Stuart Mária
Részletek
Ajánló
Magyarországi bemutató
A bergamói születésű Gaetano Donizetti operái közül számos színre került már Budapesten, nagy „operacsokra”, történelmi királydrámái azonban háttérbe szorultak az Anna Bolena rég letűnt kivételével. Fontos pillanat volt, amikor először került az Operaház színpadára Stuart Máriája 2025-ben. A végtelen és végtelen szépségű dallamokkal operáló bel canto zeneszerző Friedrich Schiller azonos című drámája nyomán komponálta művét a tragikus sorsú skót királynő életének utolsó napjairól. A produkciót a Donizetti világában immár rutinosnak mondható, a rendezéseiben a lélektani történések felől közelítő Szabó Máté rendezte.
Korhatár
Előadások
Bemutató: 2025. május 10.
Cselekmény
I. felvonás
A londoni Westminster-palotában lovagi tornát rendeznek a francia követ tiszteletére, aki Franciaország királyának házassági ajánlatát hozta Erzsébet királynőnek. A friggyel dicsőséges szövetségre lépne a két királyság. Erzsébet bizonytalan a döntésben. Még mindig szerelmes Leicester grófjába, aki az utóbbi időben eltávolodott tőle. Bizonytalanságát fokozza, hogy az ünneplést tüntetők zavarják meg: kegyelmet követelnek a hosszú évek óta fogva tartott skót királynő, Stuart Mária számára.
Talbot, Mária bizalmasa szintén a kegyelmet sürgeti, míg Erzsébet tanácsadója, Lord Cecil Mária halálos ítéletének aláírását. Veszélyes ellenfelet lát a katolikus Máriában, aki jogos trónkövetelőként léphet fel a protestáns Erzsébettel szemben.
A királynő Leicestert hívatja. Rábízza a gyűrűjét azzal az üzenettel a francia követ számára, hogy a házassági ajánlatot tudomásul vette, de még nem hozta meg a döntést. Volt szerelme közönye láttán dühösen távozik.
Talbot bizalmasan közli Leicester gróffal: Fortheringhayben, Stuart Mária börtönében járt. A skót királynő egy levelet és arcképet küld magáról a grófnak, tőle vár segítséget, hogy járjon közbe az érdekében Erzsébetnél. Leicester akár életét is kész kockára tenni, hogy kiszabadítsa Máriát. Rábeszéli Erzsébetet, hogy vadászat ürügyén látogassa meg unokatestvérét a börtönben. A féltékeny királynő vonakodva bár, de beleegyezik.
A Fotheringhay-várkastélyban Mária és hű társa a rabságban, Anna élvezi a parkban engedélyezett sétát. Mária a fák közt bolyongva felidézi gyermekkora franciaországi emlékeit. Kész lemondani a trónról, ha oda visszatérhet. Leicester keresi fel, biztosítja szerelméről és arra kéri, mutatkozzon alázatosnak Erzsébet előtt. Vadászkürt harsan. Erzsébet érkezik Lord Cecil kíséretében.
Talbot józanságra inti Máriát, aki Leicester iránti szerelmébe kapaszkodva valóban alázatosan viselkedik. Letérdel királyi unokatestvére előtt, szabadságáért esedezve. Cecil figyelmezteti Erzsébetet, ne higgyen a hazug színjátéknak. A királynő, féltékenységében sértegetni kezdi Máriát, a szemébe vágja, hogy könnyűvérű, és hogy meggyilkolta a férjét, Henriket. A lobbanékony Mária is elveszíti a fejét, és közönséges ribancnak, Boleyn Anna fattyának nevezi Erzsébetet, aki megszentségteleníti Anglia trónját. Ezzel megpecsételődött a sorsa. A királynő hívatja az őrséget, és visszaviteti Máriát a börtönébe.
II. felvonás
Cecil bizonyítékokat szerez, amelyek szerint Mária részt vett egy Erzsébet elleni, katolikus összeesküvésben. A Westminster-palotában, a királynő asztalán hever a halálos ítélet. Erzsébet azonban vívódik. Ha aláírja, akkor az egész katolikus Európát magára haragítja. Cecil sürgeti: minden angol kész bosszút állni érte, ha kell; de ha nem írja alá, a saját életét teszi kockára. A bizonytalanságban őrlődő Erzsébet, ahogy megpillantja az érkező Leicestert, gyorsan és közömbösen aláírja a halálos ítéletet. Átadja Cecilnek azzal az utasítással, hogy másnap hajtsák végre. Leicester könyörög neki, hogy vonja vissza a parancsot, amely egy ártatlant küld a halálba. Erzsébet kérlelhetetlenül arra kötelezi a grófot, hogy nézze végig szeretője kivégzését.
