokumentumok alapján a generációs különbségtől a zeneesztétikán át a nagy filozófiai kérdésekig vagy akár emberi gyengeségekig minden terítékre kerülhet. És minduntalan feltűnik a Siegfried-idill hátborzongatóan szép muzsikája, amely egy sosem volt, de vágyott életérzést mond el szavak között, helyett.
Krizantémok, avagy Liù halála
Torre del Lago, 1908. A világhíres zeneköltő, Giacomo Puccini felesége, Elvira már az őrület határán él, sokadik – jogos – féltékenységi rohama után Doria, a cselédlány lesz sejtéseinek tárgya. Pokollá változik a festői kis faluba elbújt komponista családi élete, Párizsba menekül. Elvira a tagadásoknak nem hisz, és egyre nagyobb erővel támadja a náluk évek óta szolgáló lányt, akit el is bocsát. Mivel a gyanúsítgatás folytatódik a faluban, Doria végül öngyilkosságba menekül: mérget iszik, több napon át haldoklik. Elvira Milánóba utazik a botrány elől, a boncoláskor pedig jegyzőkönyvezik, hogy a Puccini szívéhez oly közel álló, 21 éves „kis Liù” szűzen halt meg. Később a lány családja pert indít, Elvirát 5 hónap börtön fenyegeti, majd Pucciniék nyomására végül mégis ejtik a vádat. Tizenöt évvel később, amikor Puccini haldoklik, Turandot című operájának Liù alakját és a lány ártatlan halálát Doria emlékeként írja meg. Ez az utolsó befejezett partitúraoldala.
Operakalauz
Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége
Bevezetés
A Wagnernél harminc évvel fiatalabb Nietzsche egy teljes évtizedet töltött a zeneszerző bűvöletében, de kapcsolatuk jóval több volt annál, mint hogy bálvány és rajongója viszonyaként tekintsünk rá. „A Ring gyűrűi”-évad (2017/18) keretében az OPERA, összművészeti szerepvállalásához híven a kettejük barátságáról szóló új magyar dráma megírására kérte fel Szálinger Balázst, a József Attila-díjas költőt, színműírót, korunk egyik legtehetségesebb alkotóját. Az operatörténeti alaphelyzetű műben a fennmaradt dokumentumok alapján a két géniusz közötti generációs különbségtől a zeneesztétikán át a nagy filozófiai kérdésekig vagy akár az emberi gyengeségekig sok minden terítékre kerül. Közben felcsendül a Siegfried-idill hátborzongatóan szép muzsikája, amely egy sosem volt, vágyott életérzésről mesél.
A Siegfried-idill
A felesége születésnapjára írt szerelmi vallomás ősbemutatóját meglepetéskoncertként maga Wagner vezényelte triebscheni házukban 1870 karácsonyának reggelén. A család ekkor II. Lajos döntésének következtében az idilli svájci városkában élt, száműzetésük ellenére tovább élvezve a bajor király támogatását. Wagner ebben az évben hivatalosan is elvehette Liszt Ferenc lányát, Cosimát, akit barátja, Hans von Bülow zongoraművész, karmester mellől szeretett el. A fiatal klasszikafilológus, a Bázeli Egyetem professzora, Friedrich Nietzsche rendszeresen vendégeskedett náluk, jelen volt egyetlen fiuk, Siegfried születésekor is. Wagner ebben az időben a Siegfried-opera félbehagyott partitúráján dolgozott, amelynek „mellékműve” ez a különleges, utolsó operájába, a Parsifalba is beleszőtt szimfonikus köszöntő.
Ariadné és Dionüszosz
Nietzsche, akit élete végéig betegségek kínoztak, nem ismerhette meg a magánéleti idillt. A szellemi, lelki társként vágyott nő számára csupán plátói szerelem formájában létezett. Ilyen érzések fűzték Cosima Wagnerhez is, de vágyait szégyenérzetből, illetve a mester iránti rajongásból elfojtotta. Képzeletében mitizálta a szerelmi háromszögtörténetet: Ariadnét Cosima testesítette meg, Thészeuszt Wagner, Naxosz szigetét Triebschen, Dionüszoszt pedig Nietzsche, aki a végső összeomlásakor tett csak vallomást, az alábbi levelet küldve az imádott asszonynak: „Ariadne, ich liebe dich! Dionysos.”
Krizantémok, avagy Liù halála
Bevezetés
Az OPERA 2018/19-es évada Puccini, e nagy, világszerte közkedvelt operaszerző előtt tisztelgett, melynek során nemcsak számos jól ismert és ritkán hallható opera csendül fel a szerzőtől, hanem Szálinger Balázs Krizantémok, avagy Liù halála című zenés prózai műve is, mely Ókovács Szilveszter koncepciója alapján készült, és a komponista életrajzának néhány motívumát dolgozza fel színpadi drámává. Az eset, melyet a középpontba helyez, a korabeli magyarországi napi- és hetilapokban is nagy visszhangra lelt: Puccini magánéleti válságát korunk bulvárlapjait meghazudtoló nyíltsággal tálalták. A kamaradarab érzékenyen mutatja be a maestro magánéleti viharainak és az alkotás örömének, gyötrelmeinek kapcsolatát. A színdarab címéül szolgáló Puccini-vonósnégyesen kívül operáinak részletei is elhangzanak a műben.
