Eötvös Péter

A szerelemről és más démonokról

kortárs opera 18 premier

Opera két felvonásban (2007), budapesti változat (2017)

Gabriel García Márquez Del amor y otros demonios című regénye alapján

Eötvös Péter ötödik operája a Glyndebourne-i Operafesztivál felkérésére, Gabriel García Márquez azonos című kisregénye alapján, Hamvai Kornél többnyelvű (az angol mellett joruba, latin és spanyol elemekből felépített) szövegkönyvére készült.
Ez a fantáziavilág elősegíti, hogy a zenére koncentráljak, ne annyira a cselekményre. Ez az első operám a szerelemről, és az első kvázi-belcanto darabom, amely lehetővé teszi az énekesek számára, hogy megmutassák hangjuk szépségét” – nyilatkozta a zeneszerző.
Minden adott tehát egy izgalmas színházi élményhez: a történet operai elemei (vallási intolerancia, démoni megszállottság és tiltott szerelem), Eötvös saját állítása szerint is legdallamosabb, az elemzők által mágikusnak nevezett zenéje, mindezt pedig Silviu Purcărete, az Európa-szerte elismert román színházrendező állítja színpadra, akinek előadásait határozott színészvezetés és erőteljes képiség jellemzi. 

Az operát eredeti nyelven, magyar és angol felirattal játsszuk.

A mű a Glyndebourne-i Operafesztivál és a BBC felkérésére készült. 
Karmester
Eötvös Péter
Sierva María
Tetiana Zhuravel
Don Ygnacio, márki, az apja
Kovácsházi István
Dominga, fekete szolgáló
Fodor Bernadett Jovita Vaškevičiūtė
Abrenuncio, doktor
Boncsér Gergely
Don Toribio, püspök
Cser Krisztián Palerdi András
Cayetano Delaura atya
Haja Zsolt
Josefa Miranda, apátnő
Meláth Andrea
Martina Laborde, őrült nő
Balatoni Éva

Előadások

Bemutató: 2017. január 27.

Operaház
Opera Premier bérlet
Operaház
Hungarikum bérlet
Operaház
Operaház
Tóth bérlet
Operaház
Komlóssy bérlet
Operaház
Operaház

