Ádám Zsuzsanna
magánénekesnő
szoprán
1988-ban született Kecskeméten. Tizenkét évig gordonkázni, öt évig zongorázni tanult, az ország egyik legelismertebb leánykarának, az Aurin Nőikarnak tagja és szólistája volt. Pécsett szerezte bachelor diplomáját Kertesi Ingrid növendékeként 2013-ban, majd Szegeden végzett master szakon Andrejcsik Istvánnál 2017-ben. Egyetemi tanulmányai alatt fél évet töltött Erasmus-program keretében Mantovában, 2018-ban posztgraduális képzésen vett részt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva tanítványaként.
2013–2015 között a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagja volt. 2014-ben szólószerepeket is énekelt itt: Mercédèst a Carmenben és Giovannát Verdi a Rigolettójának keresztmetszetében. Fellépett Baján A sevillai borbélyban Bertaként, valamint a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon. 2017-ben Mantovában két opera, Puccini Manon Lescaut és Donizetti Boleyn Anna című operáinak keresztmetszetében énekelte el a címszerepet. 2018-ban debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Elviraként Verdi Ernani című operájában. A Budapesti Vonósokkal megvalósított Don Giovanni-produkcióban Donna Elvira szerepét énekelte koncertszerű és szcenírozott előadásokon is.
2018 májusában a Magyar Állami Operaház felkérésére Verdi Requiemjének vígszínházbeli előadásán a szoprán szólót énekelte, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon Maddalénát alakította a Rigolettóban.
2019-ben debütált Szilágyi Erzsébetként a Miskolci Nemzeti Színházban, ezt követően tavasszal a Kolozsvári Magyar Operaházban lépett fel először, ahol Magda szerepét énekelte Puccini A fecske című operájában. Az előadást 2019 májusában az Erkel Szinházban is bemutatják. Ebben az évben a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Aida címszerepét énekli, majd októberben a Magyar Állami Operaházban is bemutatkozik Szilágyi Erzsébetként.
Versenyek:
Marton Éva Nemzetközi Énekverseny, Budapest – 2. helyezett (2018)
Simándy József Nemzetközi Énekverseny, Szeged – Döntős (2018)
Antonio Bertolini Nemzetközi Énekverseny, Milánó – 1. helyezett, Különdíj (2017)
Anton Rubinstein Nemzetközi Énekverseny, Düsseldorf – 2. helyezett (2017)
Otto Edelmann Nemzetközi Énekverseny, Bécs – Döntős (2017)

Előadásai az évadban
november 30. 18:00
kortárs
opera
14
főpróba
TOSCA
december 3. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 7. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 10. 11:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 13. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 16. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 20. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
június 6. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
AIDA
június 8. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 12. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 14. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 16. 11:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 18. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 21. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 26. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
augusztus 8. 18:00
klasszikus
opera
14
főpróba
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 10. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 13. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 15. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 17. 19:00
klasszikus
opera
14