Egy zseniális, nárcisztikus pojácáról – Beszélgetés Szálinger Balázs szerzővel
Második prózai darabodat írtad az OPERA felkérésére. Mennyiben volt másfajta munka a Krizantémok a Wagner és Nietzsche kapcsolatát feldolgozó Siegfried-idillhez képest?
A Siegfried-idill komoly előtanulmányokat igényelt. Nem mindegy, hogy Wagner és Nietzsche mely korban, milyen politikai, eszmetörténeti beágyazottságban vannak. Puccininél ez nem volt annyira kardinális kérdés, hiszen itt már nem két alkotó közt kialakult mester és tanítványa viszonyt dolgoztam fel, hanem magánéleti történeteket. Arra persze azért itt is kellett figyelni, hogy ne kerüljön a darabba történelmi tévedés, de alapvetően a fókusz az embereken volt, így a megírás emberismeretet igényelt. Tulajdonképpen az emberbe magába kellett „alászállnom”. Wagnernél a mester–tanítvány viszonynak a magán- és a szakmai élettel való keveredése szokványos. Puccini esetében a szerelmi történet, ami egyszerre emberi, szép és nyomorult, az nagyon extrém.
Hogyan készültél a Krizantémok megírására?
Életrajzokat és operacselekményeket olvastam, operákat néztem – de nem Puccini szakmaisága miatt, az csak annyira jelenik meg a műben, amennyit a saját életemből is tudok: hogyan választ múzsát a művész, hogyan alkot egy emberből. Puccini például a csapos kislányba egy egész vadnyugati történetet belelát. Az alaptörténet a benne rejlő emberi gyöngeségekkel és félreértésekkel ma is megtörténhet. Ezenkívül megnéztem, hogy Puccini életének erről a korszakáról van-e anyag a korabeli magyar sajtóban, és igen, nagyon is van: épp a Doria-történet jelent meg benne. A napi sajtók bulvároldalai sokat segítettek a tájékozódásban. Akkoriban sokkal tapintatlanabbul, érzéketlenebb tényszerűséggel írták le közismert emberek magánéletét. Nagyon egyenesen fogalmaznak: „Elvira, a házsártos, pszichiátriai kezelésre szoruló asszony”. Kerek perec le voltak írva a történtek, ráadásul különböző verziókban, egymásnak ellentmondó információkkal. Nevekkel, jelzőkkel minősítve.
Milyen kép alakult ki benned Pucciniről?
Zseniális pojáca lehetett, narcisztikus művészlélek, amit remekül fel tudott használni azokban a pillanatokban, amikor a józan paraszti eszére volt szükség. Nekem valahogy még szimpatikusnak is tűnik.
Mely történetelemre koncentráltál a leginkább?
Számomra az egészből a zeneszerző története, az ő gyöngesége volt a legizgalmasabb, és hogy mit okoz mindez a fiatal, felvértezetlen lányok életében. Ahogy használja a nőket magánemberként és alkotóként, talán nem gonoszság, hanem inkább tapintatlanság, érzéketlenség. Épp Doriát használta ki a legjobban, és épp ő a legártatlanabb az egész történetben. Ez egy nagyon furcsa fonák.
Puccini számos operája olyan erős férfitársadalomban játszódik, ahol egyetlen női szereplő van. A Krizantémokban épp fordított az eset: a komponista gyakorlatilag az egyetlen férfi. Milyen nőkkel van körbevéve?
Jól összefújta a szél a darabban is, meg a valóságban is ezeket az embereket – mondhatni megérdemlik egymást. Amikor egy férfi és négy nő van egy darabban, akkor kiéleződik minden: a féltékenység, a különbségek, hogy az egyik nő kikapós, a másik szerelmes, de elfojtja… Puccini felesége, Elvira női féltékenysége súlyos betegségként jelenik meg, amit kezelni kell. Lányuk, Fosca rezonőrszerepben van, igaz, a végén mintegy véletlenül ő robbantja ki a tragikus végkifejletet. Giulia, Doria rokona, aki egy kocsmában dolgozik, nem egy bonyolult alkat. Általa derül ki, hogy jogos Elvira féltékenykedése. Rajta keresztül tudtam bemutatni, hogy Puccini nagy vadász volt. A darab középpontjában azonban akkor is Puccini és az ő hibája áll.
Az interjút Mátrai Diána Eszter készítette