Cselekmény

Első felvonás
A népi hiedelem szerint a napfogyatkozás a veszedelem, járvány és háború előjele. Az idős Püspök és a fiatal pap, Cayetano Delaura a püspöki palotából nézi a különös természeti jelenséget. A Püspök óva inti Delaurát: csak kormozott üvegen át nézzen a sötétülő napba, különben elveszítheti a látását.
A piacon is mindenki a fogyó napot csodálja. A teljes napfogyatkozás pillanatában Sierva Maríát, Don Ygnacio márki tizenkét éves lányát megharapja egy kutya.
A márki házában, a rabszolgák zsibongó udvarán Sierva María születésnapját ünneplik. Dominga, a rabszolganő, aki anyja helyett nevelte fel a kislányt, pogány szertartás szerint feketére festi Sierva María arcát. A többi rabszolgával együtt áldást kér rá: hosszú élete baj nélkül teljen, és gyönyörű rézvörös haja az esküvője napjáig nőjön.
Sierva María hirtelen elájul. Miután magához tér, elárulja Domingának, hogy a piacon megharapta egy szürke kutya, melynek telihold volt a homlokán. A rabszolganő citromos kénporral kezeli a sebet.
Megjelenik Ygnacio márki, Sierva María apja, aki elfeledkezett lánya születésnapjáról, sőt azt sem tudja, hány éves lett a gyerek. A félénk lány nem válaszol apjának, helyette Dominga felel, s az ő buzdítására mer csak a márkihoz lépni, amikor az magához szólítja. Ygnacio észreveszi a lány arcfestését és nyakában a pogány ékszert. Ám amikor megpróbálja róla levenni a nyakláncot, a kislány olyan erővel tiltakozik, hogy az apja megrémül. Kiadja Domingának, hogy hideg vízzel mosdassa le a lányt, mert csak egy családja lehet, és az fehér.
A Püspök Sierva María ügyében magához hívatja Josefa Mirandát, a Szent Klára kolostor apátnőjét. Az apáca már értesült arról, hogy a kutya veszett volt, s a betegséget a lány is elkapta, hiszen annak jelei már mutatkoznak: őrjöng hatalmas fájdalmában, és a rabszolgák nyelvén beszél. A Püspök és Delaura is az ördögi megszállottság jelének tekinti a lány viselkedését. Elrendelik az ördögűzést. Abrenuncio doktor megvizsgálja a lányt. Sierva Maríát Josefa Miranda gondjaira bízzák, és a Szent Klára kolostorba küldik. A Püspök Delaurát jelöli ki az ördögűzésre. Ha a lány testét már nem is lehet megmenteni, a lelkét talán még igen. Dominga hiába tiltakozik, szerinte a lánynak semmi baja, és a láza is csak attól van, hogy hiányzik neki az anyja.
Ygnacio egyedül maradva halott feleségét, Olallát siratja. A megözvegyült férfi életében minden pusztulásnak indult, már saját teste is az enyészeté, éjszakánként denevérek szívják a vérét.
Abrenuncio doktor nem tudja megnyugtatni az aggodalmas apát: bár a heg gyógyulni látszik, csak az idő dönti el, vajon elkapta-e a kislány a veszettséget. Az orvos elrendeli, hogy addig is minden örömöt meg kell adni Sierva Maríának, mert a boldogság a legjobb orvosság.
Josefa levelet ír Ygnaciónak a kislányról: ha a sebet kell meggyógyítani, megteszik, ha a lelket kell orvosolni, megteszik, és ha az ördög szállta meg, kiűzik. Ygnacio ismét megpróbálja elvenni a lány nyakában lógó pogány nyakláncot. Sierva María őrjöng, csak Dominga képes megnyugtatni.
A Szent Klára kolostor apácái éppen énekelnek, amikor egy apáca kézen fogva bevezeti a kislányt. Válaszképpen ő is elénekel egy joruba dalt. Josefa Miranda elámul Sierva María csodálatos hangjától, mégis azonnal rátámad és el akarja venni a nyakláncát. A lány először csak rámordul, aztán megharapja a felé nyúló kart. Az apácák azonnal az ördögöt látják benne: úgy vélik, Sierva María kutyává változott, és démonivá vált a tekintete. Az apátnő kiadja a parancsot: azonnal zárják egy cellába. Ekkor megmozdulnak a falak, azon a domborművek ördögfejekké válnak, a madarak felbolydulnak. Az apácák elkapják a lányt, elszakítják nyakláncát, a gyöngyök szétgurulnak a földön. Sierva María elveszti minden erejét, megfogják és kivezetik. Martina Labordéra, egy őrült apácára bízzák az ápolását, akit azért tartanak bezárva, mert leszúrta egyik társnőjét. Martina azt tanácsolja a lánynak, kérje meg a démonait, repítsék ki innen, mert senki más nem fogja ezt megtenni. A lány magabiztosan válaszol: pár nap múlva otthon lesz.
Delaura, aki napfogyatkozáskor óvatlanul belenézett a napba, kötéssel a szemén érkezik a lányhoz, aki kineveti ijesztő kalóznak látszó külseje miatt. A lány arra biztatja, vegye le a kötést, hiszen akkor állandóan látja a szemébe beleégett napot. Sierva María nem akarja, hogy Delaura kiűzze belőle a démonokat. Mostanra már ragaszkodik hozzájuk: legalább valaki akarja őt. Meg akar halni, szeretne kővé dermedni vagy láthatatlanná válni. Aztán az ördög hangján szólítja fel Delaurát, hogy hagyja magára. Delaura azonban nem tágít: biztosítja arról, hogy meggyógyítja, mert szereti őt. A lány ekkor rátámad a papra, aki védekezésképpen maga elé tartja a keresztet. Amikor Delaura egyedül marad, önmarcangolás közepette gyónja meg az Úrnak a lány iránt érzett szerelmét.

Második felvonás
Delaura elmeséli a Püspöknek felkavaró álmát a lányról. Sierva María egy behavazott mezőre néző ablaknál ült, ölében egy szőlőfürttel, s az utolsó szőlőszemben ott volt a halál. Hetekkel később a lány a cellájában ugyanezt az álmot látja.
Delaura szerelmet vall a lánynak, együtt idézik fel a verset, amit a férfi tanított neki, majd megcsókolják egymást. Ekkor lép be Josefa Miranda, aki azonnal kiutasítja az ifjú papot a kolostorból. Az apátnő megnyugtatja a lányt: ez csak a benne lakozó ördög műve volt, de amint azt kiűzik belőle, a történtekből semmire sem fog emlékezni. Martina egy ollóval lép be a lány cellájába és lenyírja hosszú haját. Sierva María megörül a visszatérő Delaurának: azt hiszi, eljött az esküvője napja, hiszen azt ígérték neki, csak akkor vágják le a haját. Josefa Miranda ismét kiutasítja Delaurát.
A Püspök a kolostor kápolnájában készül az ördögűzésre. Sierva Maríát a székhez kötözik. Az apácák imádkoznak. A megtört Delaura belép, az apácák keresztet tartanak fel, úgy közelítenek hozzá. A pap elmenekül, majd újra és újra visszatér. Az apátnő Sierva Maríáért imádkozik, és magára veszi a lány fájdalmát. A lány ágyékon rúgja a Püspököt, ekkor ismét megmozdulnak a falak. A lányt visszaviszik a cellájába. Rikolt a páva. Sierva María megörül: a páva a pogány istennő, Oshun hírnöke.
A lány az ágyán ül, a falak megnyílnak, megjelenik az álom, melyet Delaurával közösen álmodtak: havazik a mezőn. A Delaurától tanult szerelmes verset még felidézi a kislány, azután meghal. Dominga a lányt saját gyermekeként siratja el.