A Fotheringhay-kastély börtönébe Lord Cecil viszi a kivégzés hírét. Mária belenyugszik a sorsába. Hű barátja, Talbot látogatja meg a véres óra előtt. Mária neki gyónja meg bűneit: második férje, Lord Henry Dudley, és titkára, Rizzio megölt árnyai kísértik – őmiatta kellett meghalniuk. Talbot feloldozza Máriát, aki bűntelenül indul utolsó útjára. Arra kéri Annát és az udvarhölgyeit, sírás helyett fohászkodjanak vele Istenhez. Leicester gróftól is végső búcsút vesz. Utolsó szavaival Istenhez fordul: békítse meg az ő ártatlanul kiontott vére, és ne sújtson le az esküszegő Angliára.
Média
Kritikai visszhang
„Az igencsak tapasztalt és széles körben keresett, díjnyertes Szabó Máté jó hírnévnek örvend, és ez teljes mértékben indokolt az alapján az előadás alapján, amelyet ma este láttunk. Életet lehelt a szinte folyamatosan mozgásban lévő cselekménybe, amelyet a visszafogott, de kellemes hatást kiváltó díszletek és a világítási koncepció is jól kiegészített, de a jelmezekre sem lehetett panasz.”
Pierre Waline, Journal Francophone de Budapest
„Szabó Máté új rendezése sikeresen hangsúlyozta az opera talán legnagyobb erősségét: két hősnőt, akik túllépnek a romantikus női archetípusokon, és erős, összetett, belső ellentmondásokkal teli személyként jelennek meg.”
Gianmarco Segato, La Scena Musicale
„Antal Csaba díszlete funkcionális: egy alapkonstrukciót használ, amely márványépítményt idéz, kiegészítve moduláris és mozgatható részekkel, amelyeket szükség szerint be lehet helyezni vagy el lehet távolítani. Tetszettek az ötletei; minden jelenethez olyan elemeket vezet be, amelyek karakteressé teszik azt anélkül, hogy elvonnák a figyelmünket.”
Javier Lillo, Beckmesser
Operakalauz
Női vezetők egy maszkulin világban – A rendező gondolatai
Gaetano Donizetti és Giuseppe Bardari 190 évvel ezelőtt írt operájában két karizmatikus nő, két nagy egyéniség csap össze egy maszkulin világban. Stuart Mária tragikus sorsa számos művészeti alkotás alapjául szolgált. Erzsébet negyvennégy évig tartó uralkodását Anglia aranykorának nevezik. Nem engedett sem udvari nyomásnak, sem udvarlóknak, megteremtette a szűz királynő kultuszát. A két Tudor-királynő alakja végletesen különbözik. Míg a protestáns Erzsébet szűzi, megfontolt, önfeláldozó, taktikus, addig a katolikus Mária férfifaló, forrófejű, szenvedélyes, nyílt. Két dolog közös bennük: szeretetük Anglia és Leicester grófja iránt.
Az első kép helyszíne a birodalmi kényszer világa. A historikus történetből felfénylenek ma is nagyon ismerős motívumok, úgymint a külső és belső szabadság kérdése vagy az, hogy milyen árat kell fizetnie egy női vezetőnek a maszkulin világban. Az ország működésének feltétele egy nő sorsának végletes megkötöttsége: a protestáns Angliának egyesülnie kell a katolikus Franciaországgal, miközben Mária szabadon bocsátásáért tüntetnek a királyi palota előtt. Erzsébetnek még a lélegzetvételével is el kell számolnia a parlament, a katonaság és a nép felé, politikai és vallási intrikák kereszttüzében. A hatalom csúcsán már nem lehet emberi viszonyokon keresztül kapcsolódni. Egy égi jelet vár, amely segít döntést hoznia Mária sorsát illetően. Megjelenik egy hófehér glória, amely vissza-visszatér az előadás során.
