Tovább a tartalomhoz
Jovita Vaškevičiūtė a J. Naujalis Zenei Gimnáziumban karvezetést tanult, majd a Litván Zeneakadémián folytatta énektanulmányait, ahol mesterszakos diplomát szerzett. 2002-ben a Z. Paulauskasról Fiatal Énekesek Versenyén második díjat nyert. A Litván Nemzeti Opera és Balett stúdiójának növendéke volt, majd szólistaként foglalkoztatták, és 2006-ban a Litván Nemzeti Opera és Balett Színház legígéretesebb énekesének járó kitüntetéssel ismerték el. Szintén 2006-ban az észtországi Vanemuine Színházban kezdett énekelni vendégszólistaként. A Litván Nemzeti Operában énekelte többek között Carmen, Amneris, Ulrica, Maddalena, Suzuki, Delila és Azucena szerepeit. Vendégként fellépett a Kölni Operában és a Lett Nemzeti Operában is. 2013-ban debütált Amnerisként (Aida) a Litván Nemzeti Opera társulatával a Macaói Fesztiválon, majd 2014-ben mint Pasqualita (John Adams: Doctor Atomic) lépett színpadra az Opera National du Rhin-Strassbourg-ban. Újabb szerepei közül kiemelkedik debütálása Atsuhiko Gondai Sakura Memories című operájában, melyet 2015-ben a sevillai Teatro de la Maestranzában is énekelhetett. A Litván Nemzeti Operában Ebolit és Larinát is énekelte. A 2016-2017-es évadban Azucena, Suzuki, Olga, Carmen és Orlovszkij herceg szerepét énekelte a Litván Nemzeti Operában.
Jovita Vaškevičiūtė