
Gábor Géza
magánénekes
basszus
Székesfehérváron született 1972-ben. Kezdetben zongoratanulmányokat folytatott, majd 1991-ben felvételt nyert a Zeneakadémia magánének szakára, ahol 1996-ban jeles eredménnyel diplomázott Bende Zsolt és Gulyás Dénes osztályában. Folytatta tanulmányait az opera szakon, ahol 1998-ban diplomázott Medveczky Ádám és Kovalik Balázs irányításával. Diploma után a Magyar Állami Operaház több kis szerepben alkalmazta.
1999-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződik, ahol rendkívül termékeny tíz évet töltött. 2009-ben visszatért Ochs báró szerepével (Strauss: A rózsalovag) az Operaházba, amelynek azóta egyik legtöbbet foglalkoztatott állandó vendége. Repertoárja igen széles a barokktól a kortárs szerzőkig, a szeriőztől a buffóig. Számos fesztiválon lépett fel itthon és külföldön. 2014-ben nagy sikerrel szerepelt a Müpa Budapest Wagner-napok keretében Fasolt szerepében. Szívesen lép fel musicalekben is, például volt már Kajafás (Jézus Krisztus Szupersztár), Molokov (Sakk). Színpadi művek mellett igen széles az oratóriumrepertoárja, a Magyarországon leggyakrabban játszott művek nagy részét énekelte. Szegedi évei alatt kétszer elnyerte a Dömötör-díjat és az Operabarátok Díját. 2004-ben a Magyar Zeneszerzők Szövetsége a kortárs magyar zene népszerűsítéséért Artisjus-díjjal jutalmazta.
Főbb szerepei: Kékszakállú (A kékszakállú herceg vára), Osmin (Szöktetés a szerájból), Sarastro (A varázsfuvola), Bartolo (Figaro házassága) Basilio (A sevillai borbély), Leporello, Kormányzó (Don Giovanni), Inkvizítor (Don Carlos), Procida (A szicíliai vecsernye), Sparafucile (Rigoletto), Colline (Bohémélet), Angelotti (Tosca), Pistola (Falstaff), Rocco (Fidelio), Timur (Turandot), Fasolt, Fafner (A Rajna kincse), Hunding (A walkür), Stefano (Adès: A vihar), Bölömbér Kerál (Tallér: Leánder és Lenszirom).
Előadásai az évadban
szeptember 23. 11:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
szeptember 24. 18:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
szeptember 30. 11:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
október 7. 18:00
kortárs
opera
8
JÁNOS VITÉZ
október 11. 11:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 12. 11:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 12. 13:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 13. 11:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 16. 11:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 16. 13:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 17. 11:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0 – Lázár Ervin Program, MVM Pikoló program

Diákelőadás
október 22. 17:00
kortárs
opera
12
[SZKIKKI] 2.0
november 5. 16:00
kortárs
opera
16
főpróba
A WALKÜR
november 7. 15:00
kortárs
opera
16
főpróba
AZ ISTENEK ALKONYA
november 10. 17:00
kortárs
opera
16
A WALKÜR
november 12. 16:00
kortárs
opera
16
AZ ISTENEK ALKONYA
november 30. 18:00
kortárs
opera
14
főpróba
TOSCA
december 3. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 7. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 10. 11:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 13. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
december 16. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
május 23. 17:00
kortárs
opera
18
főpróba
HÁBORÚ ÉS BÉKE
május 25. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
május 28. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
május 31. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
június 2. 11:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
június 5. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
június 7. 18:00
kortárs
opera
18
HÁBORÚ ÉS BÉKE
június 27. 18:00
klasszikus
opera
12
főpróba
RIGOLETTO
június 29. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 3. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 5. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 7. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 10. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 12. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
július 14. 19:00
klasszikus
opera
12
RIGOLETTO
augusztus 8. 18:00
klasszikus
opera
14
főpróba
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 10. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 13. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 15. 19:00
klasszikus
opera
14
AZ ÁLARCOSBÁL
augusztus 17. 19:00
klasszikus
opera
14