Mária börtönének udvara a második képben a valódi szabadság illúzióját nyújtja: a börtön a valóság, de a távolban kéklő tenger a végtelenség érzetét kelti. A két királynő a szabad ég alatt találkozik. Erzsébet vadászat ürügyén látogat el Mária börtönébe, a vadászat azonban szimbolikus, a vad Mária maga. Az ember támadható az ellensége által, ha bűnével önmaga nem nézett szembe. Mária akkor válik igazán szabaddá, amikor ribancnak és fattyúnak nevezi Erzsébetet, és arcáról eltűnik a megfelelési kényszer utolsó szikrája is. Így lesz Mária szabad, Erzsébet pedig rab: a pozíciója rabja. Az előadás végére felcserélődnek a státuszok. Leicester Máriának adja szívét, Erzsébetet megfosztva szerelmétől. Donizetti operája megrendítően lírai és érzelmes, a benne rejlő összes motívum fölé emelkedik a katolikus apoteózis – de nem vallási értelemben. Mária gyónása és imája egyfajta önismereti megtisztulás, maga a transzcendentális szabadság: az emberi értelem és lélek tudatosan transzcendál, megszabadítva magát minden félelemtől és földi körülménytől.
Szabó Máté
Bel canto a dráma szolgálatában – Beszélgetés Rajna Martin karmesterrel
Mi számodra a legkülönlegesebb Donizetti Stuart Mariájában?
A Stuart Mária története nagy dráma, hatalomról és erkölcsről, identitásról és árulásról, személyes vágyról és politikai kötelezettségekről. Mária és Erzsébet nem csupán két uralkodót jelenít meg: személyiségük két világnézetet szimbolizál, de egyikük sem a „jó” vagy „rossz” képében: két, hasonlóan okos, erős, ugyanakkor esendő személyiséget látunk, akik bár uralkodók, mégis rendkívül kiszolgáltatottak az érzéseiknek és belső kényszereiknek. Noha Donizetti zenéje is nagyszerű, számomra ez a kivételesen erős történet adja meg a mű erejét, és a legjobban a politikai és személyes viszonyok összemosódásának súlyos következményei érdekelnek.
A zenetörténet Donizettit bel canto szerzőként tartja számon. Mennyiben van bel canto-operával dolgunk?
Teljes mértékben. Donizetti a vokális virtuozitás egészen szélsőséges eszközeit alkalmazza, de sosem öncélúan, hanem elsősorban a drámai szituáció pontos kifejezésének érdekében. Bel canto-operához híven az opera fókusza elsősorban az énekszólamokon van, így a zenekar mint drámai kifejezőeszköz háttérbe szorul. Az énekes szólamok azonban olyan kivételes invencióval és költőiséggel vannak megkomponálva, hogy nem marad a közönségben hiányérzet.
Hogyan jelenik meg a címszereplő alakja zeneileg?
Mária zenei anyaga különlegesen bensőséges, sokkal intimebb, mint a többi szereplő szólama. Elsősorban nem uralkodóként, hanem emberként látjuk őt, és ez jelentősen meghatározza a szerep számára komponált zenét. Líraisága és szentimentális zenei karaktere erős kontrasztot alkot Erzsébetével, aki számomra sokkal szangvinikusabb és impulzívabb figuraként jelenik meg Donizetti operájában.
Mit jelent számodra, hogy mindkét királynő szoprán?
Mindkét királynő szoprán, de azt hozzá kell tenni, hogy Erzsébet szerepe mélyebbre van komponálva, ami szintén kifejezi a már említett személyiségjegyeket, illetve jellemvonásait a szerepnek. Számomra ez inkább egy sötétebb mezzoszoprán hangszínt követel, így a két szereplő közötti ellentét nemcsak a megkomponált zenei anyag jellegében, hanem a hangszíneik különbözőségében is megnyilvánul.
Elég gyakran játszik az OPERA Donizetti-operákat, ennek a műnek azonban most lesz a magyarországi bemutatója. Vajon mi lehet az oka, hogy ez eddig nem volt itthon látható?
Egyrészt a Stuart Mária nem tartozik Donizetti „slágeroperái” közé, nem bővelkedik sok népszerű, közismert részletben, külföldön sem játsszák megközelítőleg sem annyit, mint a Szerelmi bájitalt, a Don Pasqualét vagy a Lammermoori Luciát, sőt még a Tudor-operák közül is talán az Anna Bolena népszerűbb. Másrészt nagyon ritka, szerencsés csillagzatra van szükség egy operaház életében, hogy legyen két olyan elérhető énekese, akik képesek fölényesen uralni és bravúrosan előadni a női főszereplők szólamait. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk most három énekes, Kolonits Klára, Balga Gabriella és Sáfár Orsolya személyében ez egy ilyen pillanat az OPERA életében, és időszerű volt, hogy a külföldön nagy sikereket megélt Stuart Mária Magyarországon is megtalálja a maga helyét az operarepertoárban.
