A patkó alakú, háromemeletes nézőtér Lotz Károly monumentális, a Zene apóteózisa című kupolafreskójával, valamint az Ybl Miklós által megálmodott csillárral lélegzetelállító térélményt ad.
A káprázatos vörös-arany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral e reprezentatív épület talán legtökéletesebb része. A szintenként egyre hátrébb húzódó emeletsorok minden patkóíve más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes. A nézőtér díszítésének rendszerét Ybl Miklós határozta meg, a fokozatosság és a ritmika jegyében.
A páholyok aranyozott mellvédjei és könyöklői között ülők szinte részei az előadásnak. Viseletük, viselkedésük, egyáltalán, puszta jelenlétük hasonlóan látványos és érdekes lehet, mint a színpadon zajló események. Régebben a gazdagság egyik fokmérője volt, hogy ki, melyik páholyt tudta fenntartani magának és baráti körének, és aki teheti, ma is minden évben ugyanarra a helyre vált jegyet. Aki itt ül, annak fontos, hogy látszódjon, és kíváncsi rá, kik ülnek a többi erkélyen, széken. A páholyok rangját és pompáját a gazdagon díszített mellvédek és könyöklők, illetve az elválasztó korlátok huszonnégy karátos aranybevonata csak tovább emeli.
Középen helyezkedik el a királyi páholy, ahol napjainkban is magas rangú személyek foglalnak helyet. Az előadásokat a három legfőbb magyar közjogi méltóság és vendégeik nézhetik innen, de nem példa nélküli, ha valódi királyok és királynék töltenek el itt egy-egy estét. A két szintet is átfogó királyi páholy mellett található a négy kíséreti páholy, amelyeknél Donáth Gyula a Tenor, a Szoprán, az Alt és a Basszus allegorikus szobrai találhatók, a patkóívet lezáró proszcénium páholyok fölött pedig a négy erény, azaz a Mértékletesség, az Igazságosság, a Bölcsesség és az Erő szobrai láthatók.
A legenda szerint, amikor Sissi magyar királyné néha napján gödöllői magányából a pesti Operaházba látogatott, ha egyedül érkezett, nem a királyi páholyban foglalt helyet, hanem a sajátját használta: a zenekari árok és a színpad feletti résznél található proszcéniumpáholyból követte figyelemmel az előadásokat. Ennek az erkélynek számos előnye van: a Dalszínház utca felől érkezve, a Királylépcsőn, majd az annak tetején található emeleti galérián áthaladva, a nemestölgy burkolatú szalon ajtaját kinyitva ugyanis úgy lehet megközelíteni, hogy az illetőnek senkivel sem kell találkoznia.
Az előszíntér triptichonjának két szélén a Zene és a Tánc, míg közepén a Művészet géniuszának allegorikus alakjai figyelhetők meg. A kupolát tartó korintoszi oszlopok fölötti ívek hatszögletű mezőket zárnak, amelyekben egy-egy puttó látható, akik állítólag a puttózenekar tagjai és minden éjfélkor az aznapi előadásból adnak elő egy részletet, így gondoskodva arról, hogy az akusztika mindig jó legyen. Ha ez csak mese is, tény, hogy a nézőtér festményeinek mindegyikét Lotz Károly készítette.
A barokkos mozgalmassága ellenére a nézőtér reneszánsz nyugalmával tökéletes stílusegységet alkotó, kör alakú mennyezeti freskó átmérője több mint négy méter, külső kerülete negyvenöt méter hosszú. A kompozíción az Olümposz látható, ahol a főistenek hat csoportja Apollónt hallgatja. A rend, a költészet, a zene, a tánc és a művészetek istene mellett múzsákat, valamint a természet és az erkölcs őreit, a Hórákat figyelhetjük meg. A második egység főbb alakjai Zeusz, a felesége Héra, továbbá Niké, Pallasz Athéné és Hermész. A harmadik részben Nüx, az éjszaka istene látható az alvilág teremtményeivel. Itt van megfestve Hádész, Perszephoné, valamint Hüpnosz, az álom és Thanatosz, a halál istene. A negyedik csoport Dionüszosz köré rendeződik. Ariadné, bacchánsok és bacchánsnők, egy szatír, egy kentaur is helyet kapott ebben a részletben. Az ötödik egység Poszeidónról, a tenger istenéről, míg a hatodik a szépség és szerelem istennőjéről, Aphroditéról szól. Az előtte lévő három Kharisz alakja vezet vissza Apollón figurájához. E korszakalkotó mű világos színvilágát a márványpor vakolat adja, amelyen jól érvényesül az ég kékje, a felhők aranya, és az isteneket körülvevő drapériák meleg árnyalata. Lotz Károly főművét a kortársak is elismerték, míg az utódok máig a magyar falképfestészet kiemelkedő alkotásaként tartják számon.
A Mainzból rendelt csillárt 1884-ben szerelték be a szellőzőkürtbe. Még ma is kézicsörlők segítségével eresztik le a földszinti székekig, majd emelik fel ismét évente kétszer, hogy karbantartsák és kicseréljék a kiégett izzókat. A kezdetben három tonnát nyomó, ötszáz gázlánggal égő világítótest gázcsöveibe 1895-ben vezettek vezetékeket, kiépítve a villanyvilágítást, de csak az 1980-ban kezdődő felújítás során szabadították meg a csillárt a gázcsövektől. A jelenleg csaknem kéttonnás szerkezeten több mint kétszáz fényforrás ég, ami ha lassan kihunyni látszik, csak egy dolgot jelenthet: kezdődik az előadás!