Erkel Ferenc

HUNYADI LÁSZLÓ

mix opera 12 főpróba

március 2., csütörtök 18:00

Magyar Állami Operaház

Opera négy felvonásban, három részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

„Hunyadi Jánosból világot jelentő harangzúgás lett, Hunyadi Mátyásból az igazság mesés, reneszánsz szobra – Hunyadi Lászlóból "csak" opera. Opera, amely lényege szerint öccséről, az utolsó nagy magyar királyról, legalábbis az ő uralkodásának előzményéről szól. Jelen erőfeszítésünk mégsem László "feltámasztását" célozza, aki tragikus előjátéka, indoka és magyarázata is lett Hunyadi Mátyás trónra kerülésének. Igaz, most, a majd’ kilencven év után első ízben újrahallható eredeti partitúra remek alkalmat kínál, hogy megszólaljon a fiatalon kivégzett vitéz szólama is. A Hunyadi László őskottája ugyanis kincsesbánya, de a zsebekbe nem minden fér. Erkel Ferenctől persze minden, csak az nem, amit maga is húzott. De már a szövegnél dönteni kell: Egressy Béni hullámzó nívójú és több helyen avult szófordulatai helyett úgy választunk átdolgozott verziókat, hogy közben a dráma nem fakulhat, nem szűkülhet. Jelen produkciónk feladata színre vinni egy magasabb nézőpontból ábrázolt korhű darabot, és vele bemutatni az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit. Mert nyitó operapremier csak egy van” – mondja az operát rendező főigazgató, Ókovács Szilveszter.

A mű előadása a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének Magyar Zenetörténeti Osztályán készülő Erkel Ferenc Operák kritikai közreadás sorozat keretében megjelent partitúrából valósult meg.

Részletek

Helyszín
Magyar Állami Operaház
Dátum
2023. március 2.
Kezdés ideje
18:00
Befejezés ideje
22:00
Zeneszerző
Erkel Ferenc
A szövegkönyvet Tóth Lőrinc Két László című drámája nyomán írta
Egressy Béni
Szövegváltozat
Dr. Ókovács Szilveszter DLA
Urtext kottaváltozat
Szacsvai Kim Katalin
Rendező
Dr. Ókovács Szilveszter DLA
Művészeti tanácsadó
Dr. Almási-Tóth András DLA
Látványtervező
Lisztopád Krisztina
Videótervező
Czeglédi Zsombor
Fénytervező
Pillinger Tamás
Szcenikus
Resz Miklós
Játékmester
Tóth Erika
Rendezőasszisztens
Kovács Mária Anna
Koreográfus
Solymosi Tamás
A koreográfus asszisztense
Venekei Marianna
Balettmester
Szakács Attila
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította
Chernakova Olga Kirejko Dmitrij Taraszovics
Angol nyelvű feliratok
Keszthelyi Kinga
A Gyermekkar vezetője
Hajzer Nikolett
Karigazgató
Csiki Gábor

Előadások

Bemutató: 2022. március 13.

Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
35. Pászthy Júlia bérlet
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
Magyar Állami Operaház
18. Kiss-B. Attila bérlet
Magyar Állami Operaház
12. Róka István bérlet
Magyar Állami Operaház
11. Pitti Katalin bérlet

Cselekmény

I. felvonás

Nándorfehérvárra hívott katonái Mátyás jelenlétében figyelmeztetik az ifjú Hunyadi Lászlót, az elhunyt törökverő hős, János nagyobbik fiát a rá leselkedő halálos veszélyre, ám ő alattvalói alázattal fogadja az érkező V. László királyt. Az idegen zsoldosokat azonban nem engedi be a várba, s ez ürügyet kínál a király nagybátyja, a Hunyadiak ádáz ellensége, Cillei Ulrik kormányzó számára, hogy felhatalmazást kapjon a leszámolásra. Csakhogy tervéről a tisztázatlan szerepet játszó Rozgonyitól értesül a Hunyadi tábor, s levágják a cselszövőt. A riadt király színleg megbocsátja e tettet.
II. felvonás
Temesváron az özvegy Szilágyi Erzsébet aggódik László fiáért, akit víziójában a hóhér kezén lát. A király azonban ünnepélyes esküvel ígér teljes bocsánatot, s testvérül fogadja a két Hunyadit. Ugyanakkor megkívánja László jegyesét, a szép Gara Máriát, s a lány apja, Gara nádor ebben rögvest felismeri a számára kínálkozó nemtelen lehetőséget.
III. felvonás
Gara ráveszi a Mária után sóvárgó királyt Hunyadi László elveszejtésére. A lefogásra épp László és Mária kézfogóján, az ünnepséget megszakítva kerül sor.
IV. felvonás
Mária szökésre próbálja rábeszélni rab szerelmét, ám ő bízik a király esküjében. Pedig Hunyadi Lászlóra a vérpad vár, s így Szilágyi Erzsébet beteljesülve látja korábbi rémlátomását. A bakó háromszor sújt le, ám az ártatlan ifjú mégis életben marad. Kegyelem helyett azonban a nádor utasítására negyedszer is lesújt a pallos Hunyadi nyakára.