Mi számodra a legfontosabb momentum ebben a műben?
Az én kedvenc pillanatom az ima az opera utolsó jelenetében. A bűneivel szembenéző Mária lelkileg megtisztulva és a sorsát elfogadva közeledik az őt támogatókhoz, majd együtt térdre ereszkedve, imádkozni kezdenek. A Donizetti-irodalom egyik legcsodálatosabb néhány percét lehet hallani. Végtelenül egyszerű dallamról van szó, rendkívül finom zenekari kísérettel. Talán éppen ezért hátborzongató.
Az interjút készítette: Mátrai Diána Eszter
William Ashbrook: Stuart Mária
A Stuart Mária Gateano Donizetti két- vagy háromfelvonásos lírai tragédiája (tragedia lirica) Giuseppe Bardari librettójára, amely Friedrich von Schiller azonos című drámájának Andrea Maffei 1830-ban megjelent olasz fordítása alapján készült. A zenemű bemutatójára a milánói Scalában került sor 1835. december 30-án.
Donizetti ezt az operát eredetileg kedvenc primadonnájának, Giuseppina Ronzi De Begnisnek szánta, azonban amikor a darabot a nápolyi Teatro di San Carlóban próbálták, a király személyesen tiltotta be az előadását. Donizetti a partitúra nagy részét átdolgozta, és új cselekménnyel, új recitativókkal, valamint egyéb változtatásokkal a Buondelmonte című operában használta fel, amelyet 1834. október 18-án mutattak be Nápolyban. Maria Malibran, a spanyol mezzoszoprán azonban lelkesedett Stuart Mária témája iránt, és ragaszkodott hozzá, hogy fellépjen a darabban a Scalában, ahol figyelmen kívül hagyta a cenzúra módosításait, ami miatt a helyi hatóságok betiltották az előadást. Az operát szelídített formában az elkövetkező években időnként műsorra tűzték Olaszországban. Első 20. századi újjáélesztésére 1958-ban, Bergamóban került sor, és ezt követően gyorsan helyet kapott a repertoárdarabok között. […]
Az előkerült autográf kéziraton alapuló kritikai kiadás érdekes példáját tárja fel Donizetti önidézési gyakorlatának. Két részletet a Stuart Máriából, amelyet Donizetti, úgy tűnik, Milánóban történt betiltása után egy ideig veszett ügynek tekintett, később újra felhasznált A kegyencnő című operájában, méghozzá a westminsteri nyitókórust és az első finálé strettáját. A Stuart Mária után ez az együttes egy ideig része volt egy látszólag soha be nem fejezett munkának, az Adelaide-nek, majd innen került át a Nisida angyala című műbe, mielőtt végül A kegyencnő harmadik felvonásának végén nyerte el végső helyét. Amikor 1865-ben Nápolyban, a San Carlóban újra színre vitték a Stuart Mária átdolgozott változatát, ezeket a részleteket mással helyettesítették, mivel időközben ismertté váltak a A kegyencnő részeiként. Az opera a 20. században ebben a hibás változatban vált ismertté széles körben. […]
A partitúrában számos figyelemre méltó zenei megoldás található. Az első felvonás kiterjesztett fináléja, a két királynő (történelmileg természetesen nem hiteles) találkozása különösképpen szokatlan abból a szempontból, hogy a középső rész, a materia di mezzo, hosszabb, mint a Larghetto és a stretta együttvéve. Ez a részlet talán minden másnál világosabban tükrözi Donizetti intenzív érdeklődését a drámai közvetlenség és hatásosság iránt. A finálé Larghetto része, amely egy kánonszerű szextett, feltűnő hasonlóságot mutat Verdi Nabuccójának egy részletével. A Stuart Mária egyik legmegkapóbb száma a zárójelenetben elhangzó, rendkívül kifejező ima; ezt a dallamot Donizetti később jelentősen átdolgozta, és a Linda di Chamounix első felvonásának fináléjában felcsendülő együttes alapjává tette. Mária és Talbot gyónási jelenete, valamint Mária azt követő áriája a darab – sőt Donizetti egész életművének – legmeghatóbb pillanatai közé tartozik.