Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij

A DIÓTÖRŐ

klasszikus balett 6

november 30., szerda 19:00

Magyar Állami Operaház

Mesebalett két felvonásban

Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része szerte a világban és a budapesti Operaházban is. A korábbi, hosszú éveken át repertoáron levő, mára szinte muzeális változat emlékének adózva, 2015 karácsonyára egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő, új kiállítású darab született. A klasszikus zenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és a társulatot igazgató Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet. A Magyar Nemzeti Balett életében először készített ilyen világszerte elismert művész a társulat tagjaira szabott, a helyi jellegzetességeket is figyelembe vevő koreográfiát, amellyel a karácsonyi varázslat még látványosabb, még táncosabb változatban kerül a közönség elé.

Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája új, korszerű és kellően fényes, ugyanakkor egyfajta főhajtás a legendásnak is mondható Vaszilij Vajnonen- és Oláh Gusztáv-féle alkotás előtt. Rományi Nóra jelmezei klasszikusak, szépek, időtállóak.” (Kiss Eszter Veronika, Mno.hu)

Részletek

Helyszín
Magyar Állami Operaház
Dátum
2022. november 30.
Kezdés ideje
19:00
Befejezés ideje
22:00
Koreográfus
Wayne Eagling Solymosi Tamás
Zeneszerző
Pjotr Iljics Csajkovszkij
Oláh Gusztáv nyomán a díszlettervező
Vavrinecz Beáta
Jelmeztervező
Rományi Nóra
Betanító balettmester
Wayne Eagling
Próbavezető balettmesterek
Aradi Mária Balaban Cristina Dózsa Imre Mirzoyan Albert Pongor Ildikó Prokofieva Irina Solymosi Tamás Szakács Attila Szirb György Tanykpayeva Aliya Venekei Marianna
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította
Chernakova Olga Kirejko Dmitrij Taraszovics Kovács Dénes Radina Dace Yakushkina Nataliia
A gyermekkar vezetője
Hajzer Nikolett

Előadások

Bemutató: 2015. november 28.

Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
06. Dózsa Imre bérlet
Magyar Állami Operaház
37. ifj. Harangozó Gyula bérlet
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
09. Pongor Ildikó bérlet
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
05. Hágai Katalin bérlet
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház

Cselekmény

I. felvonás

Kápolna; a Stahlbaum-ház előtt

Szenteste van, szitáló hóesés. A Stahlbaum család legifjabb tagjai, Marika és testvére, Misi dadájukkal a kápolnába igyekeznek, míg a család többi tagja a karácsonyi ünnepségre készül. A Stahlbaum-ház előtt korcsolyapálya, sültgesztenye-árus. Sorra érkeznek a vendégek, köztük Drosselmeier nagybácsi és unokaöccse, hogy együtt ünnepeljenek a családdal.

A karácsonyi vendégség

Míg a gyerekek az előszobában izgatottan várják, hogy megpillanthassák a gyönyörűen feldíszített karácsonyfát, addig Drosselmeier bűvészmutatványokkal szórakoztatja őket. Nyílik a szalon ajtaja, Drosselmeier varázsütésére kezdetét veszi az ünnepség. A vendégek összegyűlnek a karácsonyfa körül, ahol rengeteg ajándék várja a gyerekeket. Marika ezermester nagybácsija táncjátékkal is készült a vendégeknek. Az előadás a Diótörő és az Egérkirály csatájáról szól, amit a Hercegnőért vívnak. Diótörőt Drosselmeier unokaöccse, a Hercegnőt Lujza, Marika nővére alakítja. A nagybácsi Diótörő-bábut ajándékoz Marikának, aki örömében táncra perdül, boldogan babusgatja új kedvencét. A szeleburdi, örök csínytevő Misi elragadja Marikától, és a huzavonában letörik a bábu feje. Szerencsére Drosselmeier meg tudja javítani a játékot. A karácsonyi ünnepség közös tánccal zárul, a vendégek hazamennek, a gyerekek pedig aludni készülnek.

Marika álma

Marika boldogan, élményekkel tele szenderedik álomba. Természetesen mellette van új kedvence, az ajándékba kapott Diótörő-bábu. Az óra éjfélt üt. Marika álmában minden hatalmasra nő: a karácsonyfa, az ajándékok, a bútorok. Megelevenedik a táncjáték is. Az Egérkirály egerek és patkányok élén támadásra készül a ház és a karácsonyfa ellen. Marika félelmében a Diótörőtől vár segítséget, aki az ólomkatonák megelevenedett hadserege élén legyőzi az Egérkirályt.

Utazás a hó birodalmába

A szoba és a ház csodálatos téli erdei tájjá alakul át. Marika és Diótörő a hópelyhek táncában gyönyörködik. Lírai kettősükben feltárják egymás iránti érzéseiket, majd integetve búcsúznak a szállingózó hópelyhektől.

II. felvonás

Utazás

Drosselmeier hajójára szállva Marika és Diótörő csodálatos utazás részeseivé válik. A szerelmeseket Drosselmeier is elkíséri. A csodabirodalomba azonban hosszú út vezet. Az utazók egy barlangba érve denevérekkel találják szemben magukat, ám Drosselmeier egy csapásra elűzi őket, majd varázsütésére feltárul csodálatos birodalma.

A Hókristálypalota

A birodalom lakói mély hódolattal fogadják Diótörő herceget és kedvesét, Mária hercegnőt. A világ különböző tájairól érkező lakók egy divertissement táncsorozatban mutatkoznak be. A lendületes spanyol hármast keleties kígyóbűvölő tánc követi. Három kínai táncos ugrásokkal, gyors forgásokkal szórakoztatja a vendégeket. Ezt követi a fergeteges orosz tánc, majd a pas de trois, a rokokó „porcelánbalerinák” technikás variációja. A divertissement csúcspontja, a Rózsakeringő zárja a köszöntéseket. A keringő után Mária hercegnő és Diótörő herceg nagy kettőse következik. A klasszikus hagyománynak megfelelően szerkesztett kettős (adagio-variációk-kóda) a szerelem beteljesülésének hirdetése. A fináléba a Hókristálypalota valamennyi szépséges lakója bekapcsolódik.

Marika szobája

Karácsony másnapján a kislány csodálatos álomból ébred. Misi szalad be hozzá, és megosztják egymással álombéli kalandjaikat. Marika maga sem tudja, csupán álmodott-e, vagy mégis átélte a karácsonyi varázslatot.

Kritikai visszhang

Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája új, korszerű és kellően fényes, ugyanakkor egyfajta főhajtás a legendásnak is mondható Vaszilij Vajnonen- és Oláh Gusztáv-féle alkotás előtt. Rományi Nóra jelmezei klasszikusak, szépek, időtállóak.” (Kiss Eszter Veronika, Mno.hu)