Tovább a tartalomhoz

A 2020. év utolsó MaszkaBálján az elismert basszus, Rácz István és a számos nemzetközi énekverseny díjazottja, a fiatal szoprán, Ádám Zsuzsanna válogatott kedvenc Mozart- és Verdi-operáiból. Operaestjük 2020. december 20-án 20:00 órától volt látható a Facebookon és az Origón.

A debreceni születésű Rácz István olyan világhírű mestereknél sajátította el szakmáját, mint  Lamberto Gardelli vagy Jevgenyij Nyesztyerenko. Az Opera közönsége három évtizede élvezheti hangját és játékát, ahol repertoárján Mozart, Verdi és Puccini népszerű basszus szerepei mellett Csajkovszkij, Weber és Wagner műveiben is hallhatta. Számos alkalommal szerepelt külföldön, volt a Kölni Opera tagja, a Savonlinnai Operafesztiválon több szerepet is alakított, valamint sok európai város – Taormina, Róma, Stuttgart, Klagenfurt, Freiburg – mellett Japán és Malajzia színpadain is fellépett. Operaszerepei mellett oratorikus művek kedvelt szólistája, rendszeresen énekli Mozart és Verdi Requiemjének basszus szólamát. Pályája során több díjjal ismerték el, köztük Bartók–Pásztory-díjjal és Liszt Ferenc-díjjal. 

A kecskeméti születés szoprán, Ádám Zsuzsanna tizenkét évig gordonkázni, öt évig zongorázni tanult, valamint az ország egyik legelismertebb leánykarának, az Aurin Nőikarnak tagja és szólistája volt. Énekművészi tanulmányait Pécsett, majd Szegeden folytatta, de fél évet töltött Mantovában is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva tanítványaként vett részt posztgraduális képzésen. 2013 és 2015 között a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagja volt, ahol már szólószerepekben is fellépett, később Mantovában, Szegeden, Budapesten és Kolozsváron is bemutatkozhatott. Számos énekverseny döntőse és díjazottja, 2018 májusában a Magyar Állami Operaház felkérésére Verdi Requiemjének vígszínházbeli előadásán a szoprán szólót énekelte. Ezt követően az Opera közönsége is megismerhette Puccini A fecske című darabjában a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékában, majd Szilágyi Erzsébetként Erkel Hunyadi Lászlójában.

Az est művészeti vezetői: Mányik Albert és Valkai Andrea
Műsorvezető: Ókovács Szilveszter
Zongorán közreműködött: Kálvin Balázs

„Az opera fel fog támadni hamvaiból” – interjú Ádám Zsuzsannával és Rácz Istvánnal

Tehetséges fiatal drámai szoprán és nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező, elismert basszista fellépésével búcsúzik a 2020-as évtől december 20-án este 20:00 órától az Opera Facebook-oldalán a MaszkaBál idei közvetítéssorozata. Az előadás előtt a két énekes mesélt egy őket összekötő miskolci produkcióról, a műsorválasztás szempontjairól és hogy lélekben hogyan készülnek a közelgő ünnepekre.

Szerepeltek korábban már közös színpadi előadásban?

Ádám Zsuzsanna: Két operában is szerepeltünk együtt, az egyik a Hunyadi László volt, amiben Pista Cillei Ulrikot, én pedig Szilágyi Erzsébetet alakítottam, illetve tavaly a Miskolci Nemzeti Színház Don Carlos-előadásában ő volt Fülöp király és én Valois Erzsébet. Sajnos ebből tavasszal és ősszel is több előadás elmaradt a vírus miatt. Verdi egyik legfajsúlyosabb művéből ritkán születik produkció vidéki színházban, de most nagyon jó társulat jött össze, Keszég László rendező és Cser Ádám zenei vezető remek irányítása mellett.

Rácz István: Nagy örömömre szolgált a közös munka, mert Zsuzsa nagyon fiatal és tehetséges kollegina, aki gyönyörű hangszínnel és kiváló muzikalitással rendelkezik. Mivel a Don Carlosban Fülöp király és Erzsébet duettjét a 3. felvonásból többször énekeltük együtt, ezért is gondoltam, hogy most kapóra jön ez a koncert, és az internet segítségével mások is meghallgathatják ezt a gyönyörű muzsikát.

István, ön Fülöp király áriáját is elénekli az esten, milyen emlékei fűződnek ehhez a szerephez?

RI: Talán 20 éve is már, hogy beálltam a Don Carlosba, még az 1968-as Mikó András főrendező gyönyörű, archaikus díszleteiben és jelmezekkel megrendezett színpadi változatában. Nekem sosem voltak szerepálmaim, de Fülöp király csodálatos feladat, úgy a zene, mind a figura tekintetében. Itthon és külföldön is több helyen énekeltem, mondhatom, hogy sikerrel, szerencsére csak pozitív emlékeim vannak erről a szerepről. Fülöp királlyal kapcsolatban többféle elképzelés is kering. Sokáig úgy élt a köztudatban, hogy ő egy meggyötört öregember, holott a darabbeli király egy közel negyven éves fiatalember volt. Egy olyan férfit megjeleníteni, aki az akkor ismert világ kétharmadának az ura volt, ugyanakkor ott rejlik a figurában és a zenében is egyfajta esendőség és megtörtség, amit ez az ember magában hordozott. Nyilvánvalóan több arculata is van, de már ennek a kettősségnek az ábrázolása is nagy feladat a színpadon, az sikerhez vezethet.

Milyen szempontok alapján válogatták repertoárjukból az est további műsorát?

