Tovább a tartalomhoz
Hatévesen zongorázott, később a klasszikus gitárhoz és más hangszerekhez nyúlt. A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia hallgatójaként végzett, ahol Verdi Nabuccójának címszerepével debütált, a szerep azóta is kíséri pályáján. Nemzetközi karrierje a trieszti Teatro Verdi Nabucco-produkciójával vette kezdetét, ami számos felkérést hozott világszerte. Kálmándy Mihály fellépett többek között Rómában, Nápolyban, Bécsben, Stockholmban, Londonban, Varsóban, de Szöulban és Új-Zélandon is tapsoltak neki. Mindeközben a Magyar Állami Operaházban folyamatosan énekelte a nagy baritonszerepeket. Olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Esa-Pekka Salonen, Pier Giorgio Morandi, Kent Nagano vagy Pinchas Steinberg. Színpadi partnerei között megtaláljuk Marton Évát, Edita Gruberovát, Komlósi Ildikót, Miklósa Erikát, Placido Domingót, José Curát is. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet 2013/2014-ben viselte. 2015 tavaszán a Halhatatlanok Társulata tagjai közé választották.

Tanulmányok:
Gh. Dima Zeneakadémia, Kolozsvár

Díjak és elismerések:
Kossuth-díj (2019)
Závodszky Zoltán-díj (2018)
A Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (2015)
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2013/2014)
Melis György-díj (2002)
Bartók–Pásztory-díj (1992)
Juventus-díj (1989)

Művészi pálya:
Teatro Verdi, Trieszt
Teatro dell’Opera, Róma
Teatro di San Carlo, Nápoly
Teatro Massimo Bellini, Catania
Musikverein, Bécs
Tonhalle, Zürich
Salzburger Landestheater
Alte Oper, Frankfurt
Hessisches Staatstheater, Wiesbaden
Badisches Staatstheater, Karlsruhe
Aalto Opera, Essen
Svéd Királyi Operaház, Stockholm
Göteborg Opera
Minnesota Orchestra Hall
Barbican Center, London
Royal Swedish Opera, Stockholm
Minnesota Orchestra Hall
Theatre Royal, Glasgow
Festival Theatre, Edinburgh
Free Trade Hall, Manchaster
Grand Théâtre, Bordeaux
Valencia Opera
Teatr Wielki, Varsó
Mihajlovszkij Színház, Szentpétervár
Státní Opera, Prága
Perth Concert Hall
Savonlinna Opera Festival
Sala São Paulo
New Zealand Opera, Wellington
Pekingi Operaház
Szöuli Operaház

Főbb szerepei:
Verdi: Nabucco – Nabucco
Verdi: Macbeth – Macbeth
Verdi: Rigoletto – Rigoletto
Verdi: Don Carlos – Posa márki
Verdi: Aida – Amonasro
Verdi: Álarcosbál – Renato
Verdi: A trubadúr – Luna gróf
Puccini: Edgar – Frank
Respighi: A láng – Basilio
Massenet: Miasszonyunk bohóca – Boniface
Wagner: A bolygó hollandi – A hollandi
Wagner: Trisztán és Izolda – Kurwenal
Bartók: A kékszakállú herceg vára – A kékszakállú herceg
Kálmándy Mihály