ÁZs: Egy fiatal drámai szopránnak sokkal nehezebb elkezdeni a pályát, mert idő, míg megérik a szerepre. De szerencsére vannak olyan Verdi-szerepek, amikhez már a 30-as éveim elején is lehet nyúlni, ilyen például a Don Carlos vagy a műsorban szintén szereplő Leonora-ária A trubadúrból, az Aidát pedig azért választottam, mert ezt énekelhettem a Szegedi Szabadtéri Színpadon, ami nagyon nagy élmény volt, és mivel ezek színpadi szereim voltak, nagyon sokat szerepeltem bennük. Nagyon szívesen énekelnék Mozartot is, hogy a nagyon tetszetős királynői szerepkörön kívül is megmutatkozhassam. Az Idomeneo Elektrája különösen közel álla a hangfajomhoz, vagy akár Donna Elvira, akár Vitellia a Titus kegyelméből is ilyen, csak ha meghallják, hogy sűrű nagy hangom van, inkább másfelé orientálnak. De legtöbbször szeretik, ha viszem próbaéneklésre, versenyeken is mindig kérik, és azt gondolom, egy fiatal énekesnek a Mozarthoz fűződő viszony egyfajta alfa és omega. Segít is nagyon az éneklésben, csodálatos zene.

RI: Gremin herceg szerepét volt szerencsém színpadon énekelni, és annak ellenére, hogy Gremin ebben a nagy volumenű operában csak egyszer, a darab vége felé jelenik meg egy áriával és két kisebb recicativóval, egy olyan jelentőségteljes és gyönyörű romantikus zenével rendelkező ária, amiben az orosz lélek hatalmas érzelmei, nagyon sok öröm, bú és fájdalom benne rejtőzik. Gremin lényegében egy filozófiai hitvallást fogalmaz meg az életről, a szerelemről, a másik emberhez való kötődésről, amit attól annyira érdekes, mert olyan, mintha egy egész darabot végigénekelne ebben az áriában.

A Figaro házasságát azért választottam, mert a pályámon sok vígoperai szerepet is énekeltem, és az öröm és vidámság is része az életnek, nem csak a líra és a dráma. Bartolo egy kicsit teszetosza férfi, aki a felesége szoknyája mögé bujkál, miközben próbál erősnek és okosnak mutatkozni. A vígoperai szerepek is dúskálnak a kifejezésmódok nyújtotta lehetőségekben. Ő is összetett alak, csak a tulajdonságai a humor és a vidámság terén mutatkoznak meg. Őt is nagyon sok alkalommal énekeltem, először 1998-ban, de többször jártam vele külföldön is.

Hogyan készülnek most az ünnepekre?

RI: Valóban embert próbálók a tavasz óta eltelt hónapok, de mivel egy olyan ünnephez közeledünk, ami az egész világon sok-sok milliárd emberben mozdít meg nagyon belső, mély érzéseket és gondolatokat, ez lelkileg is könnyít azon a nehéz helyzeten, amit a pandémia áldatlan ittléte alatt élünk meg. Ez segít úgy is, hogy most a családok nem biztos, hogy úgy együtt lehetnek, mint máskor, de lelkiség megmarad, és az ünnep hitbéli vagy vallási tartalma az, ami az ember gondolatait kicsit megnyugtatja és eltereli a figyelmét arról, milyen nehéz helyzetben élünk napjainkban.

ÁZs: Az idei karácsony teljesem más lesz, mint a többi. Ez az év sok nehézségével együtt is egy befelé forduló időszak volt, amit nem tartottam bajnak. Átgondolhattuk, mi az, ami fontos, mint például az emberi kapcsolatok, a család. Az idei mindenképpen bensőségesebb ünnep lesz, érezni az igényt az emberekben az összekapaszkodás iránt. Így várom a karácsonyt, a 2021-et pedig úgy, hogy talán az emberiség kiböjtölte és megtanulta, amit kellett ebből az időszakból, és azt gondolom, hogy az Opera, mint minden más műfaj, fel fog támadni a hamvaiból egy teljesen más minőségben, hiszen az veszett el, amit eddig természetesnek vettünk. Most sokkal többet is dolgoztam, hogy készen álljak, ha bármilyen lehetőséggel találkozom, tehát belülről teremtek meg egyfajta stabilitást, ami eddig kívülről érkezett. Januárban kezdjük az Erkel színházi Don Carlos próbáit, amit szintén felkészülten várok.

Műsor:

Mozart: Figaro házassága – Bartolo áriája az I. felvonásból („La vendetta”) – Rácz István
Mozart: Idomeneo – Elektra áriája az I. felvonásból („Estinto é Idomeneo? Tutte nel cor vi sento”) – Ádám Zsuzsanna
Csajkovszkil: Anyegin – Gremin áriája a II. felvonásból („Ljubvi vsze vozrasztyi pakorni”) – Rácz István
Verdi: A trubadúr – Leonora áriája a IV. felvonásból („Vanne, lasciami... D’amor sull’ali rosee”) – Ádám Zsuzsanna
Beethoven: f-moll szonáta, Op. 2 – II. tétel (Adagio) – Kálvin Balázs
Verdi: Aida – Aida áriája az I. felvonásból („Ritorna vincitor”) – Ádám Zsuzsanna
Verdi: Don Carlos – Fülöp király áriája a III. felvonásból („Ella giammai m'amo”) – Rácz István
Verdi: Don Carlos – Fülöp és Erzsébet kettőse a III. felvonásból – Rácz István és Ádám Zsuzsanna

A közvetítés visszanézhető ITT.

Fotó: Rákossy Péter